Mesemalom

Zsombi, a csíkos kismalac reszketve kuporgott testvérkéi közt. - Anya! Ujujujujujj! Fázom anyucikám! – bökdöste meg édesanyja lecsüngő pocakját.

A tavaszi nap sugarai lágyan simogatták a kiskertet. A mandulafa levelekről álmodott, szélben ringatózó, kunkorodó orrú csónakokról. Irigykedve nézett le a domboldalról a tóra, ahol a vitorlásokat most kezdték vízre bocsátani. Az utcán csend csücsült, a hétvégi házakon még lakat lógott, de a villanyoszlop tetején már fészket rakott a gólya

- Jó éjszakát, kicsikém! – suttogta a mama, és puszit lehelt Bogi homlokára. Olyan jó itt az ágyban, merengett Bogi, finom és meleg. Jobb, mint egy luxusszállodában, mert ott nem adnak jóéjt puszit, amivel anya elindít Álomországba.

Anya és Bogi ma a megszokottnál korábban érkeztek haza az óvodából. Bogi nyomban a szobájába szaladt. - Meglepetés! – kiáltott utána a mama. – A kedvenc sütid az asztalodra tettem! Jó étvágyat!

Anya izgatottan rontott be Bogi szobája. - Kislányom! Most olvastam egy pályázatról. Jegesmedve rajzot kell készíteni. Aki a legszebb képet küldi be, három csomag jégkrémet kap!

Bogi és a mamája kéz a kézben léptek ki az óvoda kapuján. A mama vidáman nézelődött, miközben Bogi megszeppenten baktatott mellette.

A reggeli napsugarak vidáman találgatták, vajon melyik gyerek érkezik meg először ezen a szép tavaszi reggelen a Pitypang utcai óvodába, és ki lesz az utolsó, aki átlépi a küszöböt. Bogi már úton volt. Gondterhelt arccal baktatott a mama oldalán.

A mama gőzölgő tányérral lépett be, és az asztalra tette. Bogi ámulva nézte a fehér buckákat egyenetlenül fedő kakaó takarót, rajta a vidáman hengergőző cukorkristályokat.

Tóbiás, az öreg vetési varjú károgva rótta az utcákat fényes, fekete kabátjában, amikor a patak partján belebotlott a fiatal gerlefiúba. A gerle sötétszürke sálját hanyagul a nyaka köré tekerte, és a pocsolya vékony jegét kopogtatta.

Mikulás boldogan nyitott be lappföldi háza ajtaján. Kipirult arcán csak úgy ragyogott az egészség. - Megjöttem! – kiabálta öblös hangon.

Bogi a halvány aranyszínben pislákoló csillagokat figyelte. Szemhéja egyre nehezebbé vált, úgy érezte, alig bírja nyitva tartani. - Zsutek! – húzta magához a plüsskutyát. – Látod a tejutat?

- Zsutek, Berta! – integetett Bogi mamája. – Gyertek ide gyorsan! Mindketten az ágy szélére csúsztak. Zsutek a fülét hegyezte, hogy jobban hallja, mit szeretne a mama, aki csak ritkán szólt hozzájuk.

Bogi álmosan nyúlt végig a heverőn. - Éreztétek már úgy, hogy valamit nagyon meg kellene csinálni, mégsem akaródzik nekiállni?

Eltelt a nyár, és az ősz már azon serénykedett, hogy minden lombot tarkára színezzen. Az óvó néni és a gyerekek tízórai után elsétáltak a gesztenyéskertbe. Bogi és a barátja, a szőke Marci, vidáman szaladgáltak a vastag fűtakarón.

Az élet sokkal izgalmasabb lett, mióta Zorka beköltözött a könyvek mögé. Bogi délutánonként alig várta, hogy hazaérjen az óvodából. Szerencsére anya nem vette észre, hogy egy nyuszi is a gyerekszoba lakója lett,

Bogi dúlva-fúlva fogott bele a rendrakásba. Nincs játék, nincs játszótér, nincs fagyizás, így mondta a mama, és ha ő megmakacsolja magát, akkor az sajnos, úgy is van.

A bejárati ajtó irányából ismerős hangok hallatszottak. - Jönnek! – suttogta izgatottan Berta. – Itt van Bogi és a mamája!

A nyuszi mancsával felcsippentette a maradék répát, a hátsójára huppant, és jóízűen rágcsálni kezdett. Ő csámcsogott, hát persze, csapott a homlokára Berta. Alaposabban szemügyre vette a jövevényt. Egészen csinos jószág, állapította meg.

A gyerekszoba ajtaja résnyire nyitva állt. Zsutek és Berta a küszöb előtt toporgott, és izgatottan fülelt. Odabentről furcsa hangok hallatszottak ki.

Berta maci türelmetlenül igazgatta a nyaka köré font kék masnit. Tekintetével Zsuteket kutatta, aki szinte eltűnt a kanapé sárga takarójának redői között.