Mesemalom

A Karmazsin utca végén, a patak partján új játszótér épült labirintus csúszdával, egyensúlyozó gerendával, hintákkal és homokozóval. A gyerekek és Milda azt beszélték meg, hogy a következő szombaton, korán reggel itt találkoznak.

Ilyenkor még üres volt a tér. Pihentek a homokban felejtett, színes műanyag lapátok és süteményformák. Milda egyedül hintázott. A hajnali napsugarak irigykedve járták körbe levegőben úszó, vörös hajkoronáját. A földön hevert csinos piknik-kosara, kopottas, kövér hasú batyuja és persze az elmaradhatatlan seprű. Kuala Lump Úr a bokrok alatt tartott terepszemlét.

A gyerekek egyenként kerültek elő. Szórakozottan járkálták körbe a harmatcseppektől nedves mászókát, vagy a gerendán egyensúlyoztak. Amikor már valamennyien együtt voltak, Milda megállította a hintát, és maga köré intette őket.

- Gyerünk, szaporán! Kirándulást ígértem!

Azzal kipattant a hintából, megragadta a holmiját, és füttyentett Kuala Lump Úrnak.

- Irány a Fekete Erdő!

A gyerekek értetlenül néztek rá. Dóri szólalt meg először.

- Engem csak a játszótérre engedtek el. Megígértem, hogy ebédre otthon leszek.

A többiek helyeslően bólogattak. Mindenki délre ígérte magát. De Milda arcát egyetlen percre sem hagyta el a sejtelmes mosoly.

- Természetesen mind a négyen ígéreteteknek megfelelően otthon lesztek.

Milda a játszótérrel szemben lévő, elhagyatott parkra mutatott. Bejáratánál tábla figyelmeztetett rá, hogy „belépni szigorúan tilos".

- Ott van a Fekete Erdő!

A gyerekek összezavarodva néztek egymásra.

- Indulás! - szólt Milda.

Kézen fogta Lillát és Fruzsit, és határozott léptekkel elindult. A rozsdás vaskerítés nyikorogva engedett utat neki. A parkot felverte a gyom, gyalogösvényeit alig lehetett kivenni.

- Látjátok? Valaha ez volt a híres Fekete Erdő. Pontosabban: a közepe... Régen ezen a földön fenséges fák nyúltak a magasba. Hatalmas erdőrengeteg. A favágók nemzedékről nemzedékre szorgalmasan dolgoztak, míg végül eltüntették a fákat. Velük együtt eltűnt a madárfütty, elmenekültek az állatok. Az emberek házakat és utakat építettek. Mára csak ez a park maradt a Fekete Erdőből. A tiltótáblát én eszkábáltam, hogy legalább az öreg tölgyet megmentsem.

Milda a magasba mutatott. A park szélén álló fák lombjai úgy borultak össze, hogy elrejtsék az égbe törő, büszke tölgyet. Az öreg fa ágain hangosan zizegtek a ritkás csomókban megült, cakkos levelek. Milda a tölgyhöz lépett, és megsimogatta a kérges törzset.

- Gyertek, telepedjünk le itt! Hoztam pokrócot, és - mondta mosolyogva, - egy kis csokoládét is. - Szerencsére a lakásban rengeteg hasznos dolog maradt épen a tűz után!

Lilla arca elkomorult.

- Milda, te valaha meséltél nekünk egy boszorkánygyűlésről. Úgy emlékszem, hogy abban a történetben is egy öreg tölgy szerepelt...

Milda szótlanul töltögette ki a sűrű csokoládét a narancssárga termoszból.

- Jól emlékszel! - mondta végül.

Néma csönd lett. A gyerekek a csokoládét iszogatták, és arra vártak, hogy Milda mondjon valamit. De ő csak ült, és egykedvűen Kuala Lump úr hátát simogatta.

Végre megszólalt.

- Jól emlékszel! - mondta.

Milda maga mellé tette a csokoládésbögrét. Talpra szökkent, és az öreg tölgyhöz lépett.

A termetes fatörzs körül mindent vastagon benőtt az aljnövényzet. A puhaszárú növények eltakarták a fa sötét odvát, amely olyan volt, mint egy hatalmas, tátott száj. Milda benyúlt az odú mélyébe. A gyökerek között kotozott, míg végül egy megsárgult pergamentekercset húzott elő.

- A térkép! A Csintora bolygó! - suttogta Fruzsi. - Emlékeztek a mesére?

Milda visszaült és megigazgatta kövér pakkját.

- Jól mondod Fruzsi, ez bizony a csillagközi térkép, ez pedig itt az úti batyum. Biztosan kitaláltátok már, hogy mire készülök.

Lilla dühösen nézett rá.

- Itt hagysz minket, és a többiek után repülsz!

- Higgyétek el, nem szívesen megyek! De be kell látnom, hogy Szálivésznek igaza volt. Nincs itt több keresnivalója a boszorkányoknak.

Dóri elpityeredett.

- És mi lesz a varázslattal? Nélküled nem boldogulunk!

- Tévedsz kedvesem! - vágta rá Milda. - Varázslatra nincs itt semmi szükség.

- De igen! Tudom, hogy te segítettél, amikor Karina megtámadott! Láttalak!

- És a Ki mit tud? Az sem sikerült volna nélküled! - vágta rá Lilla.

- És a versenyen? Láttalak! Ott voltál a zsűriben! - kiabált Fruzsi.

- Ha te nem vagy, soha nem lett volna merszem, hogy seprűvel repüljek egy égő ház fölé! - mondta Konrád.

Milda nézte, ahogy a gyerekek egymás szavába vágva kiabálnak. Végül így szólt.

- Igazatok van, ott voltam mindenütt. Azonban mindannyian tévedtek. Nem én leckéztettem meg Karinát, hanem Dóri! Nem én találtam ki a parádés előadást, hanem Lilla! Nem én segítettem győzelemre Fruzsi csapatát, hanem Fruzsi, és Konrád nem is tudja, mennyire bátor...

Felnevetett.

- Hogy jön ehhez egy ócska kis csokoládé varázslat?!

A gyerekek elgondolkozva bámultak maguk elé. Kuala Lump úr volt most a leghangosabb, aki dorombolva dörgölőzött hozzájuk. Végül újra Milda szólalt meg.

- Úgy döntöttem, hogy követem a többieket. Ez a seprű is kezd megkopni már. Nem lehet tovább halogatni az indulást.

Csomagjából előhúzott egy nagy, fényes zacskót.

- Búcsúajándék! - mondta. - Ebből készült a forró csokoládé. Saját gyártmány!

Lilla markába nyomta a kakaóport, és egyesével magához ölelte a gyerekeket. Zöld szeme fátyolosan csillogott.

- Ne sírjatok! Este, ha felnéztek a holdra, láthattok még. Integetek majd! Most pedig futás hazafelé!

_._

Négy zuglói ház, négy ablak. Négy pici orr feszül a hideg ablaküvegnek. Egyikük sem aludt aznap éjjel. Amikor a toronyóra elütötte az éjfélt, mindannyian látni vélték, hogy egy vörös hajú boszorkány kopottas seprűn, ölében egy lompos farkú macskával a hold fényes korongja előtt lebeg, és széles mosollyal integet.