Mesemalom

Minden délután ott mentek el, de annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy hosszú ideig észre sem vették azt az ütött-kopott ajtót a jellegtelen, szürke épületen, ami csak félig magasodott a járda szintje fölé.

Az ajtóhoz három kényelmetlen lépcső vezetett le. A tekintélyes, rozsdás lakatok átlósan odaeszkábált keresztpántokat biztosítottak. Az ajtó valamikor sötétzöld lehetett, legalábbis erről árulkodott a néhány megmaradt, szabálytalan festéksziget.

A négy barát, Lilla, Fruzsi, Dóri és Konrád, ma délután is beszélgetésbe mélyedve bandukolt arra. Jó darabig közös volt az útjuk. Együtt jártak iskolába, és ez volt az első olyan tanév, amikor már felnőtt kíséret nélkül mehettek haza.

A Karmazsin utca a környék legcsendesebb és legkeskenyebb utcácskája volt, hívogató, zöld füves, pitypangos szegéllyel. Szép időben a gyerekek az árokparton vertek tábort egy-egy jó kis locsi-fecsire.

Aznap pontosan az előtt az ajtó előtt telepedtek le. Lilla éppen izgatottan mesélte, hogy végre ő is megnézhetett egy igazi, űrlényes filmet, amikor valami hangosan kattant. A hang a hátuk mögül jött. Riadt tekintettel néztek először a hang irányába, majd egymásra.

- Mi lehet ez? - kérdezte Dóri és gyorsan visszahajtogatta a papírszalvétát a félig elfogyasztott zsömlére. Ha ő felfüggesztette az evést, annak nyomós oka volt.

- Nézzétek! - kiáltott Lilla. - Milyen különös ajtó van mögöttünk!

Fruzsi ujjaival hosszú, szőke haját babrálta.

- Érdekes, hogy ezt eddig észre sem vettük... Esküszöm, nekem fel sem tűnt, pedig az évnyitó óta minden nap erre járunk haza!

Konrád talpra ugrott.

- Szerintem tudjuk meg, hogy mi van itt. Talán egy elhagyott műhely van benn.

A lányok cinkosan összenéztek, és a vékonydongájú Konrádot tolták előre, aki mindhármuknál alacsonyabb volt.

- Te vagy a fiú! - cukkolta Fruzsi.

Lillának megesett rajta a szíve.

- Igen... Tényleg jó lenne, ha te mennél előre. De csak akkor, ha nem félsz. Vállalod, Konrád?

- Háát persze... - dadogta a fiú.

Nincs mit tenni, gondolta. Nagyot sóhajtott és kiadta a vezényszót.

- Gyerünk!

Lábujjhegyen lépdelt előre. A lányok libasorban követték. Éppen úgy, ahogy azt a kedvenc filmjében látta, alaposan körbekémlelt, mielőtt megtette az első lépést a rozoga és nyaktörően meredek hármas lépcsőn. Fruzsi elismerő biccentéssel nyugtázta Konrád óvatosságát.

Az ajtó közelebbről sem árult el többet magáról. Konrád megvizsgálta a lakatokat.

- Szerintem ezt az ajtót nagyon régóta nem nyitotta ki senki. Nézzétek, milyen rozsdás itt minden, még a festék is lepergett! Milyen furcsa ...

Egyetlen jel azonban mégis arra utalt, hogy valaki más is járhatott itt. Egy hosszú, gyűrűsen kunkorodó, vörös hajszál tekergett a szélben, beszorulva az egyik lakat szára alá. A három lány is megszemlélte a lakatokat és a vörös hajszálat.

A gyerekek visszaültek az árokpartra. Lilla mandulavágású, barna szeme ábrándosan csillogott.

- De jó lenne tudni, hogy mi van odabenn! Lehet, hogy egy hercegnő titkos ruhatára és ékszerei.

- Vagy kincsek! - kiáltott Konrád.

Dóri csak kacagott.

- Szerintem nincs ott semmi érdekes. Csak valami poros, ablaktalan helyiség, teli ócska lim-lommal.

Fruzsi lelki szemei előtt gyönyörű báli ruhák és csillogó drágakövek jelentek meg.

- Sajnos, nem tudhatjuk meg, hogy mi van benn, amíg ott lógnak az óriási lakatok!

Lilla izgatottan járkált fel és alá.

- Szerintetek nem lehetne valahogy bejutni?

Konrád megvakarta a fejét.

- Hát...

A három lány egyszerre bámult rá. Kikerekedett szemükben izgatottság csillogott. Dóri ráförmedt.

- Mondd már, hogy mit találtál ki!

- Az jutott az eszembe, hogy van otthon egy barkácskészletünk. Szeretem nézni, ahogy apa dolgozik vele. A múltkor beragadt a biciklitároló ajtaján a lakat, és sikerült kinyitnia. Emlékszem, hogy egy dróttal pattintotta ki a zárat. Talán megpróbálhatnám...

- Hú, az szenzációs lenne! - rikkantotta Dóri.

- El tudod hozni a szerszámokat? - kérdezte Fruzsi.

- A készletet biztos nem, de talán nem tűnik fel, ha egy drótot és egy csavarhúzót becsempészek az iskolatáskámba.

Lilla a többiek elé lépett.

- Akkor holnap megpróbáljuk?

- De meg ám! - kiáltották egyszerre.