Mesemalom

Mikulás csüggedten rogyott le lappföldi háza legkényelmesebb fotelébe. - Mi a baj? – kérdezte Csuszpájsz. – Talán valami gond akadt az előkészületek körül? Télapó sötéten nézett kedvenc krampuszára, és szomorúan bólogatott.

Az ajtó előtt lépések koppantak. Ez anya fapapucsa, ugrott nagyot Bogi szíve. Ezt a hangot ezer zaj közül is felismerte volna. - Gyorsan, gyorsan, bújj vissza a könyvek mögé! – kiáltott rá Zorkára kipirult arccal. – Hozom a lexikont!

A hirtelen támadt csendben Zsutek szólalt meg először. - Sajnálom, Zorka, igazán sajnállak téged és a testvéredet. De hadd kérdezzem meg, ami az oldalamat fúrja, mióta először találkoztunk. - Mi lenne az? – kérdezte Berta. – Talán eltűnt a plüsscsontod?

Zorka gondolatai a piaci őr drótszőrű kutyája körül keringtek. Rémálmaiban gyakran látta vérbenforgó szemeit. Veres hosszú ideig kóborkutyaként lődörgött a piac körül. Végül az őr megsajnálta, és ő hálából úgy vigyázta a kidőlt-bedőlt bódékat, mintha mindegyik a sajátja lenne.

A nyuszi könnyes szemmel üldögélt a polc szélén. Erősen az oldalához szorította a kistáskát, amit Bogi holmija közül emelt el. Bogi, Zsutek és Berta szánakozva figyelték.

Bogi hol az ajtóra meredt, hol a répadarabokra, amelyeket anya színes kistányérban tett le Bogi asztalára. - Gyere ki, Zorka! Anya már rég kiment – suttogta. – Segíts megenni a répát! Egyedül nem bírom!

Berta és Zsutek a bevetett ágyon szunyókáltak, amikor Bogi belépett a szoba ajtaján. - Nahát! – csodálkozott Berta. – Hogy-hogy ilyen korán hazaértél?

Anya az ajtóban toporgott. - Gyere már, Bogi, siessünk! Mi tart ilyen sokáig? - Jaj, anya! Nem tudom, hogy a pöttyös szoknyát vegyem fel, vagy a pirosat?

Bogi a nappali szőnyegén játszott. Elmélyülten rakosgatta a lego kockákat. Kész, jelentette ki maga magának, és elégedetten nézegette a királylány új várát. Egyszer csak furcsa zaj ütötte meg a fülét.

Nagymama körbejárt a nappaliban. Közben szokása szerint a kezét tördelte, és halkan dünnyögött az orra alatt. - Jaj, édes istenkém! Sehol nem találom! Hol hagyhattam el?

Zsombi, a csíkos kismalac reszketve kuporgott testvérkéi közt. - Anya! Ujujujujujj! Fázom anyucikám! – bökdöste meg édesanyja lecsüngő pocakját.

A tavaszi nap sugarai lágyan simogatták a kiskertet. A mandulafa levelekről álmodott, szélben ringatózó, kunkorodó orrú csónakokról. Irigykedve nézett le a domboldalról a tóra, ahol a vitorlásokat most kezdték vízre bocsátani. Az utcán csend csücsült, a hétvégi házakon még lakat lógott, de a villanyoszlop tetején már fészket rakott a gólya

- Jó éjszakát, kicsikém! – suttogta a mama, és puszit lehelt Bogi homlokára. Olyan jó itt az ágyban, merengett Bogi, finom és meleg. Jobb, mint egy luxusszállodában, mert ott nem adnak jóéjt puszit, amivel anya elindít Álomországba.

Anya és Bogi ma a megszokottnál korábban érkeztek haza az óvodából. Bogi nyomban a szobájába szaladt. - Meglepetés! – kiáltott utána a mama. – A kedvenc sütid az asztalodra tettem! Jó étvágyat!

Anya izgatottan rontott be Bogi szobája. - Kislányom! Most olvastam egy pályázatról. Jegesmedve rajzot kell készíteni. Aki a legszebb képet küldi be, három csomag jégkrémet kap!

Bogi és a mamája kéz a kézben léptek ki az óvoda kapuján. A mama vidáman nézelődött, miközben Bogi megszeppenten baktatott mellette.

A reggeli napsugarak vidáman találgatták, vajon melyik gyerek érkezik meg először ezen a szép tavaszi reggelen a Pitypang utcai óvodába, és ki lesz az utolsó, aki átlépi a küszöböt. Bogi már úton volt. Gondterhelt arccal baktatott a mama oldalán.

A mama gőzölgő tányérral lépett be, és az asztalra tette. Bogi ámulva nézte a fehér buckákat egyenetlenül fedő kakaó takarót, rajta a vidáman hengergőző cukorkristályokat.

Tóbiás, az öreg vetési varjú károgva rótta az utcákat fényes, fekete kabátjában, amikor a patak partján belebotlott a fiatal gerlefiúba. A gerle sötétszürke sálját hanyagul a nyaka köré tekerte, és a pocsolya vékony jegét kopogtatta.

Mikulás boldogan nyitott be lappföldi háza ajtaján. Kipirult arcán csak úgy ragyogott az egészség. - Megjöttem! – kiabálta öblös hangon.