Mesemalom

Minden rendben van, minden a tervek szerint halad, gondolta Petya elégedetten. Hildácska elköltheti a zsebpénzét és a virágfejű gomb is visszakerült a kék ruhára. A hős kajtatómanó ennyi munka után igazán megérdemli a pihenést.

Ábrahám mélyet sóhajtott. - Hildácska nagyon jó gazdám volt. Igazán jó. Rettenetes sorsom volt, mielőtt hozzá kerültem!

Petya csendesen baktatott az üres utcákon, fázósan fogta össze nyaka előtt kezeslábasa gallérját. Vajon hol lehet a sálam, töprengett magában, olyan hidegek még a kora tavaszi hajnalok.

Gombi mélyet sóhajtott, és belekezdett a történetébe. - Én díszítettem Piroska ünneplő ruháját, a világoskéket. Pörgős volt a szoknyarésze, a felsőn apró, piros gombok ültek. Én a főhelyet kaptam, így közelről láttam minden ünnepet

A gomb fekete szeme riadtan pislogott vissza Petya manóra. Tényleg virágot formáz, gondolta Petya, és kedvtelve nézegette a tenyerére helyezett, csinos kis tárgyat. Most már értem, miért állt a listámon, hogy „virágfejű gomb

- Ó, a csudába… – morgott a manó az orra alatt, és lehuppant a krumplis kosár tetejére.

Zsófi kétségbeesetten keringett körbe-körbe a konyhában. - Tudom, hogy ide esett! – magyarázta. – Hallottam, ahogy pattant! - Nem veszek új gyűrűt! – szólt mogorván Zsófi mamája. – Azt ígérted, hogy vigyázni fogsz rá, és most tessék, újra eltűnt!

Gusztávó aggodalmasan nyújtogatta kecses, élénkzöld nyakát. Hápogását szorgalmasan visszhangozta a patak hídja. - Petya, merre vagy? – kiáltotta bele a hűvös, hajnali levegőbe.

A cseresznyeárus lehajolt, és benézett a szoknyája alá. Annyi nyuszi hemzsegett a lábai körül, hogy hirtelenjében meg sem tudta számolni őket. A nyulak bátran farkasszemet néztek vele.

A mama Zorkára kacsintott, aki értette a jelzést, és gyorsan bekucorodott a kosár sarkába. Anya óvatosan elrendezte a zöldséget, a zöldjét kilógatta, még arra is ügyelt, hogy nehogy Zorka oldalába fúródjon valamelyik harcias répa.

Anya a karjára tette a kosarat, ami azon nyomban az oldalára billent. A kosár peremén két aprócska nyuszimancs markolászta a fonott peremet. Zorka fülei izgatottan emelkedtek a magasba.

A cica álmosan nyújtózkodott végig a kandalló előtt. Az üveg mögött még szikrázott a parázs, az utolsó hasáb vörösen lüktetett. Milli boldogan tapogatta meg puha mancsával vadonatúj plüssjátékát, és a felnézett a karácsonyfára.

Mikulás csüggedten rogyott le lappföldi háza legkényelmesebb fotelébe. - Mi a baj? – kérdezte Csuszpájsz. – Talán valami gond akadt az előkészületek körül? Télapó sötéten nézett kedvenc krampuszára, és szomorúan bólogatott.

Az ajtó előtt lépések koppantak. Ez anya fapapucsa, ugrott nagyot Bogi szíve. Ezt a hangot ezer zaj közül is felismerte volna. - Gyorsan, gyorsan, bújj vissza a könyvek mögé! – kiáltott rá Zorkára kipirult arccal. – Hozom a lexikont!

A hirtelen támadt csendben Zsutek szólalt meg először. - Sajnálom, Zorka, igazán sajnállak téged és a testvéredet. De hadd kérdezzem meg, ami az oldalamat fúrja, mióta először találkoztunk. - Mi lenne az? – kérdezte Berta. – Talán eltűnt a plüsscsontod?

Zorka gondolatai a piaci őr drótszőrű kutyája körül keringtek. Rémálmaiban gyakran látta vérbenforgó szemeit. Veres hosszú ideig kóborkutyaként lődörgött a piac körül. Végül az őr megsajnálta, és ő hálából úgy vigyázta a kidőlt-bedőlt bódékat, mintha mindegyik a sajátja lenne.

A nyuszi könnyes szemmel üldögélt a polc szélén. Erősen az oldalához szorította a kistáskát, amit Bogi holmija közül emelt el. Bogi, Zsutek és Berta szánakozva figyelték.

Bogi hol az ajtóra meredt, hol a répadarabokra, amelyeket anya színes kistányérban tett le Bogi asztalára. - Gyere ki, Zorka! Anya már rég kiment – suttogta. – Segíts megenni a répát! Egyedül nem bírom!

Berta és Zsutek a bevetett ágyon szunyókáltak, amikor Bogi belépett a szoba ajtaján. - Nahát! – csodálkozott Berta. – Hogy-hogy ilyen korán hazaértél?