Mesemalom

Logíria királyát senki se tartóztatta fel a határon. Őrszemek sem állták útját se az egyik, se a másik oldalon. „Térjek csak vissza a palotába, azonnal elzavarom a királyi őrgárda vezetőjét, és az öreg Perdömöt! Parancsba adtam, hogy éberen őrizzék a határt és tartóztassák fel az idegeneket! Elég, ha kihúzom a lábam otthonról?!" - berzenkedett magában.
Ujjaival óvatosan megkereste, és újra megszorította az üvegecskét, mielőtt átlépte a határt.
A király leplezetlen ámulattal nézte a kalandriai tájat. Csodálta a természet bőkezű adományait, a gazdag termőföldeket, a zsíros legelőket, a végtelen erdőket. Amikor az első kalandozó megjelent előtte az úton, megpróbált elbújni, de hamarosan rájött, hogy nincs mitől tartania. „Ez a kótyagos nép azt se tudja, hogy legnagyobb ellensége járkál a földjein" - gondolta vidáman. Így hát hamar félretette az elővigyázatosságot.
Arszin a híres mesemalmot, és az azt övező búzatáblákat kereste.
Ábrándozva haladt előre, és közben nem is sejtette, hogy három apró manó csendben mögötte oson. Furunk és a tippantók éberen figyelték, merre tart a király.
A nap már az égbolt tetejére hágott, amikor Arszin megpillantotta a mesemalom szivárványszínekben pompázó szélforgóját. Lenyűgözte a látvány, ahogy a színes szélkerekek egyenletesen kavarták a levegőt. Nyomban eszébe jutott Gorgosz intelme, és gyorsan fejébe húzta a siketítő sapkát. Szőke hajfürtjeit gondosan eligazgatta körülötte. Amikor a bűvös fejfedő felkerült, egyszerre megszűnt a madárcsicsergés, a vizinépek lármája. Minden elcsendesült.
Arszin egyenesen a malom irányába tartott. Szeme nem tudott betelni a szélforgók táncával, és a malom gyémántszilánkos csillogásával.
„Milyen gyönyörű, milyen káprázatos ellenfél" - gondolta Arszin.
A mesemalom mintha megérezte volna a veszélyt. Szinte falta a kalandriai búzát, szélforgói felgyorsultak, egyetlen szivárvány kört alkottak az égbolton. Arszin a fejére szorította a sapkát. Érezte a malom szédítő erejét.
A mese a feje körül keringett, s ha talált volna akár egyetlen kis lyukat is a siketítő sapkán, akkor belopódzik mögé, be egyenesen a király fejébe. De Gorgosz jó és biztos pajzsot adott. Arszin szédült ugyan, de a sapka megvédte a fejfájástól.
„Jobb lesz, ha nem kísértem a sorsot. Első próbálkozásra ez éppen elég." - gondolta, és hátat fordított a mesemalomnak.
A három manó riadtan álldogált a búzamező szélén. A búza magasabb volt, mint ők, ezért óvatosan félrehajtották a síkos szálakat, hogy leselkedhessenek. Rosszat sejtettek. Nem tetszett nekik, hogy Arszin meg tudta közelíteni a malmot úgy, hogy arcát nem torzította el a fejfájás gyötrelme. Látták a fején a nagy, füles sapkát.
- Arszin egészen biztosan rosszban sántikál! - súgta Rukk.
A király ebben a pillanatban fordult meg, és egyenesen a búzamező felé tartott. Egyenesen feléjük. A három manó reszketett a félelemtől, amikor Arszin elhaladt mellettük.
- Jó kalandozást! - vetette oda foghegyről a király.
- Kö-kö-köszönjük! - rebegte Trakk.
Egy darabig megkövülten álltak, de lassan felszakadt bennük a megkönnyebbülés sóhaja. Örvendezve állapították meg, mennyire szerencsések, hogy a király rájuk se hederített.
- Hát ezt megúsztuk! Nem tűnt fel neki, hogy utána leselkedünk! Óvatosabbaknak kell lennünk! - mondta Furunk komoly arccal.
A két tippantó egyetértően bólogatott.
- Nézzetek oda! - kiáltotta Rukk. - Arszin a vízpermetezőt szereli! Valamit beleönt!
A király elégedetten nézett körül. „Gorgosz most biztosan büszke rám, ha figyel engem! Ezzel a géppel mérgezem meg a búzamezőt. A mételyes mákony minden hajszálgyökérhez eljut...
Azzal megforgatta a vízpermetező hatalmas acélkerekét. A víz - amelynek színe pillanatok alatt sötétzöldre változott a tározóban - eleinte lassan, aztán egyre sebesebben folyt ki a vezetékek ezer és ezer apró lyukán keresztül. A mételyes mákony szétterült a földeken.
- Bárcsak érteném, mi folyik itt! - kiáltott fel Rukk.