Mesemalom

Furunk és Trakk lélekszakadva loholtak a Kolmen fennsík felé. Még az útjukba kerülő kalandozókat is kizökkentették nyugalmukból, ami példátlan eseménynek számít Kalandriában.
A Kolmen fennsík az ország nyugati felében álló óriási hegység, a Lemme tetején húzódott. Keskeny, hegyi ösvények és egyetlen, szekérrel is járható út vezetett fel oda. A fennsík mögött a Lemme legmagasabb, hóval borított meredélye vonzotta a tekinteteket. A Bíbor-csúcs. Nevét a kalandriai naplementék varázslatos vöröséről kapta, amely még a havas hegyet takaró hó fehérségét is átszínezte.
Tavasszal és nyáron a Kolmen fennsíkot dús fűtakaró borította. A fennsík délnyugati részén állt Híria palotája. A karcsú, fehér tornyok az ég felé törtek. A kastély úgy hatott a Bíbor-csúcs alatt, mintha annak gazdagon hímzett csipkegallérja volna.
Szolansz, a legkisebb királyfi, már alig emlékezett a szüleire. Mintha kicsi gyermekkorától fogva itt élt volna a nagymamával. Napközben a Lemmét járta, minden szegletét ismerte már. Tanulmányozta a gyógynövényeket, és szenvedélyesen kutatta azok hatását. A palotában külön szárnyat rendezett be számára Híria, ahol kedvére kísérletezgethetett a különféle főzetekkel.
A közös étkezések alkalmával Híria rengeteget mesélt legkisebb unokájának apjáról, Aldinról és anyjáról, Frézáról, és a Terdon bolygó történetéről, népeiről. Néha órákig beszélgettek, elmélkedtek vagy emlékeztek. Szolansz gyöngéd szeretettel vette körbe szeretett nagymamáját, akin nem fogott az idő, csak néhány ezüstös hajszál és halvány ránc mutatta, hogy felette sem múlhatnak el nyomtalanul az évek.
Lassanként Szolansz is ifjú herceggé érett. Már betöltötte tizenötödik életévét. A négy testvér közül ő hasonlított legjobban Híriára. Gesztenyebarna haja lányosan dús fürtökben hullott a homlokára, élénk, barna szeme figyelmesen fürkészte a világot.
Unoka és nagymama éppen az esti teájukat fogyasztották, amikor valaki megdöngette a palota kapuját.
- Ki lehet az ilyenkor? - kapta fel a fejét Híria. - Nem várok ma vacsoravendéget!
Szolansz elmosolyodott.
- Akárki legyen is az, sürgős ügyben járhat. Megyek, mielőtt betöri a kaput!
A kapu előtt két megszeppent manó állt. Egy tippantó és egy sejemanó. Testük szörnyű fáradtságról árulkodott, szemükben azonban élénk izgatottság vibrált.
- Tessék, miben segíthetek? - kérdezte Szolansz.
- Híriához jöttünk. Sürgős ügyben! - mondta a sejemanó.
Szolansz biccentett. Megkérte a két vendéget, hogy fáradjanak vele az étkezőbe. A folyosón bekiáltott a szakácsnak, hogy gondoskodjon két újabb terítékről és készítsen be egy nagy adag gomolyasajtot. Furunk hosszú idő óta most mosolyodott el először. „Már az idejét sem tudom, mikor ettem ilyet utoljára."
Híria megörült a vendégeknek.
- Isten hozott benneteket! Olyan régen nem járt felénk manó! Mi járatban ezen a késői órán?
Furunk izgatottan hadonászott.
- Ne haragudjatok, hogy így rátok törtünk, de nagybátyám, Trunk, mindig azt mondogatta, hogy Híriát keressük, ha a hazát veszély fenyegeti.
A királynő összecsapta a kezét.
- Trunk, drága Trunk, nem is tudtam, hogy ilyen derék unokaöcséd van! De mondd csak, miért ijesztgetsz minket? Miféle veszély? Kalandria a béke és a nyugalom országa.
A szakács belépett a sajttállal, és Szolansz az asztalhoz invitálta a vendégeket.
- Ahogy elnézlek benneteket, hosszú út áll mögöttetek. Kérlek, üljetek asztalhoz, és költsük el együtt a vacsorát! Közben elmesélhetitek, miért tettétek meg a hosszú utat Híria palotájához.
A két manó engedelmesen bólintott. Letelepedtek az asztal mellé. Furunknak az első falat után megeredt a nyelve, és töviről hegyire mindent elmesélt onnantól kezdve, hogy hogyan hurcolták el Kalandriából a logíriai katonák. Trakk eközben szorgalmasan falatozott az ízletes vacsorából.
Híria figyelmesen hallgatta Furunk történetét, a három manó kalandos hazatéréséről szóló előadást, és a legfontosabb újságot, ami miatt az utazók felkeresték a palotát.
Elkomorult, amikor meghallotta, hogy Arszin a mesemalom környékén somfordál.
Szolansz megkérte a manókat, hogy mindent meséljenek el arról, amikor Arszin valamit beleöntött a vízpermetezőbe.
- Zöld lett tőle a víz? - kérdezte összeráncolt homlokkal.
- Zöld bizony! Pedig csak egyetlen üvegcsényi folyadékot töltött a hatalmas tartályba. - magyarázta Furunk. - Utána szedett egy maréknyi búzát, és beleöntötte a mesemalom garatjába.
Híria fájdalmasan felszisszent.
- Hogyan lehetséges ez? A fejfájás távol tartja a logírokat a malomtól!
- Sapka volt rajta! - vágott közbe izgatottan Trakk. - Füles sapka. A tenyerével a fejéhez szorította!
Szolansz újra Furunkhoz fordult.
- Mondd, mi történt, miután Arszin felöntötte a búzát a garatra?
Furunk zavarodottan elpirult.
- Arra sajnos nem emlékszem...
Híria és Szolansz értetlenül bámultak hol egymásra, hol Furunkra. Végül Trakk törte meg a csendet.
- Elszédítette őt az a negédes hang. Én biztosan tudom, hogy egy boszorkány hangja szólt a malomból, hallottam már ilyet!
Híria hirtelen felugrott az asztal mellől.
- Ez csak Gorgosz műve lehet! Átkozott, nagyravágyó boszorkány! Tudom, mi történt. Arszin kezébe adta a bűvös mételyes mákonyt. El akar kábítani mindenkit, hogy megszerezze a hatalmat! Igyekeznünk kell! Már csak 2 nap van az aratásig!