Mesemalom

Mikulás boldogan nyitott be lappföldi háza ajtaján. Kipirult arcán csak úgy ragyogott az egészség. - Megjöttem! – kiabálta öblös hangon.

Bogi a halvány aranyszínben pislákoló csillagokat figyelte. Szemhéja egyre nehezebbé vált, úgy érezte, alig bírja nyitva tartani. - Zsutek! – húzta magához a plüsskutyát. – Látod a tejutat?

- Zsutek, Berta! – integetett Bogi mamája. – Gyertek ide gyorsan! Mindketten az ágy szélére csúsztak. Zsutek a fülét hegyezte, hogy jobban hallja, mit szeretne a mama, aki csak ritkán szólt hozzájuk.

Bogi álmosan nyúlt végig a heverőn. - Éreztétek már úgy, hogy valamit nagyon meg kellene csinálni, mégsem akaródzik nekiállni?

Eltelt a nyár, és az ősz már azon serénykedett, hogy minden lombot tarkára színezzen. Az óvó néni és a gyerekek tízórai után elsétáltak a gesztenyéskertbe. Bogi és a barátja, a szőke Marci, vidáman szaladgáltak a vastag fűtakarón.

Az élet sokkal izgalmasabb lett, mióta Zorka beköltözött a könyvek mögé. Bogi délutánonként alig várta, hogy hazaérjen az óvodából. Szerencsére anya nem vette észre, hogy egy nyuszi is a gyerekszoba lakója lett,

Bogi dúlva-fúlva fogott bele a rendrakásba. Nincs játék, nincs játszótér, nincs fagyizás, így mondta a mama, és ha ő megmakacsolja magát, akkor az sajnos, úgy is van.

A bejárati ajtó irányából ismerős hangok hallatszottak. - Jönnek! – suttogta izgatottan Berta. – Itt van Bogi és a mamája!

A nyuszi mancsával felcsippentette a maradék répát, a hátsójára huppant, és jóízűen rágcsálni kezdett. Ő csámcsogott, hát persze, csapott a homlokára Berta. Alaposabban szemügyre vette a jövevényt. Egészen csinos jószág, állapította meg.

A gyerekszoba ajtaja résnyire nyitva állt. Zsutek és Berta a küszöb előtt toporgott, és izgatottan fülelt. Odabentről furcsa hangok hallatszottak ki.

Berta maci türelmetlenül igazgatta a nyaka köré font kék masnit. Tekintetével Zsuteket kutatta, aki szinte eltűnt a kanapé sárga takarójának redői között.

A gerlefiú kíváncsian oldalra hajtotta a fejét. Alatta még remegett a villanyvezeték.

A házakat és a villanyoszlopokat titokzatos falragaszok lepték el. Színes papírfecnik hirdették lakótelep-szerte, hogy különleges esküvőre hívnak minden ott élőt.

A nyomozók nyitva találták a tízemeletes ház pincéjének lejáratát. Eleonóra elborzadva nézte a rozsdás vasajtót. Csakis valami gonosz rém rejtőzködhet odalenn, gondolta. Szólni nem mert, de titkon megragadta Tivadar kezét, és a sötétben együtt botladoztak lefelé a lépcsőfokokon. Szerencsére nem láthatja, mennyire elpirultam, kalimpált a fiú szíve.

A telihold kíváncsian kandikált be a pince a törött ablakán keresztül, figyelte, hogy csúszik le Mirci torkán az első falat. Ám a lyuk a következő pillanatban elsötétedett. Blans, Húzós és Mirci riadtan összebújtak.

A pince évek óta elhagyatottan állt a szomszédos tárolók között. Néhai ablakának perembe szorult üvegdarabjait szürke por borította, törötten tátongott, mióta Rosszcsont Öcsi, a lakótelep aranylábú focistája egyszer régen telibe találta.

- Mozdulni sem tudok! – panaszkodott Vendel bácsi. – Az elmúlt egy évben összesen nem ettem annyi krémest, mint most egy ültő helyemben! Még Tirex is derekasan jóllakott!

Eleonóra tétován toporgott az ajtónál. - Az imént valaki csöngetett! – szólalt meg Vendel bácsi. – Talán nem hallottad? - Dehogynem! – köhintett zavartan Eleonóra. – Máris megyek.

Az építőkockák hangos csörömpöléssel hullottak alá. - Unom! – feküdt a hátára Milán. – Itthon semmit nem lehet csinálni!

Vendel bácsi magabiztosan vezette Franci nénit az egyforma épületek között. Eleonóra ugyanabban a házban lakott, ahol ő, csak éppen egy emelettel lejjebb. A bácsi azt is tudta, mikor van otthon. Elárulták a zongorafutamok. Ilyenkor Vendel bácsi lekapcsolt rádiót, tévét, és csakis a szomszédból áradó muzsikára figyelt.