Mesemalom

A rozoga ház szabálytalan alakú sziklákkal körbeépített virágágyásában egész nyáron virágzott az estike. A szürkészöld levelek szerényen, szinte láthatatlanul lengedeztek a szélben. Ám amikor a többi virág már becsukta szirmait, az estikebokor virágai kinyíltak. Illatukkal elbódították a kert lakóit és a nénit, aki szélesre tárta az ablakokat.

A virág lazán szőtt fürtjeit Estike, a lila ruhás tündérlány bontogatta, aki nappal a hortenzia hatalmas levelei alatt szunyókált. Ujjbegyével egyesével simította végig a lilásrózsaszín szirmokat. A kis virágok a tündér érintésére álmosan kinyíltak, és adakozóan megtöltötték a kert és az utca levegőjét édes, fűszeres illatukkal.

Miután elvégezte a munkát, Estike lefeküdt kedvenc mohatakarójára. Kezét összefonta hosszú, vörös fürtjei alatt, és az égbolt szikrázó csillagait bámulta.

- Bárcsak én is ott élhetnék a hold palotájában, a csillagok között!

Egy tücsök meghallotta Estike sóhajtását.

- Ugyan, hagyd már abba az ábrándozást! A fényességes égi palotában nem fogadnak földi látogatókat. Örülj inkább a virágaidnak! Még a környék lakói is erre sétálgatnak, hogy élvezzék ezt a csodálatos illatot!

Estike eltűnődött.

- Minden illatomat odaadnám, ha felmehetnék a csillagok közé...

Abban a pillanatban az égbolt legfényesebb csillaga úgy nyújtotta ki hosszú, sárga sugarát a földre, mint egy lándzsát, melynek hegye éppen Estike lába előtt fúródott a földbe.

- Gyere! - suttogta Esthajnalcsillag. - Ha nekem adod a virágaid illatát, elviszlek a hold palotájába!

Estike szíve hevesen dobogott. Felugrott a mohatakaróról.

- Neked adom minden illatomat!

Azzal abroncsos szoknyája rejtett zsebéből előhúzott egy parányi üveget.

- Tessék!

A csillag kinyújtotta egy újabb ágát, és mohón megmarkolta az üvegcsét. Érintésére az üveg kristálya fényesen csillant.

- Köszönöm! - szólt Esthajnalcsillag, és intett Estikének. - Gyere! Állj a sugaram végére. Betartom, amit ígéretem. Ma este már a hold palotájában mulathatsz!

A kis tücsök tátott szájjal nézte, ahogy a tündér eltűnik Esthajnalcsillag tenyerén. Még a ciripelést is abbahagyta, úgy megijedt.

Mikor Estike kinyitotta a szemét, már a Tejúton állt. A csillagok pompás, aranyos-ezüstös ruhákban, gyémánttopánkákban sétálgattak. Többségük a hold palotájába tartott, ahol ma Esthajnalcsillag tartotta a csillagközi bált. A kis tündér álmélkodva nézte az ezüstparókás, aranylornyonos, fényes csillagokat, amint dölyfösen, felszegett állal lépegetnek. Nem sok érdeklődést tanúsítottak a tündér iránt. Egyetlen csillagocskát kivéve, aki kíváncsian vette szemügyre a jövevényt.

- Te nem tartozol a csillagnéphez, ugye? - kérdezte.
- Nem. Én földi tündér vagyok.
- Ó! Micsoda meglepetés! Légy üdvözölve! Én Ágascsillag vagyok.

Hosszú szempillái alól barátságos mosollyal nézett a tündérlányra.
- Szólíts egyszerűen Ágasnak!
- Én Estike vagyok! Esthajnalcsillag megígérte, hogy ma este a palotában mulathatok!

Ágas szégyenlősen megigazgatta aranyflitteres ruhácskáját.
- Tudod, én nem szeretek bálba járni, de a mama a lelkemre kötötte, hogy ezen az ünnepen nekem is ott kell lennem. Mehetnénk együtt!

Együtt sétáltak fel a holdpalota ezüstösen szikrázó lépcsőin a gyémántcsillárokkal díszített, ragyogó kristálypalotába, ahol Esthajnalcsillag köszöntötte a vendégeket. Mikor az utolsó csillag is megérkezett, a házigazda csendet parancsolt.

- Itt van közöttünk a tündérlány, aki nekünk adta a nyári éjszakák legértékesebb kincsét, az estikék illatát!

A csillagok felhördültek, és áhítattal nézték az üvegcsét. Esthajnalcsillag lepattintotta a záró lapot, és lefelé fordította a tégelyt.

