Mesemalom

Halisszadúr lihegve beállított a trónterembe, és bevágta maga mögött az ajtót. Ám hiába igyekezett, a strapák és a gurgók szorosan a nyomában jártak. Raxisz felszakította a trónterem ajtaját.

- Mit jelentsen ez?! - kiáltotta a király. - Hogy merészeltek engedély nélkül betörni ide?

Az ajtó mellett megjelent a pincebörtön foglya, a csapzott, szőke hajú fiú.

- Jól van! - folytatta Mondán megenyhülve. - Látom, visszahoztátok a szökött rabot. Derék munka!

Larken Jakab elé lépett, Raxisz, Tricepsz és Módusz szoros gyűrűben vették körbe a fiút.

- Tévedsz Mondán! - szólt Larken gunyoros mosollyal. - Néped nem ezért jött hozzád! És nem is látogatóba!

Mondán elvörösödött.

- Itt az beszélhet, akinek én szót adok! Halisszadúr! - fordult a falfehérre sápadt fővezérhez. - Mi folyik itt?! Magyarázatot követelek!

Halisszadúr lehajtott fejjel vánszorgott előre.

- Uram...- szólt elfúló hangon. - Az a helyzet, hogy a harmadik háborút elvesztettük. Hadsereged behódolt a szabad népek fiainak...
- Hogy merészeltek...- hadonászott Mondán.

Raxisz eléugrott.

- Már megbocsáss, királyom, de ugyan te hogyan merészelted ezt? Hogy merészeltél visszaélni a hatalommal, amit a strapák és a gurgók gondosan a kezedbe helyeztek?! - szűrte a szavakat fogai közt. Tekintete szikrázott. - Népeink bujkálnak, vagy szolgasorban élnek. Hová tűnt Mondán bölcsessége?! Kizárólag kisded játékaidnak hódolsz!

Mondán levegő után kapkodott, de Raxisz ügyet sem vetett rá. A magasba emelte izmos karját.

- Ebből nem kérnek többet a népek! - kiáltotta. - Visszaállítjuk az ország rendjét! Már éppen ideje volt!
- Mit akartok tőlem?! - suttogta rémülten Mondán. - Én nem tettem semmi rosszat...
- Azt majd meglátjuk! - szólt Larken. - Most ősi szokás szerint összeülnek a legidősebb strapák és gurgók. A Kövirózsa Tanács. Emlékszel még rá, Mondán? Valaha ez a tanács választott meg téged, és az is te voltál, aki diktátumával beszüntette a testület működését. De most a nép akaratából újra összeülnek. Ők határoznak majd a sorsodról!
- Addig pedig remekbeszabott pincebörtönöd magányát élvezheted! - tette hozzá Tricepsz, és gúnyos mosollyal mélyen meghajolt az uralkodó előtt.

A Kövirózsa Tanács ülésére sebtében kitakarították a népek tanácstermét. Mancsik boldogan nyitotta ki a nagytermet, ahova hosszú évek óta senki fia nem tehette be a lábát. A faragott székeken, a bársony függönyökön vastagon ült a szürke por, de a lelkes strapák és gurgók gyorsan rendet raktak. Sarkig kitárva a szárnyas ablakokat, utat engedtek a kíváncsi napfénynek.

Az ülésezés, melyen Larken és Raxisz felváltva elnököltek, hosszúra nyúlt. Döntést kellett hozni Mondán és Metropol sorsa felől, és ami még nehezebb feladatnak bizonyult, újra kellett szervezni az ország életét.

Jakab a tanácsterem előtt le-fel járkált. Alig várta, hogy vége legyen a tanácskozásnak, és indulhasson a szerpentinhez, ahogy Módusz megígérte. Spiritusz és a többiek izgatottan csevegtek körülötte, találgatva, vajon milyen ítélet vár a vádlottakra.

Végre kivágódott a tanácsterem ajtaja. Raxisz lépett ki elsőként.

- Mi az ítélet? - ugrott mellé Jakab.
- A tanács Mondánt és Metropolt száműzi az Emlékek Birodalmába. Onnan nincs visszatérés... - felelte kurtán Raxisz.
- És ki lesz az új uralkodó? - kíváncsiskodott a fiú.
- Talán inkább kik? - mosolygott Larken, aki ebben a pillanatban lépett Raxisz mellé. - Nos, úgy döntöttünk, hogy okulunk abból, ami történt. Soha többé nem bízzuk egyetlen személyre az ország irányítását. Két új vezetőnk lesz. Olyanok, akik bölcsességükkel és józanságukkal rászolgáltak a kitüntetésre.
- Mondjátok már! Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság! - toporzékolt Jakab.
- Jól van, jól van! - nevetett Raxisz. - De inkább nézd meg őket magad. Ott jönnek!

A nagyterem ajtaján Módusz és Tricepsz lépett ki, kezükben Glejmin hatalmi jelvényeivel, a szemüvegtokkal és a kalapáccsal.

- Ennél bölcsebb döntést el sem tudok képzelni! - kiáltotta Jakab. - Glejmin sorsa tökéletesen jó kezekben lesz! De mi történik az elveszett tárgyakkal?
- Ezt rájuk bízzuk! - mondta Raxisz. - Ha kedvükre való ez a föld, élhetnek itt tovább. De ha visszavágynak közétek, senki nem állja majd útjukat.

A fiú lehajtotta a fejét.

- És mi lesz velem? Nem kérhetem, hogy egy uralkodó kísérjen el a szerpentinhez...

Módusz mellé lépett. Végigsimította a fiú aranyszőke fürtjeit.

- Minden rendben lesz, Jakab, ne aggódj! Tudnod kell, hogy népeink szívükön viselik a sorsodat. Ha te nem jössz el közénk, még ma is szolgasorban élnénk.
- Hála a piros papucsoknak!
- Igen! Hála a piros papucsoknak - kacsintott Tricepsz a két papucsra, akik meghatottan pislogtak körbe gazdájuk lábán.
- Kfesszonnal már mindent megbeszéltem. Elrepít a szerpentinhez. A karvaluszok vezére már a palota előtt vár! Isten veled, Jakab...- búcsúzott elfúló hangon, és karcsú ujjaival megragadta Jakab kezét.
- Gyere ide! Hadd öleljelek át! - szorította magához Tricepsz a fiút. - Ezután jól vigyázz a tárgyaidra, nehogy lábuk kéljen! - kacsintott Jakabra.