Mesemalom

Mimi elgondolkodva nézte a Nagy Zombort. - Te vagy Zordonnord uralkodója – szólalt meg. – De kik az alattvalóid? Talán csak a hóval borított, néma hegyek? Olyan magányosnak tűnsz. Kérlek, ne haragudj, hogy ezt mondom!

Mimi félelme hirtelen elillant. Igaz, gondolta, hogy a Zombor hatalmas és szőrös, mégsem tűnik olyan szörnyen félelmetesnek. Végigmérte az óriást, akinek tekintete most a távolba révedt. Ekkor Kajtánka Mimi mellé lépett, és óvatosan a füléhez hajolt.

Mimi tátott szájjal bámulta a sárgás-fehér szőrszálakkal sűrűn benőtt óriást, aki a havas hegyek hágóján meglepő fürgeséggel leereszkedve egyenesen feléjük tartott. Léptei alatt baljósan recsegett és laposra préselődött a fagyos hó. Valamennyien kábultan figyelték az idegen lényt, akinek a teste egy hatalmas, medvére hasonlított. A háta meggörbült, karmos mancsa járás közben a térde mellett himbálózott.

- No, Mimi, nézz körül! – noszogatta szelíden Kajtánka a még mindig lezárt szemű kislányt. – Itt vagyunk a játékdomboknál. Mimi végre felnyitotta a szemét, és ámulva figyelte a hatalmas, hóval borított kupacokat.

A két tüsténmanó szótlanul baktatott a frissen esett, magas hóban, ami még a furmányoknál is furmányosabban tüntette el a határlesők által kitapodott ösvényt. Kajtánka és Lupi igyekeztek Mimi csizmanyomaiba lépni. Körülöttük havas csúcsok meredeztek, égbe kiáltva szomorú, fejedelmi magányukat.

Potok intett. Mimi, Picasso és két tüsténmanó elindult a zordonnordi határ felé. Pár száz lépés után egy hatalmas kőtábla állta útjukat, amire valaki óriási betűkkel véste fel Zordonnord nevét. A furmány megállt, és szembefordult a többiekkel. - Eddig tudtam veletek tartani. Indulnom kell, várnak a szolgálatban. Látjátok a távolban azt a fényt?

Mimi izgatottan hadonászott. - Gyerünk, induljunk! Vagy talán nem hallottátok, mit mondott Potok, a határleső barátunk?!

Olyan sebesen haladtak előre, ahogyan csak bírtak. Lupi hangosan szuszogott. A hideg ellenére alaposan kimelegedett a tarisznyájában szundikáló, jóltáplált macska cipelése közben.

Mimi, Kajtánka, Lupi és Picasso lihegve görnyedtek előre a Pipacsmező túlsó szélén. A hoppanyúl – akinek akkor már a nyomát sem lehetett látni – olyan sebesen száguldott velük előre, hogy alig győztek a nyomában ugrálni. Néhány pillanatuk volt csupán, hogy odaugorjanak, ahol szétnyílt a pipacsok gyűrűje

A furmány igazat mondott. A bozótos egyre gyérült, s hamarosan egy vörösen fénylő mezőn találták magukat. A pipacsok pártalevelei a látóhatárt pirosra színezték, pompájukat a mező szélén gyökeret eresztett, kíváncsi kankalinok sárga irigységgel figyelték. Az utazók tátott szájjal csodálták a pipacsmezőt.

Lele boldogan simogatta csodásan megformált szakállát, takarosan göndörödő fürtjeit. - Köszönöm, Kajtánka! Hogy meglepődik majd Pirulina!

Zordon idő tépdeste Mikulás Apó házát ezen a télen. A hó belepte a tetőt, még az ablakpárkányokat is vastag, fehér takaró fedte. A két krampusz, Csuszpájz és Kampec nem győztek panaszkodni, annyiszor kellett újralapátolni a havat a rénszarvasok istállójához vezető úton

Lupi és Kajtánka boldogan masíroztak a színes bokrok között. Előzékenyen hajtották félre a benyúló ágakat, gondosan megóvva az utazókat az alattomos tüskéktől. Jókedvükben még egy nótára is rágyújtottak.

Kajtánka jó sokáig fésülgette a furmány szakállát, amitől a mogorva manó egészen megszelídült. - Miért aludtál fényes nappal? – törte meg a csendet Lupi. – Szokatlan egy furmánytól. Ti mind olyan éberek vagytok.

Mimi, Picasso és a két tüsténmanó a furmányföldi bokorerdőben bandukoltak. Az utat színes cserjék szegélyezték, leveleik jókedvűen kapaszkodtak össze. A körülöttük nőtt virágok sárga bugái úgy hajlongtak a hűvös szélben, mint a balett-táncosok.

A furmány olyan keserűen óbégatott, hogy Kajtánka könnyei azon nyomban eleredtek. - Mi tényleg csak segíteni akartunk! – pityergett.

Mimi elszomorodott. Ez nem lehet igaz, gondolta, eljutott egészen eddig, és most egy elromlott sorompó állja az útját. Picasso olvasott gazdája fejében. Nagy, zöld szemével szomorúan pislogott felé. - Nem kell szomorkodni, kislány! – szólalt meg a határőr. – Megjavítom, vagy ne legyen a furmány a nevem!

Kajtánka és Lupi haladtak elöl a kanyargó ösvényen. Néha visszanéztek, nem szorul-e véletlenül segítségre Mimi és a macskája. Vígan szaporázták lépteiket, és közben egy dalocskát dúdoltak.

Picasso gondosan körbetörleszkedett Mimi lábán. - Meggondoltad? Tényleg el akarsz menni arra a szörnyű helyre? – nyávogta gyengéden. – A barátnőd biztosan nem haragszik meg a barikari miatt. Megmondod neki, hogy ellopták. Nem te tehetsz róla, hát nem igaz?