Mesemalom

Minden rendben van, minden a tervek szerint halad, gondolta Petya elégedetten. Hildácska elköltheti a zsebpénzét és a virágfejű gomb is visszakerült a kék ruhára. A hős kajtatómanó ennyi munka után igazán megérdemli a pihenést.
Petya úgy döntött, megjutalmazza megát. Leginkább sétálgatni szeretett a patakparti ösvényen. Ha tehette, meglátogatta a barátját, Gusztávót. Most azonban nem akarta megzavarni az ifjú párt, akiknek annyi gondja van a fészek körül.
Szélúrfi a környéken járt. Észrevétlenül Petya mögé lopódzott, és megcsiklandozta a manó csupasz nyakát. Micsoda felelőtlenség, gondolta, ebben a hűvös, kora tavaszi időben sál nélkül csatangolni a patak partján. Petya megborzongott, de nem maradt érkezése, hogy ráripakodjon Szélúrfira. Egy furcsa szerzetet pillantott meg a kalucsniján.
- Mi a manó?! - tágult nagyra fényes, barna pupillája. - Hé, te ott! Nem zavar, hogy az én lábamon jársz? Micsoda illetlenség!
A kajtatómanó összeráncolt homlokkal figyelte a piros keretes szemüveget.
- Ne haragudj! - hangzott a válasz. - Igazán nem akartam szemtelen lenni.
A szemüveg egyenesen a patak felé tartott.
- Állj már meg! - kiáltotta Petya. - Hová mégy, te kelekótya? Bele fogsz esni a vízbe!
- Oó! - torpant meg a szemüveg. - Hogy keveredtem én ide? - tűnődött, és szárait keresztbe vetve lerogyott a fűbe.
Petya különös bizsergést érzett.
- A listám! - csapott a homlokára. - Már rég nem ellenőriztem, van-e rajta új tárgy. Ez a találkozás nem lehet véletlen!
A zsebébe kotort, és előhúzta a gyűrött tekercset. A papíron valóban friss bejegyzés díszelgett, hatalmas, ákombákom betűkkel. „Eltűnt szemüveg!". A felkiáltójel azt jelentette, hogy ez a tárgy valakinek nagyon hiányzik.
- Vaksi vagyok! - szólalt meg a szemüveg.
- Azt látom! - nevetgélt Petya. - Micsoda név! Legalább értem, miért hívnak így.
- Nem látok jól a gazdám nélkül... - kámpicsorodott el a kis szemüveg, és a lencséje azon nyomban párásodni kezdett.
Petya lehajolt, és a kezébe vette.
- Ne sírj! - simította végig vigasztalón. - Akinek ilyen vastag lencséje van, annak igazán nincs oka a pityergésre. Különösen akkor, ha olyan szerencsés, hogy egyenesen egy kajtatómanó karjaiba szalad.
- Tényleg? - sóhajtott fel Vaksi. - Ezt úgy értsem, hogy megmenekültem?
Petya elmosolyodott, és zsebkendőjével óvatosan tisztára törölgette a szemüveget.
- Így is mondhatjuk! - biccentett. - Az biztos, hogy a legjobb kezekben vagy. Ráadásul sürgős keresésben, ami nem mindennapos a kajtatómanóknál.
- Nahát! - ámuldozott Vaksi. - Az mit jelent?
- Az a dolgom, hogy azonnal visszajuttassalak a gazdádhoz. Biztosan nagy bajban van nélküled.
- Ez így van - bólogatott Vaksi. - A gazdám Drótost nem szereti úgy, ahogy engem.
- Ki az a Drótos?
- A gazdám pótszemüvege.
Petya magvakarta a füle tövét.
- Mindent el kell mesélned, hogy gyorsan hazkerülhess. Rendben?