Mesemalom

Hanka elszaladt otthonról. Amikor úgy érezte, már senki nem érheti utol, lelassította lépteit, és rákanyarodott a titkos kis ösvényre. Senki nem járt a város szélén ezen az álmosító délutánon. Kicsi szíve végre lassabban vert, de a bánat, mint egy hívatlan vendég, mégis ott tanyázott a vállán.
Az ösvény végén, a búzamező szélében, öreg, kidőlt-bedőlt épület állt. A csipkebogyó bokrok úgy körülfogták, hogy egy teremtett lélek sem férhetett közel hozzá.
Hanka sokszor járt már erre, de eddig még nem vette észre a szúrós ágak rejtette romot. Szeme egy aprócska háromszöget fedezett fel a bokrok alján, egy lyukat, ahol talán egy róka jár ki és be. Hanka úgy gondolta, ha picikét bővíti a nyílást, ő is beférhet rajta. Megpróbált átjutni a bokrokon. Apró ujját a tüskék felsértették, de a fájdalomnál nagyobb volt a kíváncsisága.
Végre átjutott a szövevényen, szeme elé tárult az épület. A sárral tapasztott, fehérre meszelt falat a növények nem futották be. Hanka elfáradt. A kislány átölelte az öreg romot, és felzokogott.
Ekkor valaki halkan és nagyon közelről megszólalt.
- Ne sírj, kicsi lányka, inkább menj, és hozz egy marék búzát nekem. Olyan régen nem ettem semmit. Kérlek, önts a garatomra!

Hanka megkövülten állt. Nem akart hinni a fülének. Az öreg malom hozzá beszélt? Mégsem tétovázott sokáig, kibújt a lyukon, összeszedett egy maréknyi búzaszemet és visszament.
Körbejárta az épületet, talált is egy bejáratot. Átlépte a magas küszöböt. Alig látott valamit, szoktatta a szemét a félhomályhoz. Végre a pókhálók között észrevett egy kicsi grádicsot. Óvatosan felmászott a korhadt lépcsőkön.
A kislány csodálattal nézett az éhesen tátogó őrlőszájra. Lassan belepergette a búzát. Izzadt ujjáról egyesével szedte le az odatapadt szemeket.
Amikor az utolsó is bekerült, akadozó, zajos roppanásokkal beindult az őrlőmalom. A búza morzsolódásának pattogó hangjába erősödő mormolás vegyült bele. Azután egy kristálytisztán zengő női hang szólalt meg valahonnan a mélyből, a malom gyomrából. Mesét mondott ez a hang, olyan mesét, hogy aki hallgatta, annak a szíve hevesebben dobogott, a fantáziája szárnyra kapott.
A mesemalom Hankának ajándékozta az utolsó meséjét, Híriáról, Aldinról, Logosz királyról és mesék erejéről.