Mesemalom

Úgy lett, ahogy Pempőnek mondtam. A gazda már éjfél előtt úgy horkol, mint a bunda. Hiába, no, ő sem lesz már fiatalabb, nem bírja az éjszakázást.

Úgy megy már az éjszakai szökés, mint a karikacsapás! Hazatérve beosonok szépen a billenős ajtón, és óvatosan visszakúszom a szőnyegemre. De mi történik itt?! Te jó ég! Edgár jellegzetes papucscsoszogásának hangját hallom.

Amikor elbúcsúztam a bandától a Szabad Erdőben, megígértem Zoárdnak, hogy megpróbálok kideríteni valamit Sankáról, és ha sikerül, újra találkozunk.

Szívem szerint már délelőtt elrohannék a kiserdei lomvárosba, de nem lehet, mert kedd van, és ilyenkor Erzsike egész nap nálunk dolgozik. Takarít és vasal. De ami sokkal rosszabb, árulkodik is!

A kiserdei kalandot verekedés nélkül megúsztam, és szerencsére a macskaajtó befelé is jól működik. De jó! Újra biztonságban, újra otthon. Edgár ugyanúgy horkol, mint amikor kiosontam.

A kiserdő nem is annyira félelmetes, mint amilyennek elképzeltem. Micsoda érzés! Römi az éjszaka kellős közepén egy vadidegen kóbor kutyával a tiltott területen, a Szabad Erdőben sétál…

Fehér fogak villannak a közeli csipkebogyó bokor mellett, és egy ismeretlen kutya ugrik elém. A telihold megvilágítja vörhenyes bundáját.

Összeszedem a bátorságomat. Egyszerű lapos kúszás, és már kinn is vagyok. A macskaajtó pozdorja lapja szinte hangtalanul billen. Csak semmi pánik, Edgár nem veszi észre! És mi van, ha mégis észreveszi? Biztosan nem kerget el a háztól.

Amíg a csillagos ég alatt hazafelé bandukolunk a Hóvirág utca fakószürke járdáján, a gazda egyfolytában engem szapul.

Koromsötét van már odakinn, amikor megfordul a kulcs a bejárati ajtóban. Izgatottan szaladgálok fel-alá az előszobában, és szemrehányó vakkantással köszöntöm a gazdát, amikor végre belép.

A sorház, ahol én és a gazdám, Edgár lakunk, a fővárosnak egy eldugott, keskeny utcájában, a Hóvirág utcában áll. Itt kevesebb az autó és a kormos füstöt eregető, nyikorogva fékező busz, mint a közeli, széles úton, ahol emiatt nem is szeretek sétálni.

A következő hétfőn Feri bácsi nagy örömmel üdvözölte Jakabot az iskola bejáratánál. - Na, nézd már! Itt a megkerült gyermek! Isten hozott, Jakab!

A mama az utcát bámulta. Gyerekek sétáltak el az ablak alatt, és izgatottan beszélgettek, mi történt aznap az iskolában.

Halisszadúr lihegve beállított a trónterembe, és bevágta maga mögött az ajtót. Ám hiába igyekezett, a strapák és a gurgók szorosan a nyomában jártak.

Az idő lassan vánszorgott a hatalmas palota fülsiketítő csendjében. Aki élt és mozgott háborúba indult, követve Halisszadúr parancsát.

Halisszadúr lába a földbe gyökeredzett. Hiába adta ki a parancsot, körülötte senki nem mozdult. Hangzavar keletkezett, és egyre nagyobb lett.

Halisszadúr a nagy napra várt. A megmérettetés napjára. Reggelente a hadjáratra varratott, aranyozott, zsinóros egyenruhájában parádézott, és lelkesítő beszédeket mondott a haza megmentésétől, na meg Mondán, de kiváltképp Halisszadúr kiválóságáról.

Jakab és a strapák a gondolkodtató tányérlevelek körül üldögéltek. Jakab szórakozottan simogatta piros papucsait. Gondolatai messzire kószáltak.

Alaposan felbolydult az élet a Fekete Bodzásban, mióta a meglasszózott karvalusz vezér beköltözött közéjük. A hatalmas gyíkmadár alig fért el a bokrok között, törött ágak jelezték amerre járt.

Mondán őrjöngve járkált fel és alá palotája nagytermében. Észre sem vette Metropolt, aki uralkodója parancsát várva, némán álldogált a sarokban.