Mesemalom

Halisszadúr lába a földbe gyökeredzett. Hiába adta ki a parancsot, körülötte senki nem mozdult. Hangzavar keletkezett, és egyre nagyobb lett. Nyilak helyett nevek röppentek a levegőbe, és gyülevész hadserege lassan megindult. A katonák egyenesen az ellenség karjaiba rohantak.

Szerafiás, Binda, Zerda, kavargott a levegőben a sok-sok név. Rég nem látott rokonok és ismerősök kiabáltak, integettek egymásnak, ügyet sem vetve a pulykavörös Halisszadúrra, aki magányos sziklaszirtként, mereven állt a hömpölygő áradat kellős közepén.

- Engedetlen puhányok! - csapott öklével a levegőbe.

Itt már csak egyetlen esély maradt, gondolta, a karvaluszok. Ők még rendet tehetnek. Kvor katonái fegyelmezettek. Tudják, ki a fővezér, és nem tévesztik szem elől, kitől függ a napi fejadag... Nem hagyhatom, hogy összefogjanak, hiszen akkor mindennek vége...

- Nem hagyhatom! - nyögte. - Én vagyok a fővezér!

Háromszor belefújt sípjába. Ez volt a megbeszélt jel a támadásra. Kvor - aki seregével a közeli sziklaszirtről figyelte az eseményeket - értetlenül kapta fel a fejét. Ugyan kit kellene megtámadni itt, töprengett, amikor az ellenséges strapák és gurgók egyetlen tömegben hömpölyögnek a mezőn? De nem, semmi kétség, Halisszadúr kitartóan fújja a támadás jelét. Már egészen vörös a feje...

Kvor kihúzta magát. Mégiscsak Halisszadúr a fővezér, s ha ő azt akarja, hogy legyen támadás, hát akkor bizony támadás lesz. Kfesszon biztosan nem hezitálna sokat, villant át a fején. Teszem a dolgom, ahogy a rendíthetetlen Kfesszon tenné. A rendíthetetlen Kvor, gondolta büszkén. Engem is így emlegetnek majd. Barna tollas fejét a magasba emelte. Farkával billentett, jelt adva a támadásra.

Strapák és gurgók egyszeriben elhallgattak. Kővé dermedve figyelték, ahogy fölöttük elfeketedik az ég. A karvaluszok egyenesen feléjük repültek. A szabad seregek katonái kezéből már rég kihullott a bodzakoszorú. Elvesztünk, gondolta Larken. Néhány szárnycsapás, és soraink megtizedelődnek.

Kvor kiválasztotta azt a foltot, ahol a legsűrűbben hömpölygött a tömeg. Nyílegyenesen célja felé repült, könnyedén keresztülszántva a haragos, kék eget. Egyszeriben ismerős rikoltás hangzott fel a háta mögött. Az a hang, mely a legszebb álmából is azonnal felébresztené.

- Kfesszon! - rikoltotta tágra meredt pupillával.

Lendületét lefékezte.

- Álljatok meg, karvaluszok! - kiáltotta hátravetett fejjel. - Nézzétek, ki közelít ott!

Kfesszon Kvor mellé vitorlázott.

- A támadásnak vége! - adta ki a parancsot Kfesszon. - Kvor, menj, csatlakozz a sereghez!

Tricepsz az égre nézett. A megkönnyebbülés boldog kiáltásként hagyta el az ajkát.

- Nézzétek! Hiszen ez Kfesszon! Kfesszon eljött, hogy megmentsen minket! Látjátok? A karvaluszok hátat fordítottak. Megmenekültünk!

Tricepsz Kfesszon felé szaladt, aki - hátrahagyva a karvaluszok raját - újra a szárazföldi seregek felett vitorlázott. A gurgó ámulattal nézte a gyíkmadár erős szárnyait, tekintélyt parancsoló, horgas csőrét. Eszébe jutott, valaha hogy rettegett, mikor ugyanígy látta a gyíkmadarakat. De most büszkén, félelem nélkül nézte barátja izmos testét.

- Hát mégis utánunk repültél... - kiáltotta a magasba.
- Éreztem, hogy ezt kell tennem! - hajtotta le a fejét Kfesszon. - Ne haragudj rám az engedetlenségemért, gazdám!

Tricepsz nevetett.

- Ne szólíts így! Hiszen szabad vagy! Sehol a bodzakötél! Menj csak, a te helyed a társaid között van. Népeink örökké hálásak lesznek neked! Ha nem lépsz közbe, Szettia mezejét ma ártatlan gurgók és strapák vére borítja be.

Kfesszon meghajtotta tollas fejét, jobb szárnyával búcsút intett Tricepsznek, és a gyíkmadarak seregének élén sietve eltűnt a sziklák mögött.

Gurgók és strapák boldogan, megkönnyebbülten ölelkeztek. Rég nem látott rokonok, szomszédok és barátok leltek egymásra, lapogatták egymás vállát, és keresték az újabb meg újabb ismerősöket. Jakab is közöttük táncolt.

- Metropol!- hangzott fel Larken hangja.

A fővezér észrevette, hogy a legfőbb hadúr csendben hátat fordít a seregének, és futólépésben távolodik a csatatérről.

- Ne siess úgy, hallod?!

A fővezér palástja félkörívet vetett, aranyszálain ragyogott a napfény. Egyre sebesebben iszkolt Szettia tisztásáról.