Mesemalom

A kis kesztyű előregörbült. Szeméből záporozni kezdtek a könnyek.
- Annyira hiányzik a kis Ottó! Mi lesz most vele? Sokáig tart még ez a hideg tél!
Petya a padlóra huppant, és ölébe vonta a piros kesztyűt.
- Ne bőgj már úgy, na! - simogatta meg bundás belsejét. - Ha a gazdád elhagyott, megérdemli, hogy fázzon egy kicsit az ujja, hát nem? A manóba!
A kesztyű erre még jobban rázendített.
- Nem ő tehet róla! Ottó mindig kedves volt velem. Velünk...
- Hát akkor?
- A párom, Jobbos. Ő volt az, aki állandóan piszkált engem!
Petya felnevetett.
- Mi a szösz! Olyat sem láttam még, hogy egy kesztyűpár veszekszik. Igaz, miért is ne? A házaspárok is folyton civakodnak.
A kesztyű egyetlen ujjával kisírt szemét törölgette.
- Ez egyáltalán nem vicces! - hüppögte. - Én le se akartam válni Ottó kezéről, de ő folyton arra buzdított, hogy hagyjuk ott a gazdát. El sem tudod képzelni, miket művelt!
- Mesélj! - kíváncsiskodott Petya.
- Összegyűrte a bélését, és arra buzdított, hogy én is tegyem ugyanezt. Szegény Ottó! Alig tudta az ujjaira húzni a párom. De voltak ennél szörnyűbb dolgok is... Képzeld! Folyton abban mesterkedett, hogyan szökhetne meg! A gazdám állandóan őt kereste. De nem csak ő, az egész család. És persze, a mama szegény Ottót hibáztatta. „Hova tetted már megint az egyik kesztyűd, kisfiam? Így nem mehetsz ki hóembert építeni! Így nem mehetsz az óvodába!" Ó, az én gazdámnak mennyi érdemtelen szidást kellett elviselnie miatta.
Petya a fejét ingatta.
- Ez tényleg nem volt rendes dolog a párodtól. De ha ő akart folyton elszökni, hogyhogy végül te kallódtál el?!
A piros kesztyű haragosan összehúzta csuklóvarrását.
- Én nem kallódtam el. Engem kidobtak!
- Tessék?!
- Ahogy mondom.
- De hát hogyan?!
- Ottó véletlenül ugyanabba a zsebébe tett be mindkettőnket - sóhajtott a kesztyű. - Az én jobbik felem, aki nem is a jobbik felem, hanem a rosszabbik, addig mocorgott, nyomakodott, gyűrögetett, míg végül sikerült kituszkolnia Ottó zsebéből. Éppen itt történt, Ottó mamájának gardróbszobájában, ahova a gazdám beszaladt egy meleg sálért. A párom jól sejtette, hogy itt aztán senki nem fog keresni.
Petya maga elé húzta a malaclopó zsákot.
- Szerintem már megbánta az a komisz.
A manó zsebéből előhúzta a papírját.
- Látod? Itt vagy az elveszett holmik listájának a legelején. Ez azt jelenti, hogy nagyon keresnek.
- Tényleg? - ragyogott fel a kesztyű egyetlen gombja.
- De még mennyire! Na, gyerünk, ugrás a zsákomba! - rikkantotta Petya manó. - Hamarosan hazakerülsz.