Mesemalom

Gorgosz le sem vette távcsövét a szeme elöl, mióta Arszin elindult. Nyomon követte minden lépését. Repeső szívvel figyelte, hogyan mérgezi a szer a kalandriai búzamezőt.

Aldin király emlékezetében elevenen élt, amikor egyszer a cellája előtt két őr az alagsori börtönről és annak különleges foglyáról beszélgetett.

Adorit zavarodottan bámulta a rabot. - Ez lehetetlen – habogta. – Mindenki úgy gondolja, hogy te már nem is… - Ki vagy te? – kérdezte a rab, és gyanakodva méregette a fiatalembert, aki leplezetlen kíváncsisággal bámult be rá.

A két csincsilla, Töki és Pokó egy ketrecben éltek. Nappal békésen szuszogtak egymás mellett, de este, amikor a gazda hazaért, megelevenedtek.

Logíria királyát senki se tartóztatta fel a határon. Őrszemek sem állták útját se az egyik, se a másik oldalon.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rozsdaszínű tyúkocska, Kaláris, aki hét másik tyúkocskával, és a sárga-fekete kakassal, Peckessel együtt kapirgált Gyöngyvér anyó baromfiudvarában.

A búzamező aranylóan olvadozott a júliusi nap fényében. A hosszú szálak között kövér pockok, mezei egerek és gondterhelt cincérek szaladgáltak fel és alá.

A góliátmadár hangtalanul vitorlázott a szürkülettel együtt alászálló felhők között. Hatalmas volt, teste mégis szinte beleolvadt a környezetbe.

A Karmazsin utca végén, a patak partján új játszótér épült labirintus csúszdával, egyensúlyozó gerendával, hintákkal és homokozóval. A gyerekek és Milda azt beszélték meg, hogy a következő szombaton, korán reggel itt találkoznak.

Rukk olyan izgatott volt, hogy a nap első sugaraira felkapta a fejét. Felrázta a többieket, és kapkodva összepakolt az iszákokba.

A zsírszagú kamrában rengeteg lom hevert szanaszéjjel. Az öreg már régen lemondott a rendrakásról. Néha berepült ugyan egy-egy szakadt papírdoboz, de az ezzel járó riadalmat leszámítva az egérnépség háborítatlanul éldegélt.

A Milda kertjébe behajított petárda lángba borította a földön száradó, lehullott faleveleket. Innen indult útjára a tűz, és nemsokára bejutott az épületbe is.

Adorit dühösen nézte az égbe nyúló, hatalmas várfalat. Mintha valaki gúnyt űzne belőle. Hosszú utat tett meg, hogy eljusson idáig. Hiábavaló erőfeszítésnek tűnt. Áthatolhatatlan kőfal állta útját.

Későn indultak el, éjfél után, amikor a tízemeletes házak minden ablakában kialudt a fény, és az utcai lámpák irigykedve pislogtak a holdra. Kikukucskáltak a legfelső szint lépcsőházi ablakán, és a sötétben óvatosan osontak le a földszintre. Ismertek minden lépcsőfordulót.

A tavacska lakóinak délutáni nyugalmát alaposan megzavarta a két veszekedő sirály, akiknek fejét ugyanolyan szerecsenbarna tollak fedték. Mintha csokoládészószba mártóztak volna.

Furunk magabiztosan vezette keresztül a kis csapatot a rusafa erdőn. A Kalandriai-szoros irányába a nyugati ösvényen kellett haladniuk.

Arszin észrevétlenül akart távozni, de a pletyka gyorsabban terjedt a logíriaiak között, mint bármilyen járvány.

Aliz néni muskátlija egész télen összeaszottan gunnyasztott a pince sötétjében. Most újra az üveges verandán állt a fületlen, piros lábosban.

Milda meglökte a hintaszéket, és belekezdett a történetbe, amit Konrádnak ígért.

Arszin egyedül kelt útra. A kígyóhajú, márványarcú boszorkány sziklás birodalmába tartott. Gorgosz valaha a legszebb logíriai nő volt, de gonoszságáért súlyos büntetéssel lakolt.