Mesemalom

Petya csendesen baktatott az üres utcákon, fázósan fogta össze nyaka előtt kezeslábasa gallérját. Vajon hol lehet a sálam, töprengett magában, olyan hidegek még a kora tavaszi hajnalok.
- Ha szeretnéd, én szívesen szorosabbra húzom össze a ruhád! - kiabált a malaclopó mélyéről Gombi.
- Az aztán, mondhatom, igazán szép látvány lennék! - nevetgélt Petya. - Egy manó virágos gombbal az ádámcsutkája előtt... Még mit nem!
Gombi sértődötten válaszolt.
- Nekem igazán mindegy. De ne engem hibáztass, ha megfázol, hiú manó! Mit vennél magadra, ha az emberek még látnának is, hm? Báli ruhában feszítenél, úgy keresgélnéd az elvesztett tárgyakat?
- Ebből elég legyen, a manóba! - fortyant fel Petya. - Más dolgom is van, mint veled civakodni.
Előkapta zsebéből a listát.
- Bizony... - bólogatott mindentudóan, és mutatóujját a magasba emelte. - Itt kell lennie a közelben!
Petya figyelmesen körülnézett. Tekintete a járdát fürkészte, és a repedései között előbújt, harmatcseppektől fénylő, fiatal tátikát.
- Hoppá! - kiáltotta. - Megvagy! Gyere csak elő! Lássam, ki bujkál a levelek alatt!
- Hát én! - válaszolta valaki megszeppenten. - Ábrahám vagyok, Hildácska zsebpénze.
- Ohó! - hajolt le a manó. - Milyen szépen csillogsz. Hogy kerülsz te ide?
- Kipottyantottak! Szégyenszemre szétszórtak engem és a testvérkéimet.
Petya a markába szorította az ezüstösen csillogó, nagydarab érmét, és felállt.
- Vagy úgy! Felismerhettelek volna hamarabb is, a manóba! A pénzt minden ember szórja - nevetett Petya. - Pedig állítólag nagyon értékes fajta vagytok. Mondd, honnan kaptad a neved? Igazán komolyan cseng!
- Nem kaptam! - biggyesztette le sértődötten az érme keskeny ajkát. - Magam választottam a nevem, példaképem, az amerikai ötdolláros iránti tiszteletből.
Petya zavartan nézett rá.
- Ha-ha! - nevetett az érme. - Látszik, hogy nem értesz a pénzügyekhez, manócska. Távoli rokonom Ábrahám Lincoln amerikai elnök képét hordozza.
- Vagy úgy! - bólintott Petya. - A példakép nagyon fontos dolog. Nekem is van. Totya az, a nagybátyám. Ő lelt rá tavaly a legtöbb elveszített tárgyra.
- Ezt nevezem! - csodálkozott Ábrahám. - Pontosan hányra?
- Ötszáznál is többre. Ő tartja a kajtatómanók világrekordját!
- Gratulálok! - felelte Ábrahám, és elismerően biccentett.
Petya mosolygott. Totyára gondolt, mindig vidám nagybácsijára, aki vidáman járta az utcákat, és éles szeme bárhol kiszúrta az elbitangolt tárgyakat. Totya fütyült a listákra, anélkül is boldogult.
- És te? - mosolygott ellágyultan Petya a tenyerén pihegő érmére. - Meséld el kérlek, hogyan potyogtattak el!