Mesemalom

Rukk olyan izgatott volt, hogy a nap első sugaraira felkapta a fejét. Felrázta a többieket, és kapkodva összepakolt az iszákokba.
- Gyerünk! Ébredjetek! - suttogta. - Induljunk! Furunk! Hogy vagy, lábra bírsz állni?
Furunk előre dőlve ült. Dagadt lábát tornáztatta.
- Sokkal jobb, feleakkora, mint tegnap este volt! - állapította meg örömmel. - Felőlem indulhatunk!
Trakk is felébredt. Jólesően nyújtózkodott, azután szótlanul segédkezett az összepakolásban. Elhatározták, hogy reggelizni is csak akkor fognak, ha átérnek a határ túloldalára. Trakk ismerte legjobban az utat, ő vezette a többieket a Kalandriai-szoros labirintus-szerű kősziklái között. Dideregve botorkáltak Kalandria felé a hajnal hűvösében.
Trakk hirtelen hátrafordult, és ijedten nézett a többiekre. Mutatóujját összeszorított ajkai elé kapta, és az izgatottan mutogatott az előttük álló kősziklára. Rukk és Furunk dermedten nézték a kövek között fekvő alakot. A vékonyszálú, szőke haj lágyan terült el a gazdagon hímzett tarisznyán, ami a vándor párnájául szolgált. Köpenye szélét pecsétgyűrűs ujjak markolták össze.
A három manó riadtan hátrált. Futottak, ahogy csak bírtak, hogy biztonságos távolságba kerüljenek az idegentől. Furunk újra és újra bevágta a lábát, de egyetlen jajszó nélkül viselte el kiújuló fájdalmát. Végre megálltak. Egy nagy kőtömb oltalma alatt kerestek menedéket.
A sápadt Furunk szólalt meg először.
- Én már láttam ezt az arcot Perdöm udvarában! Ez az ifjú ember nem más, mint Logosz fia, Arszin, az ifjú király!
A két tippantó riadtan nézett össze.
- Gyerünk, szaladjunk innen, mielőtt felébred! Mire várunk még? - suttogta Trakk.
Furunk szinte látta maga előtt Trunkot, nagybátyját. Ő biztosan nem futamodna meg egy ilyen helyzetben. Nyugtatóan társai vállára tette a kezét.
- Nem, nem! Igaz, hogy manók vagyunk, igaz, hogy kicsik vagyunk, de egyedül mi tudjuk, hol tartózkodik Logíria királya. Ne legyen Furunk a nevem, ha Arszin nem rosszban sántikál. Nem téveszthetjük szem elöl! Várjuk meg, amíg felébred, és észrevétlenül kövessük!
A két tippantó szégyenkezve összenézett. Egyszerre jutott eszükbe a hármas számú ősi tippantó-törvény, mely kimondja, hogy egy tippantó nem hátrál meg nehéz helyzetekben. Restelkedve bólintottak.
A három manó letelepedett a kősziklánál, és tanácskozásba merült. Megbeszélték, hogyan figyelik meg Arszint biztonságos távolságból, és mi módon követik, ha útnak indul.
- Alaposan szemmel kell tartanunk! Biztos vagyok benne, hogy itt valami készül! - mondta felhevülten Rukk.
Arszin akkor ébredt fel, amikor a nap sugarai már melegen simogatták széles homlokát. Első mozdulatával megszorította a Gorgosztól kapott, csiszolt üvegcsét a köpenye alatt. Lassan felkelt, rendbe szedte öltözetét. Készülődött az indulásra. Ivott a havasi gyopár főzetből, amit a márványarcú boszorkány útravalóul bekészített a tarisznyájába. Úgy érezte, a kotyvaléktól azonnal elönti a harci kedv. „Kalandria a lábam előtt fog heverni!" - gondolta vidáman.
A reggeli nap sugarai hosszan elnyúló árnyékot vetettek a karcsú alak után. Arszin nem is sejtette, hogy három apró manó minden rezdülését figyeli, és lépésről lépésre követi a Kalandriai-szoroson keresztül, sőt, azon is túl, Kalandria illatos rétekkel tarkított erdein és hajlós búzával bevetett földjein át.