Mesemalom

Borneó szaporán szedte a lábát a lakótelep kockaépületei között. A Kotorékdomb felé igyekezett. Rutinosan kerülte ki a pihenőhelyüket keresgélő autókat, és a robogós pizzafutárokat, akik nyomában Gojkó, a lakótelep őshonos kóborkutyája és éhenkórász cimborái rohantak.

Tivadar hazafelé baktatott. Agyában egyre a professzorral folytatott beszélgetés járt. A mikrobák és a fák együttélése… Milyen izgalmas téma, gondolta, és felidézte magában tanára csillogó tekintetét, hullámzó ezüst szakállát, elegáns kézmozdulatait, ahogy a munkahelyi ebéd közben az új kutatásról magyarázott

Cuki ezen az estén a megszokottnál hamarabb érkezett a Kotorékdombhoz. Néhány ugrással odafenn termett. Körülnézett. A lakótelep a sötétedést várta. Akár egy rosszul szabályozott égősoron, egyre több ablakban gyúlt világosság: egy a tizediken, egy az ötödiken, egy újabb a földszinten. Addig forgott körbe, míg végül elszédült a világító ablakok játékában.

Borneó alig várta az estéket, hogy mielőbb kisurranhasson az esti portyázásokra új barátaival. Még Tivadarnak is feltűnt macskája izgatottsága, ahogy a fekete antennafarok egyre nagyobb sebességgel cirkál fel és alá a két fal között.

Borneó orrát ismeretlen szagok ingerelték, miközben lopva körbekerítette a félelem. Saját szíve gyorsuló dobogását hallgatta. Mirci valaha sok félelmetes történetet mesélt neki az elvadult kóbormacskák titokzatos táborhelyéről.

Közelített a tél. A fáradtságot fakasztó sötétség minden nappal egyre korábban telepedett rá a lakótelepre. Nyári estéken ilyenkor még az utcán sétálgattak az emberek, a szülők elkísérték a gyerekeket a játszótérre, vagy a család kerékpárra szállt, és vidáman kanyarogtak a lakótelep házai között.

Dusi és Matyi izgatottan készülődtek. Sietve tömték magukba a vajas kalácsot, és a kelleténél gyorsabban hörpölték a habos kakaót. - Anya! – kiáltotta izgatottan Matyi. – Kimehetünk az udvarra? Úgy szeretnék hóembert építeni!

Mikulás apó gondterhelten nézett körbe a rengeteg ajándékon. Képeskönyvek, kisvonatok, okosjátékok, plüssállatok hevertek a szoba közepén, és a nagy kupac körül körtáncot jártak a rendetlen nyulak.

Csak azt tudnám, miért tart egy kutató macskát? Tivadar kedves fiú, igazán kellemes, de a rendszerességről elképzelése sincs. Végignéztem egy tévéműsort, ami a macskatartásról szólt. Úgy tettem, mintha szundítanék, pedig nagyon is figyeltem. Rendszeresség! Ez az aranyszabály. Naponta kétszer, ugyanabban az időpontban.

Ez a lakótelep kimondhatatlanul egyhangú, és lehangoló egy előkelő angóra származéknak. Ugye, nektek nem kell elmagyaráznom, hogy egy valódi, hófehér bundás, fajtatiszta török angóra összekeverhetetlen a perzsa cicával? Ha valaki ezt nem tudja, kérlek, eszetekbe ne jusson tovább társalogni vele!

Cuki, Cuki, Cukikám, egész nap ezt hallgatom. Nem mondom, néha nem árt egy kis kényeztetés. De egy vérbeli kandúrnak, mint amilyen én vagyok, legyen tartása! Tófalvi Macskakandúr. Na, ez már egész másképp hangzik, nem igaz? Mennyivel elegánsabb!

Próbálom kinyitni a jobb szemem, de visszazuhan, mint a rossz redőny a nappaliban, amit apa még mindig nem csinált meg. Végre sikerül kinyitni. Anya az. Kezében kakaós bögre. Az ital illata bebújik az orromba, belülről csiklandoz.

Rumli magasra tartja a fejét. Rám néz. Mintha nem tudná, hogy félek az óriásoktól. Valójában még Robcsitól is félek, mert olyan verekedős-fajta. Hát még egy óriás! Az nem csak verekszik, hanem tör-zúz!

- Nahát! Rumli! Azt hittem, ilyen csak a mesében van! Hiszen ez csodás! Bámulom a gyönyörű rétet, ami telis tele van szebbnél szebb virágokkal.

Hétágra süt a nap, legjobb lesz, ha már délelőtt kimegyünk, mondja Évi néni. Én cseppet se bánom, szeretek az udvaron játszani. De Robcsi morog, miért nem maradunk benn. Építőzni szeretne. Az óvó néni nem szól rá, hogy rossz ötlet. Pedig szerintem az.

Rumli bátran tör előre a terem sarka felé, ahol plafonról vastag műanyaglapok lógnak alá. Óvatosan lépkedek a kutyámat követve, ügyelve, nehogy fejbe csapjon valamelyik magasban repkedő tollasütő. Rumli megáll, várja, hogy félrehúzzam a műanyag függönyt.

Milyen csillogóan fényes, sárga parketta! Tágas, piros székes lelátó vesz körbe minket. - Olyan, mint a nagy tornacsarnok! – súgom Rumlinak.

Nagyapa híres focista volt. Apa több képet is őriz róla a dolgozószobában. Mindegyik fekete-fehér. Azt szeretem a legjobban, ahol a kapuban áll.

A maki szomorkásan pislog. Sötéttel keretezett szeme olyan, mintha háromszögletű pápaszemet viselne.

Rumli büszkén emeli magasra az orrát. Hát igen, nagyon ügyes kutya! De mi ez a hely? Körülöttem óriás fák terpeszkednek, kusza gyökerekkel kapaszkodnak a földhöz.