Mesemalom

A gomb fekete szeme riadtan pislogott vissza Petya manóra. Tényleg virágot formáz, gondolta Petya, és kedvtelve nézegette a tenyerére helyezett, csinos kis tárgyat. Most már értem, miért állt a listámon, hogy „virágfejű gomb".
- Hát te hogy kerültél ide? Megszöktél?! - nézett rá szigorúan. - Mi a neved?
- Gombi - rebegte a kis gomb. - Nem szöktem el - biggyesztette le csöppnyi ajkát. - Lepottyantam...
- Na, ezzel a mesével máshol próbálkozz! - rázta a fejét a manó hitetlenkedve. - Mind ezt mondjátok!
- Kik azok a „mind"? - kíváncsiskodott a gomb.
- Hát ti, aranyoskáim, az elkóborolt, elbitangolt tárgyak. Az én dolgom az, hogy rátok találjalak. Csak egy jó szimatú manó képes benneteket összegyűjteni és visszavinni a gazdához. Remélem, értékeled! A manóba! Vagy talán rossz sorod volt odahaza?
- Nem! - vágta rá Gombi. - Egyáltalán nem volt rossz dolgom. Én voltam a legszebb gomb a gazdám csinos ünneplő ruháján.
Petya óvatosan összezárta markát a gomb körül.
- Engedj ki! - dörömbölt Gombi az ujjak szigorú rácsán.
De a manó csak nevetett.
- Ne óbégass már, hallod-e! A kajtatómanók szeretik a kényelmet. Szépen elhelyezkedem, azután meghallgatom a történeted. Addig is megköszönöm, ha nem csiklandozod a tenyerem.
Gombi megadóan hátradőlt, míg Petya visszamászott a rózsakrumpli halom tetejére.
- Na, most már jó! Nem a legkényelmesebb ülőhely, de megteszi. Ha még egyszer elkóborolnál, arra kérlek, ne egy hideg kamrában tedd. Válassz inkább egy puha kanapét! Ott kellemesebb kajtatni.
- Rendben! - biccentett a gomb. - De nem hiszem, hogy újra előfordulna ilyesmi.
- Ezek szerint kedveled a gazdád?
- De még mennyire! Piroska a legkedvesebb kislány az egész óvodában. És a legszebb is.
- Hogy néz ki? - kérdezte kíváncsian a manó.
- Barna, hullámos haja van, épp a vállig ér. A szeme úgy ragyog, mint a csillag.
- Szépen mesélsz róla... - fészkelődött Petya. - Úgy látom, tényleg kedveled!
- Most már elhelyezkedtél? - érdeklődött Gombi.
- De el ám! - vidult fel a kajtatómanó. - Ideje, hogy elmeséld a történeted!