- Ne! - sikoltott Estike. - Csak egyetlen csepp! Egyetlen cseppet tégy az ujjbegyedre!

Esthajnalcsillag a sugara végére cseppentett az áttetsző folyadékból és csillogó szemét lehunyva mélyet szippantott.

- Nem érzek semmilyen illatot! - kiáltott fel.
A bál úrnője vörösen szikrázott.
- Becsaptál, Estike!
- Úgy van! Úgy van! - kiabált a többi csillag. - Űzd el a palotából!

Esthajnalcsillag újra csendet intett.

- Nem! Biztosan lappang itt még valami titok, amit elfelejtettél megosztani velünk... Most menj, hagyd el a palotát, és ha holnap este sem lesz illatos az égbolt, szégyenszemre visszatérhetsz a földre!

Estike lehajtott fejjel sétált ki a palotából. Csak egyetlen csillag követte. Elsétáltak a tejút széléig, és hallgatagon ültek egymás mellett. Ágas szólalt meg először.

- Nézd! Lassan vége az éjszakának, a Nap már készülődik. Látod, most húzták ki az arany szekeret az égboltra. A mi fényünk elhalványodik.

A Tejút lassan kihalt, a csillagok aludni tértek. Még Ágas is elbóbiskolt. Estike lehasalt a Tejút szélére, onnan nézett le a földre. Látta, ahogy a gyerekek iskolába indulnak, ahogy a néni elballag a kisboltba, ahogy a postás bedobja a leveleket a ládákba. Nem jött a szemére álom, pedig odalenn ilyenkor már aludni szokott.

A Nap szekere újra az istálló felé gurult, amikor Estike észrevette, hogy a néni odalenn kinyitotta az ablakot.

- Ez az! - kiáltott fel. - Hogy lehetettem ilyen ostoba?

Ágas kinyitotta szép szemeit.

- Mi a baj, Estike?
- Még hogy baj? Nincs semmi baj. Sietnem kell Esthajnalcsillaghoz!

Azzal talpra ugrott, és elindult a palotába. Esthajnalcsillag már talpon volt. Üvegtrónusán ülve nézegette finom sugarait. Felkapta a fejét, amint meghallotta Estike rózsaszín topánjának koppanást az üveglépcsőn.

- Á? Te már itt? Gondolkodtál, és elmondod végre a titkot, ugye? Különben vége az álomutazásnak!

Estike illedelmesen meghajolt.

- Jó Esthajnalcsillag! Kérlek, add vissza, amit neked adtam. Semmire nem mégy vele, mert az üvegcse nem elég. A varázslathoz ezüstszürke estikék, egy rozoga ház, és egy öreg néni is kell, s lásd be, mindezt még te sem hozhatod fel az égre! Rájöttem, hogy én is oda tartozom, és nem akarok a palotában maradni többé. Kérlek, engedj haza!

Esthajnalcsillag dühösen Estike elé dobta az üvegcsét, és elindult a bálterem irányába.

- Visszaútról ne is álmodozz! A jegy csak egy irányba szólt!

A kis tündér belerejtette az üvegcsét a szoknyájába, és csüggedten sóhajtott.

- Soha nem jutok haza... Mi lesz a virágaimmal? Mi lesz a nénivel? Mi lesz velem? - kiáltotta, és zöld szemét elfutotta a könny.

Valaki finoman megkopogtatta a hátát.

- Ne sírj, kicsi tündér! Majd én segítek. Igaz, nem olyan erős a sugaram, mint Esthajnalcsillagnak, de ha erősen kapaszkodsz, leviszlek a földre.

Estike belecsimpaszkodott Ágas sugarába, és néhány pillanat múlva már újra a kertben állt, a csukott szirmú virágok előtt.

Felette egy reszkető kéz éppen becsukta a rozoga ház ablakát.

- Ne tessék! - kiáltott Estike.

Mintha a néni odabenn meghallotta volna a kiáltást, résnyire nyitva hagyta az ablakot.

Estike ujjbegyével végigsimogatta a törékeny szirmokat. Hirtelen olyan illat áradt szét a kertben, mint talán még soha azelőtt. A néni újra az ablakhoz lépett, és mosolyogva kitárta az ablakszárnyakat. Szemét behunyta, és mélyet szippantott a fűszeres levegőből.

Miután elvégezte a munkát, Estike lepihent a kedvenc mohatakarójára. Kezét összefonta hosszú, vörös fürtjei alatt.

- Hát visszajöttél? - kérdezte a kis tücsök.
- Visszajöttem...- felelt halkan Estike, és mosolyogva nézett egy apró csillagot a hatalmas égbolton.