Mesemalom

Amíg a csillagos ég alatt hazafelé bandukolunk a Hóvirág utca fakószürke járdáján, a gazda egyfolytában engem szapul.

- Römi! Mi a fene ütött beléd, mondd?! Már kölyökkorodban megtanultad, hogy tilos a töltésre felmászni! Most meg, mint aki se lát, se hall! Micsoda viselkedés ez, ha kérdezhetem?

Lemondóan legyint.

- Inkább azt mondd meg, hogy mit tegyek veled! Büntesselek meg? Vagy írassalak be újra a kutyaiskolába?! A kutyafáját neki!

Végre mosolyog. Imádja a saját, fárasztó vicceit. Óvatosan a lábához dörgölődzöm, és orrom hegyével megcsiklandozom a tenyerét. Ezt is szereti.

- Jól van, te csibész! Tudod, hogy nem tudok rád sokáig haragudni. De ne csinálj ilyet még egyszer!

Vakkantok, hogy tudja, részemről rendben van a dolog. Úgysem látom többé ezt a gyönyörű, fehér bundás lányt. Egyébként nagyon hasonlít a kuvaszokra, de ahogy elnéztem a foltos fülét, igazából ő sem fajtatiszta. Akárcsak én. Nahát! Van egy közös vonásunk!

Olyan jól esik erre gondolni, hogy örömömben fel-alá futkosok a ház előtt, amíg gazdám a bejárati ajtó kulcsaival bíbelődik. Nem találja a jót, sose találja, különösen, ha sötétben érkezünk haza. Meg sem kéne várnom, amíg kinyit, beosonhatnék az ócska macskaajtón. Befelé nem tilos, csak kifelé. De nincs kedvem bemenni még. Inkább leülök, hogy megbámuljam a csillagokat. A tejút! Milyen tisztán látszik. Ó, a macskák egész biztosan ezért mászkálnak a sátortetőkön éjjelenként. Hátha csurran-cseppen valami fentről...
Milyen gyönyörű ma az égbolt! Különösen az a fényes csillag. Éppen úgy ragyog, mint a fehér bundás lány szeme. Vauuuu...

Edgár hirtelen abbahagyja a zörgést és összeráncolt homlokkal néz rám.

- Drága Römi! Ez komolyabb, mint gondoltam... Most már bevallhatnád, szerelmes vagy, ugye? Az a fehér bundás csajszi, igaz?

Nyüszítve kuporodok le a lába mellé. Erre is rájött! Miért kell az én gazdámnak mindent értenie? Persze, ez most úgyis mindegy. Ennek a szerelemnek úgysincs folytatása.

Edgár elmosolyodik. Végre megtalálja a megfelelő kulcsot, és már benn is vagyunk. Ledobja a kabátját, és nagyot ásít. Jó éjszakát Römi, jó éjszakát, Edgár!

Lekuporodom az előszobai rongyszőnyegre. Kölyökkorom óta itt alszom, bár Edgár felől a kanapén is „húzhatnám a lóbőrt". Mégis inkább lenn fekszem le, talán azért, mert nincs is a kanapén semmiféle lóbőr, csak a hideg műbőrhuzat.

A szememet valami készakarva lefelé húzza. Elnehezedik a testem is, és újra a csillagos égbolt alatt járok. A vasúti töltés oldalán szembejön velem a gyönyörű kutyalány, szájában rózsa. Vagy inkább csont? Igen! Óriási velős csont!

Hirtelen kipattan a szemem. Minden sötét, csak a riasztó vörös színű mozgásérzékelője villan a lakásban. Sajnos, az egész csak álom volt. Úgy érzem, képtelen vagyok visszaaludni. Ráadásul Edgár hangoson horkol. Ki tudja, talán ezért költözött el a felesége. Ezt a fülsértő hrammogást én is rosszul viselem.

Eszembe jut az álmom. Bárcsak újra láthatnám őt. De hiszen... Nem! Azt nem szabad! Megtiltotta. Nem használhatom ezt az ócska macskaajtót. Pedig simán kiférnék rajta. Mi lenne, ha csak most az egyszer? Észrevétlenül kisurranok és járok egy kört a töltés környékén. Az éjszaka közepén senki nem veszi észre...