Mesemalom

A következő hétfőn Feri bácsi nagy örömmel üdvözölte Jakabot az iskola bejáratánál.

- Na, nézd már! Itt a megkerült gyermek! Isten hozott, Jakab!
- Csókolom, Feri bácsi!

Jakab felfelé szökellt a lépcsőn. Eszébe jutott valami.

- Feri bácsi! - kiáltott vissza az öregnek. - Ugye jól van Gáspár bácsi, a nagybácsija abban az elhagyott faluban, ahol még a villanyt is kikapcsolták?

Feri bácsi csodálkozva nézett a fiúra. Ahhoz képest, hogy ilyen csúnyán elkóborolt, egészen jól nevelt gyereknek tűnik. Még arra is emlékszik, amit az öreg Gáspárról mesélt neki. Felsétált a lépcsőn, és jókora barackot nyomott Jakab feje búbjára.

- Megvan az öreg, köszönöm, hogy kérded. De már nem az igazi! Folyton a petróleumlámpája után sír, pedig vittem neki Húsvétkor egy vadonatúj zseblámpát!
- Feri bácsi nagyon kedves, hogy ennyit segít neki. Mi is a neve annak a falunak?
- Teresznye, fiam, Teresznye. Nagyon szép kis falu! Hogy te miket kérdezel!

Jakab elmosolyodott, intett Feri bácsinak, és meg sem állt az osztályterem ajtajáig. Feri bácsi leesett állal nézett utána.

Az osztályban nagy volt a csodálkozás, amikor Jakab betoppant. A fiú, akiről senki sem tudta, merre járt. Még Vili, a legerősebb fiú is tisztelettel nézett rá, pedig korábban köszönésre sem méltatta.

Csipkés Rozi, a legcsinosabb lány, az egész osztály szeme láttára Jakab égő vörösbe borult nyakába ugrott, amikor a fiú elővette Kis Medaliont.

- Kis Medalion! - szólítgatta Jakab, ám az ékszer mozdulatlanul hevert a pad tetején.

Rozi csodálkozva nézett a fiúra.

- Mondd, Jakab, jól vagy, minden rendben?!
- Persze, ne aggódj... - legyintett Jakab, és tűnődve szemlélte az élettelen medált.

Taki kitörő örömmel fogadta Jakabot.

- Hova tűntél, cimbora?! Hű, mennyire hiányoztál!
- Te is hiányoztál nekem! - mosolygott Jakab. - Mondd, megkerült a matek füzeted?
- Á, dehogy! Ha tudnád, Halmaz mennyit piszkált emiatt. Végül vettem egy újat, de persze képtelenség pótolni, ami a régiben benne volt.
- Én megtaláltam! - suttogta Jakab.

Azzal előhúzta táskájából a füzetet.

- Te jó ég! Mégiscsak te tetted el?!
- Nem, nem ez történt. Egészen különös helyen találtam rá. Nagyon okos füzeted van, annyit mondhatok!

Jakab végigsimította a viseltes borítót. A füzet meg sem moccant. Óvatosan megfordította. A hátsó oldalon nyoma sem volt Mondán térképének...

- Valami baj van, Jakab? - kérdezte Taki izgatottan.
- Nem, dehogy! - rázta a fejét a fiú. - Csak olyan furcsán viselkedik ez a füzet...

Este összegyűlt a nagycsalád. Eljött nagypapa, nagymama, és elhozták szegény dédmamát is, aki egyedül már soha nem indul útnak.

- Merre jártál, kisfiam? - kérdezte nagyapa. - Anyád rettenetesen aggódott! És persze mi is!

Jakab zavartan mosolygott.

- Ne faggassátok! - ölelte át a mama angyali mosollyal. - Örüljünk annak, hogy újra velünk van!

Jakab a kabátjához futott. A család csendben figyelte minden mozdulatát.

- Dédmami! - szaladt oda Jakab az idős asszonyhoz, és felfelé fordította remegő tenyerét. - Tarts a jobb markod! Ezt neked hoztam!

A dédmama bal kezével megigazította bepárásodott szemüvegét.

- De hiszen ez... - suttogta megkövülten. - Hiszen ez dédapád órája! Ezer közül is megismerném. A háborúban tűnt el... a dédapáddal együtt... Kisfiam! Nem találok szavakat! Mondd, hol leltél rá?!
- Egy különleges helyen, ahol a tárgyak igen nagy becsben állnak. De erről nem mondhatok többet. Megígértem a barátaimnak.
- Lárifári! Senki nem tarthatja nagyobb becsben ezt az órát nálam! - tiltakozott kipirulva a dédmama, és a zsebórát könnyes szemmel a szívéhez szorította.

- Vége -