Mesemalom

Kajtánka és Lupi haladtak elöl a kanyargó ösvényen. Néha visszanéztek, nem szorul-e véletlenül segítségre Mimi és a macskája. Vígan szaporázták lépteiket, és közben egy dalocskát dúdoltak.
Mindig segít a tüsténmanó,
Essen eső, vagy hulljon a hó,
Ez a manó de belevaló, hahó!

Miminek eleinte tetszett a nóta, de amikor ötvenedszer is ugyanarra a dalra zendítettek rá, megköszörülte a torkát.
- Messze van még a furmányok földje? - kérdezte udvariasan.
Hirtelen abbamaradt az ének, és mindkét manó hátrafordult.
- Nem, dehogy! - szólalt meg Lupi. - Nemsokára elérjük a határállomást!
Mimi elcsodálkozott.
- Nahát! Nálatok is léteznek határok? Nálunk is vannak olyan helyek, ahol kötelezően meg kell állni, és bemutatni az útiokmányokat.
A kislány arca elfehéredett a gondolattól.
- De most nincs nálam semmiféle igazolvány - biggyesztette le az ajkát. Anélkül átengednek vajon?
Kajtánka értetlenül nézett rá.
- Minek kellene ide tokmány? Errefelé ilyesmire nincs szükség. Csak kiabálni kell, mert a határőrök szeretnek elszundítani, és néha egészen mélyen alszanak.
- Tessék?! - csodálkozott Mimi.
- Mindjárt meglátod!- intette le Lupi türelmetlenül.

A virágos rét lassan eltűnt a hátuk mögött, és egy bokrokkal, ligetekkel tarkított mezőre érkeztek. Előttük nagylevelű, gyenge törzsű fák hajladoztak, közöttük folytatódott a keskeny ösvény.

- Erre van a határ! - mutatott az utacskára Lupi. - Gyertek utánam!

Picasso óvatosan lépkedett, szorosan Mimi lába mellett haladt. Hamarosan feltűnt egy piros sorompó, mellette ferdén csíkos, fekete-fehér őrbódé düledezett.

- Hahó! - énekelte kórusban Kajtánka és Lupi. - Vannak itt szolgálatot teljesítő, délceg határőrök, akik örömmel segítenek a vándoroknak?

A házikóban semmi nem moccant. A néhány pillanatig tartó csend után a tüsténmanók újra óbégatni kezdtek.

- Hahó! Jó reggelt az éber határőrzőknek. Utasok várakoznak a belépésre.

De az őrbódéból most sem érkezett felelet.

- Talán el kellene énekelni a kis dalocskátokat! - mosolygott Mimi. - Az bennünket is éberen tartott.
- Hát persze! - ugrott nagyot Kajtánka örömében. - Milyen remek ötlet!

A manók megköszörülték a torkukat, és teljes erőből énekelni kezdték a dalt. Miminek úgy tűnt, hogy az őrbódé egyszeriben megremeg. Kisvártatva egy szakállas manó lépett elő. Zöld sapkáját mélyen a fejébe húzta, és álmosan imbolyogva elindult feléjük. Nehézkesen felkapaszkodott a sorompó közepére, és csíkos harisnyás lábát unottan lóbálni kezdte.

- Mit akartok? - kérdezte gyanakvóan. - Mire fel ez az óbégatás?
- Szeretnénk átlépni a határt! - felelte bátran Kajtánka.
Mimi látta rajta az igyekezetet, hogy ne sértődjön meg a furmány otrombaságán.
- Azt magam is kitaláltam - csapott a homlokára a határőr. - Nem olyan nagy furmány!
- Akkor minek kérded? - vágott vissza Lupi.
- Tüsténmanók... - morgott a furmány az orra alatt. - Kik ez az alakok? - bökött az álmélkodó kislány és a macska felé.
Mimi kihúzta magát.
- Miminek hívnak és egy elveszett karkötőt keresek. Ő itt Picasso, a macskám! - mutatott a lába mellé.

Mimi oldalra pillantott, de a lába mellett nem állt senki. Picasso a kislány háta mögött kucorgott.
- Picasso! Ne félj! Senki nem fog bántani! Ugye? - nézett szigorúan a furmányra.
- Ugyan! - legyintett a furmány. - Nálunk senki nem szereti a macskahúst.
A furmány megélénkülni látszott. Figyelmesen szemlélte az utazókat.
- Honnan jöttetek? Talán a Felföldről?!
- Igen, onnan érkeztek! - felelte Kajtánka. - Én és Lupi segítünk a kutatásban.
- Értem! - bólogatott a furmány. - Nem bánom, jöhettek!

A tüsténmanók már éppen elindultak, amikor a furmány megrázta a fejét.
- Ohó! Nem megy az ám olyan könnyen! Előbb meg kell válaszolnotok egy furmányos kérdést. Vállaljátok?
A két tüsténmanó és Mimi szinte egyszerre bólintott.
- Lássuk csak, lássuk. Egy nagyon furmányos kérdés kell ide...tüm-tü-tüm... - énekelgette. - Ez az! Megvan! - csapott a homlokára. - Hogyan jutnak el a furmányok Felföldre?
Mimi szeme felcsillant.
- Ez könnyű! - kiabálta. - Az átlátszó kötélen másznak fel. Helyes a válasz, ugye?
A furmány elismerően nézett Mimire.
- Te aztán tudod, mitől döglik a légy! - biccentett elégedetten. - Nem bánom, bejöhettek!
Azzal leugrott a sorompóról, és kitárta a karját.
- Isten hozott benneteket Furmányföldön!
- Köszönjük! - mosolygott Mimi.
Hirtelen kínos csend támadt. A sorompó nem emelkedett a magasba. Meg sem moccant.
- Felemelnéd? - kérte a kislány.
- Nem lehet - szólt a furmány. - Elromlott.