Mesemalom

Hanka elszaladt otthonról. Amikor úgy érezte, már senki nem érheti utol, lelassította lépteit, és rákanyarodott a titkos kis ösvényre.

Egy aprócska cseresznyeszem, Guszti, egy szép, júliusi napon addig icergett-mocorgott, míg végül leesett a fürtről. A testvérkéi hiába kiabáltak utána, rájuk se hederített. Nagy terve volt. Fel akarta fedezni a világot.

A győzelem nyomán óriási volt a kalandriaiak öröme. Ember, vízparti, szellőgyerek és manó körbetáncolták a mesemalmot. Felváltva dobálták a magasba Aldint, Trunkot és Umbert. Ünnepelt a nép, de a királynő boldogsága nem volt felhőtlen. Heimonra gondolt.

A hátsó kertet kidőlt-bedőlt fakerítés zárta körbe, amin nem volt kapu, vagy ha volt is, a magasra nőtt gaz miatt nem lehetett tudni, hogy hol. Felnőtt már rég nem járt erre, csak a gyerekek másztak be néhanapján, akik óvatosan oldalaztak az elvadult pöszméte bokrok között.

Az öreg ház egy keskeny és egy igencsak forgalmas zuglói utca kereszteződésében állt, közel a népszerű játszótérhez.

Logosz egész nap nyugtalanul járt-kelt a tábor szabályos alakzatban felvert sátrai között. A hadvezérek árnyékként követték, a tanácskozás a séta közben zajlott. A király úgy gondolta, hogy ha akad is kevéske ellenállás, az a szorosnál várja majd.

Híria a szellőfiúktól értesült arról, hogy Logosz király csapatai újra összegyűltek az országhatár túlsó oldalán, és betörni készülnek a kalandriai-szoroson át.

Alfar völgyében minden tündér tudta, hogy mi a feladata. Egyedül Amarillisz, a piros ruhás tündérlány volt tanácstalan.

Az egyszerűen berendezett trónterem közepén a Terdon bolygó hatalmas térképe állt, rajta vérvörös vonallal körberajzolva a már meghódított területek csipkés határa.

A kert sarkában szerény rózsabokor állt. Nem gondozta senki. Leveleit élősködők cakkozták és púposították szabálytalanra.

Gála sokáig küzdött, hogy áttörje a hótakarót, melynek felszíne vékony jégréteggé szilárdult. Végre kidugta a fejét. Ő volt a legelső abban az évben, aki a kikeletiek nemzetségéből előbújt.

Aldin éjfekete haját és smaragd szemét az édesapjától örökölte. Porcelán szépségű arca magához vonzotta a tekinteteket.

A dombos vidéken parányi területre húzódott össze a valaha oly hatalmas erdő. Mindent elfoglaltak az új házak, és a hozzájuk kapcsolódó kertek, amiket az emberek füvesítettek, vagy szabályos tujasorokkal telepítettek be. Ahogy a felnőttek mondják, „felkapott” lett a környék. Sokan akartak itt házat építeni.

A rengeteg előkészület után végre kezdetét vette az építkezés. A vízparti őrök barátságosan, de határozottan terelgették a sejemanókat, akik végeláthatatlan sorokban hozták a gyémántokkal teli sejevödröket.

A patakból, ami az iskola mellett sietett el, kicsiny erecske látszott, szabálytalanul, girbe-gurba vonal mentén bontva ketté a törékeny jégpáncélt. A patak állandó vendégei, a vadkacsacsaládok le-föl járkálva, hápogva talpaltak a parton, csodálkozva szemlélve, hogy kedvenc uszodájuk befagyott.

Trunk másnap már korán reggel a Szivárvány Palota konyhájában állt, a szakácsok és kukták nem túl nagy örömére, mert ők szívesen aludtak volna még egy-két órácskát. Híria azonban pirkadat óta ébren volt, és örömmel fogadta a hírt, hogy Trunk máris visszatért.

Szegény Mikulás, bizony abban az évben alaposan rájárt a rúd! Nem elég, hogy a rénszarvasai lesántultak, de még a krampuszok is rettenetes náthával küzdöttek.

A sötétkék tengeren aprócska sziget állt. Az utazók Fortika néven emlegették, és azt gondolták, hogy lakatlan. Pedig volt gazdája, Szelva, az aranyhajú tündérpalánta egyedül élt rajta. Tündérmama három hónapja pottyantotta le a mákgubót, amiből Szelva amúgy tündér-módra kipattant.

Híria születésnapi terve valamennyi korábbi kalandriai ötletet felülmúlt, pedig Kalandria lakói elsőrangú fantáziával rendelkeztek. A szervezésben és a végrehajtásban Umber segített.

Topa bevezette Asmátot egy barlangi terembe, ahol terített asztal várta őket mindenféle finomsággal, a tenger ínyenc csemegéivel. Asmát mesélt. Elmesélte, hogy az öccse becsületes, szorgalmas fiatalember, aki egy hajóács szolgálatában áll.