Mesemalom

Petya nagyot sóhajtott, betette Uzsis Zsuzsit a malaclopóba, és folytatta patakparti sétáját. Liánáék mellett vezetett el az útja. Épp akkor jött rá a tüsszenthetnék, amikor fészek mellé ért.

A patak partján izgatottan hápogtak a gácsérok. Gusztávó, aki a rangidős volt közöttük, a csőrével kopogtatott egy piros pöttyökkel díszített sárga dobozkát. Petya akkor ért oda, amikor a doboz kipattant.

Petya fáradtan bandukolt a játszótér mellett kanyargó, széles fasorban. - Engedjenek ki! – kiabált a kalandregény Petya malaclopójában. – Segítség! Elraboltak!

A könyvecske izgatottan pörgette meg lapjait. - Legyen! Elmesélem, miről írtak az oldalaimon. - A manóba! Biztosan izgalmas olvasmány vagy! – bólogatott Petya, és kifújta bedugult orrát.

Petya lógó orral botorkált az elhagyatott utcákon. Hátára vetett malaclopójában a szürke plüssnyuszi már elszunyókált. Elaltatta az egyhangú himbálózás. Sosem lesz vége ennek a náthának, bosszankodott magában Petya, sosem.

Nyusza nagyot sóhajtott, és belekezdett eltűnésének szomorú történetébe. - Norbi sosem vált volna meg tőlem. Soha! Amikor kicsi volt, csak úgy tudott elaludni, ha a fülemet az orrához nyomta. Tudod, az én fülem nagyon finom plüssanyag.

Petya ennél vacakabbul már nem is érezhette volna magát. Minden ötödik lépésnél tüsszentenie kellett. Jobbnak látta befogni az orrát, amikor a balkesztyűt visszadugta Ottó kabátzsebébe.

A régi parasztház kamrájában azon az estén is összegyűltek az állatok. Hold Apó serényen mutatta nekik az utat a sötét éjszakában.

Azon a télen semmi nem úgy alakult, ahogy Mikulás apó elképzelte. Két krampusza, Kampec és Csuszpájsz vírusosak lettek a nagybevásárlás után. A ház hátsó felébe különítette el őket, és a kisablakon keresztül minden nap gondosan bekészített számukra elegendő élelmet, gyógyszert.

- Tele vagyok! – szólt Margó, és nagyot sóhajtott. - Tessék?! – csodálkozott Petya. - Ahogy mondom. Katica telis-tele írt. Megmutassam?

Petya a hátára csapta malaclopóját, és bojtos sapkáját fázósan a fülére húzta. - Hidegek még a hajnalok! – csóválta a fejét. – Hiába, no, az öreg tél már nehezen vánszorog odébb. De hol a csudába lehet a csíkos sálam? – tapogatta meg a hidegtől libabőrössé vált nyakát.

A kis kesztyű előregörbült. Szeméből záporozni kezdtek a könnyek. - Annyira hiányzik a kis Ottó! Mi lesz most vele? Sokáig tart még ez a hideg tél! Petya a padlóra huppant, és ölébe vonta a piros kesztyűt.

Petya besurrant a házba, ahol a szemüveges kisfiú, Matyi lakott. Körülnézett, óvatosan letette Vaksit a gazdája íróasztalára, és kiszaladt az utcára. Sürgősségi szolgálat soron kívül teljesítve, vigyorgott elégedetten, és vidáman kerülgette az iskolából hazafelé siető gyerekek zoknis lába

A szemüveg mozdulatlanul ült, és bambán bámult maga elé. - Mi az? – kérdezte Petya. – Talán valami baj van? Vaksi mélyet sóhajtott.

Minden rendben van, minden a tervek szerint halad, gondolta Petya elégedetten. Hildácska elköltheti a zsebpénzét és a virágfejű gomb is visszakerült a kék ruhára. A hős kajtatómanó ennyi munka után igazán megérdemli a pihenést.

Ábrahám mélyet sóhajtott. - Hildácska nagyon jó gazdám volt. Igazán jó. Rettenetes sorsom volt, mielőtt hozzá kerültem!

Petya csendesen baktatott az üres utcákon, fázósan fogta össze nyaka előtt kezeslábasa gallérját. Vajon hol lehet a sálam, töprengett magában, olyan hidegek még a kora tavaszi hajnalok.

Gombi mélyet sóhajtott, és belekezdett a történetébe. - Én díszítettem Piroska ünneplő ruháját, a világoskéket. Pörgős volt a szoknyarésze, a felsőn apró, piros gombok ültek. Én a főhelyet kaptam, így közelről láttam minden ünnepet

A gomb fekete szeme riadtan pislogott vissza Petya manóra. Tényleg virágot formáz, gondolta Petya, és kedvtelve nézegette a tenyerére helyezett, csinos kis tárgyat. Most már értem, miért állt a listámon, hogy „virágfejű gomb

- Ó, a csudába… – morgott a manó az orra alatt, és lehuppant a krumplis kosár tetejére.