Mesemalom

A búzamező aranylóan olvadozott a júliusi nap fényében. A hosszú szálak között kövér pockok, mezei egerek és gondterhelt cincérek szaladgáltak fel és alá. A nagy bajuszú gazda is feltűnt a gyalogúton. Csípőre tett kézzel azon töprengett, hogy mikor kezdjen neki az aratásnak. A tábla szélét, ahol ritkábban nőtt a gabona, virágok tarkították. A bájos, rózsaszín szirmokkal teliszórt csipkerózsa bokor mellett virított Eldon, a búzavirág és Pippa, a piros pipacs. A közelükben vetett gyökeret Kiron is, az ágas-bogas mezei katáng.

Eldon peckesen emelte a magasba boglyas, kék fejét, és úgy tett, mint aki a fényes napot és a szépen terelgetett bárányfelhőket csodálja. Titokban azonban Pippát leste, akinek csinos, élénkpiros selyemszoknyáját finoman fodrozta a búzatábla felett átlibbenő szellő.

- Pippa! - szólt Eldon, és átható kék tekintetét a pipacsra szegezte. - Azt hallottam, hogy hamarosan bál lesz a mezőn. Aratási bál. Lenne kedved....khm...esetleg velem tartani a mulatságba?

Pippa égővörösre pirult, amikor Eldon szavait meghallotta. Ő a legcsinosabb fiú az egész környéken, s lám, engem vinne táncba, gondolta boldogan.

- Kedves Eldon, ez igazán megtisztelő! De van egy apró akadály.
- Ugyan már? Mi tartana vissza? Tökéletes vagy! A te szoknyád sokkal selymesebb és ragyogóbb, mint a többi pipacslányé.
- Még nincs készen a fekete boám, amit a bálon szeretnék a nyakamban viselni! Azt meg kell várnom.

Eldon biccentett, és tekintetét sértődötten körbehordozta a búzamezőn.

- Annyi pipacslány van még itt rajtad kívül, aki boldogan jönne velem táncba! A szarkaláb kisasszonyokról nem is beszélve. De nekem te tetszel, Pippa, te vagy a legcsinosabb. Rendben, várok egy kicsit, de igyekezz azzal a boával!

Kiron szomorú szívvel hallgatta a beszélgetést. Hosszú ideje barátkozott Pippával. Milyen jókat beszélgettek és nevetgéltek régen, amikor még búzavirág úrfi nem ütötte fel a fejét, gondolta, de most Pippa csakis őrá figyel.

Este a tücskök rázendítettek a mezők zenéjére. A pipacslányok vidáman hajladozni kezdtek.

- Gyere velem táncolni! - szólt Eldon Pippához fordulva.
- De Eldon! - szipogott Pippa. - Mondtam, hogy még nem mehetek.
- Úgy?! felelte dühösen. - Hát akkor ma mással táncolok! Talán majd holnap este!

Azzal kacsintott a szarkaláb lányoknak, akik kacagva körbetáncolták a mezők hercegét. Pippa szomorúan hajtotta le a fejét.

- Igen, talán holnap este... - motyogta maga elé. - Addigra készen lesz a boám. Hát nem tudja, hogy a pipacslányok nem táncolhatnak, amíg nincs kész a nyakdíszük?!
- Ne szomorkodj, kicsi Pippa! - fordult oda Kiron. - Én biztosan tudom, hogy holnap te leszel a bál szépe.
- Kedves vagy! - válaszolt Pippa szomorúan. - Bárcsak úgy lenne!

Másnap reggel, amikor a többi virág még csukott szirmokkal szunyókált az esti mulatság után, Pippa már ébren volt. Rajta kívül egyedül Kiron volt talpon, aki egész éjjel le sem tudta hunyni a szemét.

- Kiron! Jó reggelt! - kiáltotta Pippa örömmel, amikor meglátta a katángkórót. - Képzeld, nagy újság van! Szépen megnőtt a boám reggelre. Látod ezeket a kis fekete szálakat? Jól mutat a lángpiros mellett, ugye? Így az igazi! Ma biztosan csak velem táncol a herceg, ahogy megígérte!
- Meghiszem azt! - szólt Kiron, és nagyon igyekezett, hogy derűt mutasson.

A nap már delelőre hágott, de Eldon még mindig aludt. Pippa egyre türelmetlenebbül nézegetett felé. Eldon azonban csak akkor ébredt fel, amikor kék szirmait felborzolta a vihar hideg szele. Az ég szelíd bárányfelhői elmenekültek a feketén hömpölygő viharfelhő elől. Dörgött és villámlott, és nem sokkal később sűrű jégeső verte az aranyló kalászokat és a mező virágait.

Kiron még soha nem látott ekkora vihart. A búzaszálak a földön feküdtek, tehetetlenül kiszolgáltatva az égi hatalmaknak. Pippa gyenge szára és szárnyas levelei együtt hajladoztak a széllel. Kiron megijedt, hogy a kis pipacsot gyökerestül tépi szét a szél, és lándzsás leveleivel átkarolta. Pippa csendben sírdogált Kiron oltalmában.

- Ne félj, nemsokára vége a viharnak, és elmehetsz a táncba! - biztatta Kiron.

A vihar éppen olyan gyorsan távozott, ahogy jött, a mező fellélegezhetett. Pippa kibújt Kiron óvó karjai közül, és vidáman Elronhoz fordult.

- Ma elmegyek veled a bálba! Nézd! Készen van a fekete boám.

Elron kirázta kék szirmai közül a vizet, és csodálkozva mérte végig Pippát.

- Te? Te akarsz velem táncba jönni? Nézz végig magadon, te szégyentelen! Hol a piros szoknyád? Hiszen elrepítette a szél! Talán egy zöld sapkás, mezítlábas pipacslányt vigyek magammal a bálba? Azt már nem! - mondta hanyagul, és elfordult.

Csakugyan. Pippa piros szoknyáját elsodorta a szél, fekete boája szőrén-szálán eltűnt. Keservesen sírva fakadt. Amikor felnézett, Kiron állt mellette.

- Én már évek óta itt élek, Pippa! Tudom, hogy te vagy a legszebb pipacslány, aki ezen a búzamezőn nőtt. Ne gyászold a szoknyád! Nekem most is tetszel, így ahogy vagy, ezzel a kedves, zöld kucsmával. Ne keseredj el! A szirmaid akkor is lehullottak volna, ha nincs vihar, hiszen ez a természet rendje. Hamarosan újra eljönnek a szelek, hogy elrepítsék a magjaidat. A te gyermekeid lesznek a leggyönyörűbbek a mezőn. Ebben biztos vagyok.

Pippa már nem sírt. Fáradtan Kiron ágai közé bújt, és kék virágjának fészkébe hajtotta álomra zöld sapkás fejét.