Mesemalom

Jakab szinte megszédült az utcákon nyüzsgő, tarka seregtől. Már az első pillanatban látszott, hogy ez a város jóval nagyobb, mint a többi. Módusz mosolyogva figyelte a fiú elképedt arcát.

Végre befejeződött a számlálás Léniában. Módusz tarka zsebkendővel törölgette le az izzadtságot magas homlokáról.

Jakab kiugrott a magas fűbe, zavartan beletúrt dús hajába és körülnézett. Nem, nem vagyok odahaza, gondolta szomorúan, nem az én iskolámba csengettek be…

Már rég elhagyták Tiki-Takit, de Jakab fejében még mindig az órák ketyegése visszhangzott. Debóra egészen elhalkult, később meg is állt, édes szunyókálásba merülve a fiú belső zsebében.

Jakab és kísérői kifordultak az országútra, maguk mögött hagyva Diamondánt és a várost körülölelő, tarka mezőket. Körülöttük úgy sorjáztak a zöld dombok, mint a hullámvasút púpjai.

A város immáron teljes pompájában ragyogott előttük. Sehol egy ház, mindenütt ékszeres ládikák sorjáztak. Átsétáltak két gazdagon díszített doboz között.

Több mint négy órája baktattak a girbe-gurba ösvényen, melyet Módusz hangzatosan Glejmin országútjának nevezett. Némán meneteltek.

Jakab sebesen csúszott lefelé a végtelennek tűnő szerpentinen. Úgy érezte, mintha egyenesen a föld mélyébe, az olvadt kőzetek közé csúszna.

Jakab talpa a már nem remélt találkozás boldog örömével kereste helyét a szakadt bélésben. Az ablak felé indult volna, ám a papucs megmakacsolta magát. A fiú csaknem orra bukott. A másik lábával is próbált előre lépni, de ugyanaz történt.

Majdnem egy év telt el azóta, hogy a mama hazavitte az új papucsot. Jakab lett a legmagasabb fiú az osztályban. „Úgy nő, mintha felfelé húznák", mondogatták a rokonok. A piros papucs pedig mintha vele együtt nőtt volna.

Jakab a világ minden kincséért se húzott volna papucsot, pedig az előszobai cipős szekrényben legalább hat pár állomásozott. Bolyhos mamusz, márkás sportpapucs, lyukacsos strandpapucs, belebújós szőrös papucs...

Az SRT hozta a jó hírt. Sárkány Mama már hajnalban megkapta a táviratot. Azt sem tudta, hova kapjon, mivel várja haza szeretteit.

A kisvonat vidáman robogott Álmosfalvára, Sárkányország felé. Első kocsijában Bori, Kamilla, Sarolta, és Samu üldögélt.

Amikor Kamilla széles mosollyal sarkig kitárta a bejárati ajtót a Kerékgyártó utcai lakásban, Sárit leszámítva mindenki otthon volt.

Sári izgatottan járkált fel és alá a felvételi reggelén. Soha nem jelentkezett még munkára, Sárkányországban nem is ismerik ezt a szokást.

Kamilla szíve egyre hangosabban dörömbölt a mellkasában, ahogy meghallotta a csoszogó hangot odabentről. Jön, gondolta, közeledik a kegyetlen anyasárkány.

Egy péntek délután, amikor már úgy érezte, hogy a világ összes kereszthuzata kevés lenne ahhoz, hogy a sárkánybűzt kiűzze a lakásból, Kamilla közölte Borival az elhatározását.

Verőfényes vasárnap délután volt, amikor megszólalt a kapucsengő Jakab Kalauz utcai otthonában.

Samu, Sári és Sarolta berendezkedtek. Kamilla köveket hozatott, és mamutfenyő tobozokat is beszerzett, hogy otthonossá varázsolja a vendégszobát.

Kamilla aznap éjjel szemhunyásnyit sem aludt. Fel-alá járkált a lakásban, és egyre azon törte a fejét, hová tűnhetett el Bori.