Mesemalom

- Ó, a csudába... - morgott a manó az orra alatt, és lehuppant a krumplis kosár tetejére.
Egyik saruját a kosár szélén, a másikat a télálló burgonyán pihentette.
- Ohó! Jó nehéz a manópopó! Szegénykéim! - simogatta meg az egyik rózsaburgonya behorpadt oldalát, pedig a krumplik meg sem érezték a súlyát. - Lássuk csak, lássuk csak! - motyogta, és gondterhelten kotorászni kezdett bő zsebében. - Egész biztosan ide tettem, a nagyító mellé. Itt kell lennie!
Pisze orrát a magasba emelte, szemével a plafont kémlelte, és kitartóan matatott.
- Végre! - kiáltott fel. - Itt a lista!
Maga sem tudta, miért kiabál, mert egyesegyedül volt a kamrában. Csak egy riadt egér kukucskált felé a sarok melletti egérlyukból.
Előkotorta a papírtekercset, és hosszú ujjaival óvatosan széthúzta.
- Jaj, mennyi munka van ma! Lássuk csak... - csapta hátra sipkája bojtját. - Köves gyűrű. Egy kislány, Zsófi hagyta el.
Petya fáradtan az ölébe ejtette a listát.
- Hol kezdjek neki? - töprengett. - Talán körül kellene nézni a kamrában. A szimatom azt súgja, van itt valami, ami érdekes lehet. És ez a valami nem az egérszag! - villantotta tekintetét az egérlyuk irányába. - Nem szeretem, amikor egerek kotyognak bele a manók dolgába. Nem szeretem azt sem, ha elveszített gyerekholmikkal bélelik ki az egérlyukat! Megértettük egymást?!
A kisegér fogvacogva behúzta a bajuszát.
- Cin! - cincogott riadtan. - Cin-cin...
- Cin-cin! - harsogta Petya. - Mást se tudtok, csak cincogni. Egész álló nap. Evés és cincogás. Cini és poci. Egyszerű az egérélet. Nem olyan fáradságos, mint a kajtatómanóé.
Petya mogorván ingatta a fejét.
- Jobb, ha körülnézek!
Kezét a másik zsebébe süllyesztette, és újra kotorászni kezdett.
- Gyere csak, kicsi nagyítóm! - mosolyodott el. - Együtt körülnézünk!
Csapott állát a tenyerébe ejtette, és fekete szárú nagyítóval kíváncsian méregette a kamra polcait.
- Lábasok... Érdektelen. Diódaráló... Lényegtelen. Üres üvegek, tésztavágó, fakanál. Mennyi unalmas kacat! Valaminek mégis lennie kell itt, vagy a híres szimatom most először csal meg.
Felállt, és a krumplihalom tetején óvatosan egyensúlyozva bekandikált a felső polcra.
- Megvan! - kiáltotta izgatottan. - A manóba! Hogy erre nem gondoltam! Három üveg lekvár. Nem is akármilyen! Cseresznye. Barack. Málna. Az lenne a csoda, ha a nagymama lekvárját nem akarnák befalni a gyerekek. Biztosan itt lesz a közelben, amit keresek!
Petya nagy lendületet vett, és leugrott a kőre. Óvatosan a polc mellé lépett.
- Valahol itt kell lennie alatta... Körülnézünk egy kicsit, jó? - suttogta a nagyítónak.
Petya hajlott háttal járkált fel és alá, egyre közelebb hajolva a kockás padlóhoz.
- Megvagy! - kiáltott diadalmasan.
A manó jobb kezét a polc alá dugta, és előhúzott egy pókfonállal körberagasztott, virágfejű gombot. Újra a szeme elé húzta a nagyítót.
- Sértetlen elkóborolt tárgyat találtam - jelentette be egyetlen hallgatójának, a kisegérnek, aki az ámulattól tátott szájjal figyelte a diadalmas kajtatómanót. - Petya manó újabb sikeres nyomozást hajtott végre. Megvan a csavargó! Következik a kihallgatás. Gyere csak, barátocskám, meséld el szépen, hogy pattantál meg!