Mesemalom

Kinn vagyok a kertben. Focizom. Gólokat rúgok a vaskapura. Sehol egy védő, kapus, sehol az éljenző közönség. Csak a vasajtó döndül a bombalövéseim alatt. Egyedül Rumli van velem. Úgy nézem, unatkozik. A füle lekonyul, fekete szeme hűségesen követi a focilabda pattogását. Alaposan elkábult szegény.

Rektor betolja hasát a függöny szárnyai közé. - Gyerünk már, mi tart ilyen sokáig? Ennyi idő alatt egy elefántot is le lehet mérni, kedves Nókon Fidensz! Szegény mérleg! Újra elszomorodik.

A teremben rengeteg szerkezet zsúfolódik össze, órák, hőmérők, iránytűk, mindenféle mutatós szerkentyű, ahogy a nagypapa mondaná. Beszélgetnek, vitatkoznak, de ahogy a közelükbe érünk, egyszeriben elhallgatnak.

Összepréselem a szemem, Rumlit az orromhoz szorítom. Bársonyos plüssbundája felissza arcomról a könnymaszatot. Hirtelen olyan könnyű lettem! Mintha a kutyám és én együtt lebegnénk a csillagvirágos űrben, mint két űrhajó, vagy mint két űrkispárna.

A többiekért is jönnek. Évi néni ki-be szaladgál, a csoporttársaim nevét kiabálja, meg azt, hogy mindenki pakolja a helyére a játékokat, mert nem akar rumlit látni. Nagy a futkosás, senki nem foglalkozik velem.

Legyen meg a száztíz! Legyen meg a száztíz! Ha erősen összeszorítom az öklöm, biztosan meglesz. Meg kell lennie! Mindenkinek sikerült eddig, az undok Robcsinak is. Pedig ő ma sem ette meg az ebédet, én meg befaltam! Pedig mennyire utálom a spenótot!

Marci riadtan ébredt. Feje a tableten pihent. Ijedten felkapta. A képernyő felvillant. Rajta nagybetűs felirat:

Tianinna szélesre tárta a zárka ajtaját, és hanyag mozdulattal intett az aranypáncélosoknak. Az őrök meglepő fürgeséggel ugrottak az ajtó két oldalára, és egyenes derékkal, vigyázzállásban tisztelegtek az uralkodó és két vendége előtt, míg azok elhagyták a cellát.

Fanni elragadtatottan lebegett virágtól virágig az ösvényt szegélyező lugas mentén. Marci követte. Álmélkodva nézték a selyemrózsák méregzöld ágainak sűrű szövevényét

Marci kíváncsian nézegette a kéttollú aranykulcsot. Feje ötágú koronát mintázott. Gondos aranyműves készíthette, aprólékos műgonddal volt kidolgozva valamennyi részlete.

Fanni közelebb húzódott Marcihoz. A fiú dús aranyhaja volt az egyetlen, amiből e kietlen tájon meleg sugárzott.

A tyúkok kárálva szaladtak vissza a veteményesbe, amikor a tyúkólat elárasztotta a hirtelen betörő, ragyogó napfény. Marci kísérletet sem tett, hogy visszatartsa őket. Kilépett a házikóból, hogy szétnézzen az újabb mezőn. Fanni belecsimpaszkodott a hajába.

Nahát! – csodálkozott Marci. – Eltűnt az autónk! Hogyan? Mikor? Nem vettem észre. Igaz, becsuktam a szemem, amikor felrepültünk…

Marci megkövülten állt. Nem, ez nem lehet igaz, gondolta! Akárcsak a legszebb álmaiban! Szürke aszfalt, hatalmas sztráda kígyózott előttük. A felezővonal csíkjai fehéren ragyogtak a zavartalan napsütésben.

Fanni és Marci kíváncsian nézett körül. Előttük kopár szikláshegység terült el, megfestve a vörös valamennyi árnyalatával. A sziklák szabálytalan bazaltoszlopai úgy emelkedtek a magasba az ég hibátlan, mélykék függönye előtt, mint a pánsíp.

Elképedve néztek körül a sötétkék fűtakaróval borított réten. Marcinak a süppedős, puha fürdőszobai szőnyeg jutott róla eszébe. Körös-körül tizenkét sárga-fehér foltos tehénke legelészett. A formájuk legalábbis azokat a marhákat juttatta eszébe, melyeket Szorgalmatoson, Karcsi bácsiék hátsó udvarában látott.

Marci hangosan ásított. Olyan hangosan, hogy a nagymama egész biztosan meghallja. Beugrott az ágyba, és bebújt a takaró alá.

Másnap reggel a nap szokatlanul melegen ragyogott alá a tavaszi égboltról. Az éjszakai szélnek már csak néhány letört ág jelezte nyomát. Marci félálomban heverészett az ágyán. Azon tűnődött, vajon álmodta-e, hogy a nagymama az imént benn járt a szobájában, és méltatlankodva becsukta az ablakot.

Olma, a tündér fáradt volt, nagyon fáradt. Rózsaszín selyemtopánkája elszakadt, göndör, vörös fürtjei csapzottan hullottak alá törékeny vállára. A vihar két álló napja tombolt a Keleti Kertek felett, és ő pihenés nélkül dacolt a széllel, a szakadó esővel, áttetsző szárnya megtépázott esőkabátként lógott alá.