Mesemalom

Petya besurrant a házba, ahol a szemüveges kisfiú, Matyi lakott. Körülnézett, óvatosan letette Vaksit a gazdája íróasztalára, és kiszaladt az utcára. Sürgősségi szolgálat soron kívül teljesítve, vigyorgott elégedetten, és vidáman kerülgette az iskolából hazafelé siető gyerekek zoknis lábait. Az emberek azt sem tudják, hogy mi, kajtatómanók egyáltalán a világon vagyunk. Nem is sejtik, milyen jó szolgálatot teszünk a gyerekeknek. De ez nem is baj, így aztán senki nem zavar bennünket. Hadd higgyék, hogy a dolgok csak úgy, ripsz-ropsz megkerülnek, mosolyodott el.
A manó egy egymásra épített kockákra emlékeztető, modern családi ház előtt állt meg. Beleszagolt a levegőbe. Fürgén átmászott az alacsony kerítésen, és besurrant a kertre néző, nyitva felejtett hátsó ajtón. Óvatosan körülnézett, átszaladt a feketefehér kockás kőpadlón, be egyenesen a gardróbszobába. Lihegve rogyott le a padlóra. Biztosan érzem, hogy itt valaminek lennie kell.
Hátradőlt, és belekotort a nadrágja a zsebébe.
- A manóba! Hol az a fránya lista? - motyogta maga elé.
Szerencsére a papír a szokott helyen, zsebe legmélyén pihent. Gyorsan előhúzta, és figyelmesen olvasni kezdte.
- Újabb tárgyak hiányoznak! - dőlt előre, és magasba emelte vékony, görbe ujját. - Sosem lesz ennek vége! Hogy megyek el idén szabadságra? Elruccanni végre Manóföldre! Semmire nem vágyom jobban. Totya nagybácsival már az útitervet is kifundáltuk...- biggyesztette le keskeny ajkát.
Ekkor a szeme megakadt a szekrényben lógó ruhákon. Felugrott.
- Mennyi csodás holmi! - ámuldozott. - Milyen gyönyörű báli öltözék! - ugrott oda a fémes vállfáról alálógó, csillogó ruhához. - Mintha pókfonálból fonták volna. Finom és áttetsző!
A sarokban meghúzódó pók kusza lábaival haragosan rúgkapált hálója közepén.
- Kikérem magamnak! - kiabált le a kajtatómanónak. - Az a rongy az én selyemfonalam poros nyomába sem érhet!
- Neked aztán nem kell bók, te beképzelt pók! - morgott Petya. - De eszem ágában sincs vitatkozni. Inkább azt mondd meg, nem láttál-e ebben a szobában valami különöset! Olyasvalamire gondolok, ami biztosan nem tartozik ide.
- De! - vágta rá a pók. - Téged! Keresgélj csak nyugodtan, de figyelmeztetlek, hogy ügyelj a fonalaimra, szét ne szakítsd egyetlen szálam is, mert meg talállak csípni.
- Nahát! Elszédültem a félelemtől! - nevetgélt Petya. - Tudod mit? Úgy lesz, ahogy mondod. Megyek, keresgélek egyedül.
A manó hátat fordított a szoba egyetlen, modortalan lakójának.
- Micsoda alak - dohogott csendesen. - És milyen csúnya jószág. Pilincka lábak, ijesztő csápok, nagy has...
Ám eközben Petya figyelme egyetlen pillanatra sem lankadt. Kitartóan pásztázta a nyitott gardróbszekrényt.
- Mennyi holmi... - dünnyögte. - Biztosan egy híres színésznő lakik ebben a házban. Vagy egy divatmodell. Nini! - kiáltott fel. - Mégis csak van itt valami szokatlan. Mit keres a báli ruhák alatt egy fél pár kesztyű? Lássuk csak, lássuk!
Petya lehajolt, és bal tenyerére helyezte a piros, egyujjas kesztyűt.
- Ugye, nem akarsz felpróbálni? - horkant fel a kesztyű. - Kicsi lennék rád!
- A manóba! De nagy szád van! Eszem ágában sincs - ráncolta a homlokát a manó. - Mégis miféle hangnem ez? Nincs köszönés? Se szia, se jó napot kívánok?! Majd én megtanítalak, hogy kell kesztyűbe dudálni!
- Ne! Csak azt ne! - visított a kesztyű.
A kajtatómanó ijedten ugrott hátra.
- Elnézésedet kérem. Az idegeim kissé viseltesek - szabadkozott a kesztyű. - El sem tudom mondani, min mentem keresztül.
Hangosan zokogni kezdett.
- Jól van, na, ne bőgj már! Inkább meséld el, mi történt veled. Megpróbálok segíteni!