Mesemalom

A kiserdei kalandot verekedés nélkül megúsztam, és szerencsére a macskaajtó befelé is jól működik. De jó! Újra biztonságban, újra otthon. Edgár ugyanúgy horkol, mint amikor kiosontam. Hangtalanul lehuppanok a szőnyegre, és a kimerültségtől azonnal elalszom.

Később arra ébredek, hogy Edgár a fejem mellett óbégat.

- Ébresztő, Römikém! Hasadra süt a nap!

Megpróbálom kinyitni a szememet. Nehezen megy, ólmos súly tartja vissza a szemhéjamat. Amikor végre résnyire sikerül, látom, hogy a gazda aggódva néz le rám.

- Mi ütött ebbe a kutyába? Csak nem beteg? Máskor ilyenkor már körülöttem ugrál, hogy vigyem ki sétálni, most meg meg se moccan!

Fáradtság ide vagy oda, inkább feltápászkodom, és engedelmesen kifelé indulok, hogy szépen megsétáltassam. Tudom, hogy anélkül pocsék napja lenne szegénynek, és valószínűleg még az állatorvoshoz is elcipelne. Együtt bandukolunk. Valahogy most futkározni sincs kedvem. Jaj! Edgár még mindig azt hiszi, hogy valami baj van... Látom az ideges tekintetén. Na jó, a kedvéért inkább futok egy kört.

Reggeli torna. Hármas szökkenés. Lopva visszanézek rá, hogy lássam az erőfeszítésem hatását. Végre szélesen mosolyog, az arca kisimul, és rátelepszik a megkönnyebbülés. Látod, gazdám? Kutya bajom! Ne haragudj, de nem köthetem az orrodra, hogy éjszaka a Szabad Erdőben csatangoltam. Mi lenne, ha kiderülne, te jó ég....

Reggel a környék legtöbb kutyája idekinn lebzsel. Szépen megszagolgatják egymást, egy-egy bokor mellett megy a terefere és az üzengetés. Nemcsak a gazdák trécselnek ám, hanem az ebek is.

- Nicsak! Plexi! Kozmetikusnál voltál? - vakkantok rá a frissen formára vágott törpe snauzerre, amikor felém szalad.

Ő a környék legpletykásabb kutyája. A gazdája, Sümeg úr, nem dolgozik, így Plexi napközben is rengeteget sétálgat. Fekete kis orrával állandóan szimatol, és mindenhonnan friss híreket szállít.

- Hallottad, mi történt?

Megpróbálok magamra erőltetni némi érdeklődést.

- Vizsláné asszonyságnak négy kölyke született! Kíváncsi vagyok, hogy ki az apa... Rossz nyelvek szerint a kiskutyák nem fajtatiszták...
- Ó, valóban? Ez igazán érdekes hír. Köszönöm, hogy megosztottad velem!

Igyekszem továbbállni, de Plexi még nem ért a mondandója végére. Hát, ezt nem úszom meg.

- Más hírem is van ám! Képzeld, krimibe illő dolog történt éppen ezen a környéken!

Persze. El tudom képzelni... Plexi és a detektívtörténetek! Szerencsére nem veszi észre a szemem sarkában bujkáló jókedvet, és szinte ugyanazzal a levegővel folytatja a mondókáját.

- Azt hallottam, hogy a Sanka gyerek elrabolt egy fehér kóbor kutyát!

- Micsoda?! Meséld gyorsan, hogy mit hallottál. Ki az a Sanka?

A snauzer lekezelő szájhúzással reagál nyilvánvaló tudatlanságomra.

- Sanka a legrosszabb kölyök a környéken! A kóbor kutyák réme, de másokat sem kímél!

Hirtelen felrémlik egy sápadt arc. Vörös szeplők, ritka, szőkés haj, keskeny ajak, és a füle...

- Az a vékonydongájú fiú, akinek a fülei úgy elállnak?
- Az! - vágja rá Plexi. - Ezek szerint neked is volt már hozzá szerencséd.
- Igen... Egyszer utánam hajított egy fél téglát. Kis híján telibe talált.

Plexi bólogat és bizalmasan közelebb lép.

- Ő lesz az! Képzeld, azt mondják, az a helyes lány már napok óta nem evett. Sanka valamit belekevert egy maréknyi ételmaradékba, és letette a sínek mellett. Szegényke meg gyanútlanul felfalta a csalétket! Sanka a bokrok közül leste, egy kordé is volt nála, arra dobta fel az alélt testet. Senki nem tudja, hogy hova vitte...

A lábamban remegnek az inak, a fejem majd szétpattan a feszültségtől.

- Mondd csak, van annak a lánynak fekete folt a fülén?
- Te ismered?! - csodálkozik Plexi.

Megrázom a fejem. Eszem ágában sincs új epizódot szolgáltatni a történetéhez.

- Nem, nem ismerem, de mintha láttam volna már, és talán éppen a sínek közelében. Most rohannom kell, később folytatjuk! Szia!