Mesemalom

A december jeges széllel köszöntött be. Hiába tépte a fákat, nem talált fogódzót csupasz ágaik között.

A tiszta vizű, északi tavak mellett éldegélt a kis lilikek egy csapata, köztük Nes, a legkisebb liba, aki azon a tavaszon utoljára bújt ki a pehelytollakkal bélelt fészekbe rakott tojásokból.

Minden délután ott mentek el, de annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy hosszú ideig észre sem vették azt az ütött-kopott ajtót a jellegtelen, szürke épületen, ami csak félig magasodott a járda szintje fölé.

A szőlőmágocsi réteken túl, ott, ahol az almafák akkorák, mint nálunk a pöszmétebokrok, ott élnek a kaproncás manók. Ha találkoztál már ilyen manóval, akkor emlékezned kell vörös, bozontos hajára, hegyes kis fülére, és tarka nadrágjára.

Ürge Mama és hat kölyke sok más társával együtt a kopár szántóföldön élt. A csapatot Tocsok, a legtapasztaltabb ürge vigyázta, aki rendszerint felágaskodva kémlelte körbe a vidéket.

A tiszta vizű, északi tavak mellett éldegélt a kis lilikek egy csapata, köztük Nes, a legkisebb liba, aki azon a tavaszon utoljára bújt ki a pehelytollakkal bélelt fészekbe rakott tojásokból.

A rozoga ház szabálytalan alakú sziklákkal körbeépített virágágyásában egész nyáron virágzott az estike. A szürkészöld levelek szerényen, szinte láthatatlanul lengedeztek a szélben.

Egyszer volt, hol nem volt, a Bosnyák téren is túl, a Kerékgyártó utcában, volt egy hatalmas íróasztal, és annak egy óriási fiókja...

A Börzsöny szelíd lankái hívogatóan csábították a medvét, és Börzsi hamarosan keresztülvágott az ösvényt szegélyező hatalmas lapuleveleken, hogy becsörtessen az erdőbe. Kíváncsian járta a hegyoldalakat, vigyázott rá, hogy messze elkerülje a kirándulókat.

A Tátrában, a magas hegy oldalán élt Börzsi, a fiatal barnamedve. Nagyon szeretett a mamájával és két testvérével a hegyoldalakon csatangolni. Csak azt sajnálta, hogy olyan kevés arrafelé a bogyós gyümölcs, amit ő annyira, de annyira szeret.

Egy álmos vasárnap délutánon Aranka néni kertjében csodálatos dolgok történnek. Nubu, az egyszarvú, a kincset keres. Hála Ramónnak, Abunak és Olivérnek, meg is találja a tündérek csodálatos hangszerét, amelynek titkát csak Idoll, a százéves teknős ismeri…

Hanka elszaladt otthonról. Amikor úgy érezte, már senki nem érheti utol, lelassította lépteit, és rákanyarodott a titkos kis ösvényre.

Egy aprócska cseresznyeszem, Guszti, egy szép, júliusi napon addig icergett-mocorgott, míg végül leesett a fürtről. A testvérkéi hiába kiabáltak utána, rájuk se hederített. Nagy terve volt. Fel akarta fedezni a világot.

A győzelem nyomán óriási volt a kalandriaiak öröme. Ember, vízparti, szellőgyerek és manó körbetáncolták a mesemalmot. Felváltva dobálták a magasba Aldint, Trunkot és Umbert. Ünnepelt a nép, de a királynő boldogsága nem volt felhőtlen. Heimonra gondolt.

A hátsó kertet kidőlt-bedőlt fakerítés zárta körbe, amin nem volt kapu, vagy ha volt is, a magasra nőtt gaz miatt nem lehetett tudni, hogy hol. Felnőtt már rég nem járt erre, csak a gyerekek másztak be néhanapján, akik óvatosan oldalaztak az elvadult pöszméte bokrok között.

Az öreg ház egy keskeny és egy igencsak forgalmas zuglói utca kereszteződésében állt, közel a népszerű játszótérhez.

Logosz egész nap nyugtalanul járt-kelt a tábor szabályos alakzatban felvert sátrai között. A hadvezérek árnyékként követték, a tanácskozás a séta közben zajlott. A király úgy gondolta, hogy ha akad is kevéske ellenállás, az a szorosnál várja majd.

Híria a szellőfiúktól értesült arról, hogy Logosz király csapatai újra összegyűltek az országhatár túlsó oldalán, és betörni készülnek a kalandriai-szoroson át.

Alfar völgyében minden tündér tudta, hogy mi a feladata. Egyedül Amarillisz, a piros ruhás tündérlány volt tanácstalan.

Az egyszerűen berendezett trónterem közepén a Terdon bolygó hatalmas térképe állt, rajta vérvörös vonallal körberajzolva a már meghódított területek csipkés határa.