Mesemalom

Bori nem szívesen reggelizett. Mami, akit mindenki más Kamillának hívott, ennek ellenére kitartóan újabb és újabb finomságokat próbált a tányérjára csempészni.

Samu gyalogosan vágott neki a tűzokádásától itt-ott megszenesedett mamutfenyő rengetegnek. Fejében képek és gondolatok keringőztek. A tervezett házasság, Sarolta pironkodása, anyja szokatlan szigora, mindez olyan hihetetlennek tűnt.

Lakik egy kislány a Kerékgyártó utcában, úgy hívják Bori. Eleinte Bori is azt gondolta a sárkányokról, amit minden gyerek. Hogy egy, három, hét, tizenkét, legfeljebb huszonnégy fejük van, és imádnak tüzet okádni...

A négy testvér visszafelé ballagott a határvidékről. Elmélyülten beszélgettek. Adoritot faggatták, a nagy kaland minden részletéről hallani akartak.

A csalóka délibáb lassanként szertefoszlott Kalandria égszínkék egén. Az emberek, a szibaúrok, a sejemanók és vízpartiak kíváncsian méregették egymást.

A három kóbormacska, Nyarvók, Puffmancs és Cili tappancsai szinte elsüllyedtek a hóban.

Fréza rezzenéstelen arccal menetelt előre a többiekkel. Friss erő töltötte el. Büszkén nézett szép szál fiára, a zsarnok erőskezű fogvatartójára.

Adorit és a királyi pár lassan haladtak a hazafelé vezető úton. Fréza elgyengült az alagsori börtönben, lába alig bírta már a gyaloglást. Pedig Adorit és Aldin nagyon vigyáztak, hogy ne erőltessenek túl nehéz tempót az elgyötört királynőre.

A frissen csépelt búzaszemek üdén illatoztak a zsákokban. Senki nem sejtette, hogy titkos méreg itatta át a különleges búzafajtát.

A kalandriai búzamezők aranyosan hullámoztak, ahogy a szellőfiúk óvatosan elsuhantak felettük. A kövér búzaszemek ilyenkor erősen kapaszkodtak, féltek, hogy kipottyannak a kalászok kibontakozó öleléséből.

Előmászik a kígyó. Kék, fehér, zöld és piros színű csíkok tekeregnek körbe rajta. Halálos a mérge. Vigyázni kell, nehogy szembeköpjön!

Fréza már magához tért az ájulásból. Feje férje ölében pihent. Egyikük sem merte még elhinni, hogy a sors kegyes, és újra együtt lehetnek.

Furunk és Trakk lélekszakadva loholtak a Kolmen fennsík felé. Még az útjukba kerülő kalandozókat is kizökkentették nyugalmukból, ami példátlan eseménynek számít Kalandriában.

Gorgosz le sem vette távcsövét a szeme elöl, mióta Arszin elindult. Nyomon követte minden lépését. Repeső szívvel figyelte, hogyan mérgezi a szer a kalandriai búzamezőt.

Aldin király emlékezetében elevenen élt, amikor egyszer a cellája előtt két őr az alagsori börtönről és annak különleges foglyáról beszélgetett.

Adorit zavarodottan bámulta a rabot. - Ez lehetetlen – habogta. – Mindenki úgy gondolja, hogy te már nem is… - Ki vagy te? – kérdezte a rab, és gyanakodva méregette a fiatalembert, aki leplezetlen kíváncsisággal bámult be rá.

A két csincsilla, Töki és Pokó egy ketrecben éltek. Nappal békésen szuszogtak egymás mellett, de este, amikor a gazda hazaért, megelevenedtek.

Logíria királyát senki se tartóztatta fel a határon. Őrszemek sem állták útját se az egyik, se a másik oldalon.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rozsdaszínű tyúkocska, Kaláris, aki hét másik tyúkocskával, és a sárga-fekete kakassal, Peckessel együtt kapirgált Gyöngyvér anyó baromfiudvarában.

A búzamező aranylóan olvadozott a júliusi nap fényében. A hosszú szálak között kövér pockok, mezei egerek és gondterhelt cincérek szaladgáltak fel és alá.