Mesemalom

Alaposan felbolydult az élet a Fekete Bodzásban, mióta a meglasszózott karvalusz vezér beköltözött közéjük. A hatalmas gyíkmadár alig fért el a bokrok között, törött ágak jelezték amerre járt.

- Szépen gyógyul a madárkád csőre! - nevetett Módusz.

A strapa eleinte alig mert a karvalusz közelébe menni, de Tricepsz kitartásának hála, hamarosan ő is bizalommal tekintett a Bodzás új lakójára.

- Bizony! - büszkélkedett Tricepsz. - Apám hagyta rám a kék kenőcs titkos receptjét. Ez még a csonttörést is meggyógyítja!

Tricepsz elgondolkodva simította végig a karvalusz tollas nyakát.

- Az alsó csőrkáváját támadta meg a kór, látod? A lebeny egy darabig csak sorvad, végül kiszakad. Nagy szerencséje van, hogy a karmaimban kötött ki! - kacsintott Tricepsz. - Ha nem lépünk közbe, akkorára nőtt volna a lyuk, hogy végül szomjan hal szegény.

Kfesszon a gyér moháig hajtotta le hosszú nyakát.

- Köztetek tanultam meg, hogy Mondán csak a tárgyaival törődik, mindenki mást kizárólag önös érdekből használ! - szólalt meg a karvalusz. Hangjába keserűség vegyült. - Igen, az én népemet eteti. De tudjátok, hogy miért?

Tricepsz és Módusz megrázta a fejét.

- A gurgókkal csapdákat állíttatott fel a vadászterületünkön, és befogatott minden göröcsint, amire addig szabadon vadásztunk. Ha élelemhez akartunk jutni, nem maradt más, mint az engedelmesség.
- Igen...- bólogatott Módusz. - Ez ismerős. A strapaképzőben minden áldott nap elismételtették velünk, hogy bölcs uralkodónknak feltétlen engedelmességgel tartozunk...
- Igen! Ezt hajtogatták nekünk is az udvariak! - bólogatott Tricepsz. - Mondán és az udvarnépe rabigába hajtotta népeinket.

A gurgó keze ökölbe szorult, szeme résnyire szűkült.

- Ebből egyszer s mindenkorra elég!
- Így van! - vágta rá Módusz. - Cselekednünk kell! Larken és Raxisz nagygyűlést hirdetett. Napnyugtakor találkozzunk az öreg bodza sátránál!

Tricepsz Kfesszonhoz lépett.

- Kérlek, te várj meg itt!

Kfesszon bólintott. Hatalmas testével a bozótlakó madarak fészkelődését utánozva igyekezett kényelmesen elhelyezkedni, de teste súlya alatt a szomszédos bokrok sorra oldalra dőltek.

- Nem láttátok Jakabot? - szólalt meg Spiritusz Módusz kezében. - Larken azt kérte, kerítsük elő!
- Biztosan most is a strapa lányok körül őgyeleg! - nevetett Tricepsz.

Módusz hevesen rázta a fejét.

- Mostanában más köti le a gondolatait... - mosolygott szomorúan. - Folyton a szerpentinről faggat. Haza akar menni. Megértem a fiút. Biztosan nagyon hiányzik neki az édesanyja és az otthona.
- Meg a zseblámpája! - vágott közbe Spiritusz, és hangjába sértődöttség vegyült.

Tricepsz szigorúan nézett vissza rá.

- Spiritusz! Nem értelek! Neked nem hiányzik az otthonod?

Spiritusz lángja fényesen lobbant.

- Dehogynem! Semmire nem vágyom jobban. Tudjátok, az az igazi petróleum, amivel az öreg Gáspár töltött meg. Nem is értem, mitől annyira más, mint a többi...
- Talán mert szeretetet is töltött mellé. - suttogta Módusz.

Csendben egymást figyelték.

- Jakabnak esélye sincs... - szólalt meg Kfesszon. - Mondán őt tekinti legfőbb ellenségének. Most valamennyi karvalusz rá vadászik!
- Egyetlen lehetőség van - bólogatott Módusz -, ez világosabb, mint a nap. Küzdenünk kell. Vissza kell foglalnunk Animint!