Mesemalom

Petya fáradtan bandukolt a játszótér mellett kanyargó, széles fasorban.
- Engedjenek ki! - kiabált a kalandregény Petya malaclopójában. - Segítség! Elraboltak!
- Hallgass bár! - fújta ki az orrát Petya. - Miért óbégatsz? - Dem is raboltak el. Épp ellenkezőleg. Hazaviszlek a gazdádhoz!
A zsáklakó türelmetlenül izgett-mozgott odabenn.
- De! - kiáltotta felháborodottan. - Bizony, hogy elraboltál! Oh! - nyögött fel boldogan. - Micsoda izgalom ez egy kalandregény életében! Petya manó, ne sajnáld tőlem!
Egy pillanatra csend lett a malaclopóban, de csak rövid ideig. A könyv erőt gyűjtött, és kihúzott gerinccel újra kiabálni kezdett.
- Segítség! Elrabolt egy gonosz, taknyos manó!
Petya szomorúan megrázta a fejét.
- Esküszöm, hogy döbb kalandregényt dem szállítok haza... Kibírhatatlan! Hé, te ott benn! - kiáltotta. - Hajótöréses kalandot dem szeretnél? Ha akarod, rád öntöm a vizet butykosomból...
- Miért? Azt is lehet? - élénkült fel még jobban a kalandregény. - Hohó, viharos tengeren hánykolódni! Az lenne csak a kedvemre való!
- Dem! - mérgesedett meg Petya. - Ilyesmivel dem szolgálhatok, sajnálom!
- Kár... - szomorodott el a kalandregény. - Esetleg nem akarod megszaggatni a hátsómat? Ez az elrablás kezd egy kicsit unalmassá válni...
- Dem! - kiabált haragosan Petya. Olyan hangosan, hogy a patak partján szunyókáló récecsaládok ijedten felpattantak. - De ha így folytatod, szívesen kiporolom a hátsód!
- Az is jó lesz! - felelte vidáman a kalandregény. - Csak történjen végre valami igazán izgalmas.
Petya bekanyarodott a Kalauz utcába, és megállt egy piros sátortetős ház kerítése előtt. Lekapta válláról a malaclopót, és belekotort.
- Jajjj! - kiáltott fel fájdalmasan. - A manóba! Te harapsz?!
A kalandregény szerényen pislogott Petya kinyújtott tenyerén.
- Csak ha az oldalamat csiklandozzák.
- Értem! - bólintott Petya. - Tudod bit? Most újabb kalandban lehet részed! Várd beg szépen ebben a sötétzárkában, hogy kiszabadít-e a gazdád.
Petya a postaládába préselte be a ficánkoló kalandregényt.
- Ó, itt még sötétebb van, mint a zsákodban! Csodásan rémes! - hallotta Petya a postaládából kiszűrődő, izgatott hangot. Azután csend lett, de ismét csak rövid ideig tartott. - Jó napot, uraim! - hallotta újra a jól ismert hangot. - Micsoda öröm önökkel egy cellában raboskodni.
Petya hátat fordított. Már nem hallotta a sürgősségi küldemények válaszát. Nagyot tüsszentett és bosszankodva tovább haladt a keskeny kisutcában.
Valahogy úgy érezte, hogy a patak partján valami csak rá vár.
- Bárcsak ő lenne! - sóhajtott. - Bárcsak az én kis csíkos sálam lenne!