Mesemalom

Csak azt tudnám, miért tart egy kutató macskát? Tivadar kedves fiú, igazán kellemes, de a rendszerességről elképzelése sincs. Végignéztem egy tévéműsort, ami a macskatartásról szólt. Úgy tettem, mintha szundítanék, pedig nagyon is figyeltem. Rendszeresség! Ez az aranyszabály. Naponta kétszer, ugyanabban az időpontban.

Ez a lakótelep kimondhatatlanul egyhangú, és lehangoló egy előkelő angóra származéknak. Ugye, nektek nem kell elmagyaráznom, hogy egy valódi, hófehér bundás, fajtatiszta török angóra összekeverhetetlen a perzsa cicával? Ha valaki ezt nem tudja, kérlek, eszetekbe ne jusson tovább társalogni vele!

Cuki, Cuki, Cukikám, egész nap ezt hallgatom. Nem mondom, néha nem árt egy kis kényeztetés. De egy vérbeli kandúrnak, mint amilyen én vagyok, legyen tartása! Tófalvi Macskakandúr. Na, ez már egész másképp hangzik, nem igaz? Mennyivel elegánsabb!

Próbálom kinyitni a jobb szemem, de visszazuhan, mint a rossz redőny a nappaliban, amit apa még mindig nem csinált meg. Végre sikerül kinyitni. Anya az. Kezében kakaós bögre. Az ital illata bebújik az orromba, belülről csiklandoz.

Rumli magasra tartja a fejét. Rám néz. Mintha nem tudná, hogy félek az óriásoktól. Valójában még Robcsitól is félek, mert olyan verekedős-fajta. Hát még egy óriás! Az nem csak verekszik, hanem tör-zúz!

- Nahát! Rumli! Azt hittem, ilyen csak a mesében van! Hiszen ez csodás! Bámulom a gyönyörű rétet, ami telis tele van szebbnél szebb virágokkal.

Hétágra süt a nap, legjobb lesz, ha már délelőtt kimegyünk, mondja Évi néni. Én cseppet se bánom, szeretek az udvaron játszani. De Robcsi morog, miért nem maradunk benn. Építőzni szeretne. Az óvó néni nem szól rá, hogy rossz ötlet. Pedig szerintem az.

Rumli bátran tör előre a terem sarka felé, ahol plafonról vastag műanyaglapok lógnak alá. Óvatosan lépkedek a kutyámat követve, ügyelve, nehogy fejbe csapjon valamelyik magasban repkedő tollasütő. Rumli megáll, várja, hogy félrehúzzam a műanyag függönyt.

Milyen csillogóan fényes, sárga parketta! Tágas, piros székes lelátó vesz körbe minket. - Olyan, mint a nagy tornacsarnok! – súgom Rumlinak.

Nagyapa híres focista volt. Apa több képet is őriz róla a dolgozószobában. Mindegyik fekete-fehér. Azt szeretem a legjobban, ahol a kapuban áll.

A maki szomorkásan pislog. Sötéttel keretezett szeme olyan, mintha háromszögletű pápaszemet viselne.

Rumli büszkén emeli magasra az orrát. Hát igen, nagyon ügyes kutya! De mi ez a hely? Körülöttem óriás fák terpeszkednek, kusza gyökerekkel kapaszkodnak a földhöz.

Anya megígérte Zolikának, hogy kimegyünk a kalandparkba. Zolika az unokatestvérem, Kecskeméten lakik. Anyának születésnapja van, látogatóba jött hozzánk az egész családjával. Anya tudja, hogy Zolika fél évvel fiatalabb, mégis azt állítja, hogy ő meg én egyidősek vagyunk. Ehhez képest Zolika magasabb. Sokkal magasabb. Jó egy fejjel.

Nahát! Ki gondolta volna, hogy ilyen csodás hely a Kádtenger! Egy sellő egyenesen felém úszik. Csillogó zöld, halpikkelyes uszonya éppen olyan színű, mint a nyakába kötött fürdőruha felső. A haja szétbomlott, vörös felhőként úszik körülötte.

Nahát! Köröskörül rengeteg víz, akár a tenger! De nyáron a tengerben nagyon csípte a szememet a só, itt meg nyitott szemmel úszkálok, és kutyabajom. Levegőt is ugyanúgy tudok venni, mint a szárazföldön.

Rumli még azt sem tudja, miért nevezem Rumlinak. Most elmesélem! Lehetetlen a dolgokat úgy rendben tartani, ahogy anya szeretné. Folyton morgolódik, hogy rendetlenséget csinálok.

A lufik körbevesznek, és szomorúan bámulnak ránk. Szegény meggypirosom könnyei megszámlálhatatlanul potyognak alá. Nincs mese, valamit tenni kell!

Erősen összeszorítom a szemhéjam. Biztosan azért szédülök, mert túlságosan izgatott vagyok. - Rumli, mi lesz, kinyithatom végre? - Hát persze! – vakkantja vidáman. – De óvatosan, lassan!

Rozi szülinapi bulit tart. Nagyon csinos a virágos-fodros ruhában. Főleg lányokat hívott meg, a fiúk közül egyedül engem. Na jó, Robcsit is hívta, de őt biztosan csak azért, mert Rozi és Robcsi mamája barátnők.

Lesz, ami lesz, megnézem magamnak ezt a Nagy Postamestert. Megállok a küszöb előtt, visszanézek. A hírvivők fehér zsebkendővel integetnek felénk.