Mesemalom

Potok az egyszerűen berendezett őrkunyhó asztalfőjén ült. Minden szem rászegeződött. Öt határleső várakozott még rajta kívül a kunyhóban. Mámorosan hallgatták a történetét arról, hogy Zordonnord határát idegenek lépték át.
- Remélem, nem esik bajuk! - hajtotta le bánatosan a fejét Potok. - Le kellett volna beszélnem őket a veszélyes kalandról.
- Igen! - bólogatott a legidősebb, legszakállasabb furmány. - Mióta megalapítottuk a határleső szolgálatot, még nem akadt egy teremtett lélek sem, aki át merte volna lépni Zordonnord határát. És most?! Egy kislány és pár tüsténmanó meggondolatlanul útnak indul. Milyen merész vállalkozás! Tán nem félnek a Nagy Zombortól?
- Könnyelműség! - vetette oda Udin, a legfiatalabb valamennyi szolgálatos között. - Veszélyben forog az életük! Mi történik, ha a Nagy Zombor észreveszi őket? Nem ismerik ki magukat ezen a földön úgy, mint mi, és a Nagy Zombor szokásait sem ismerik. Felelőtlen népség! Egy műanyag karperec miatt teszik kockára az életüket - dohogott.
Potok felállt. Szívébe markolt az aggodalom. Lehet, hogy Udinnak igaza van. Meg kellett volna akadályoznia, hogy átlépjék a határt. De már nincs mit tenni, gondolta szomorúan. Az ablakhoz ballagott. A hó hideg ragyogásával üdvözölték tekintetét Zordonnord hegyei. Ám ekkor Potok valami egészen szokatlanra lett figyelmes.
- Ott! - kiáltotta. - Nézzétek!
Valamennyi határleső a cseppnyi ablakhoz szaladt. A szakállas arcokat egyszerre kerítette hatalmába a rémület.
- A Nagy Zombor! - nyögte ki Udin a rettegett óriás nevét. - Egyenesen felénk tart. Végünk van...
Egyikük sem mozdult el az ablaktól. A hatalmas alakot figyelték, aki egyenletes léptekkel közelített a kunyhó irányába.
- Talán csak eltévedt, és hamarosan visszafordul! - rebegte Bazil. - Ugyan mit akarna tőlünk?
- Igen - bólogatott Potok. - Nemrég vittem neki új játékot. Egy piros kismozdonyt. Magam is szívesen eljátszottam volna vele. Biztosan visszafordul! Ki hagyna ott egy ilyen kedves játékszert?
- Lehet, hogy ráunt a játékokra? - vágott közbe kétségbeesetten Udin. - Ráunt, és most szörnyű vérengzésbe kezd... - meredt maga elé. - Értesítenünk kell a furmánynépet! Mindenki meneküljön! Senki nincs többé biztonságban.
Udin megmarkolta az ablakpárkányt.
- Ne essetek kétségbe! Még előtte van a nagy szakadék. Majd a Fagyrogyás útját állja. A Lélek Hídja olyan keskeny, hogy a Zombor nem tud áthaladni rajta. Amint rálép, összeszakad alatta.
A furmányok kicsit közelebb húzódtak egymáshoz. Szótlanul figyelték, hogyan halad feléjük Zordonnord uralkodója. Már csak néhány lépés választotta el a szakadéktól. A határlesők megragadták egymás kezét. A Nagy Zombor lelassított. Talán igaza lesz Udinnak, reménykedett Potok. Visszafordul. Vissza kell fordulnia!
A látvány lenyűgözte őket. Még soha nem látták a Nagy Zombort ilyen közelről.
- Milyen hatalmas - suttogta Fregolin. - Egy valódi szörny...
A Zombor már a szakadék előtt állt. A Lélek Hídját nézte, azután a tenyerébe bámult.
- Mintha a tenyeréből akarná kiolvasni a jövőt - suttogta Udin.
- Nézzétek! - kiabált Potok. - Hátrál! Igen! Rájött, hogy nem tud átmenni a hídon, és visszafordul.
A furmányok elhallgattak. Tátott szájjal, kikerekedett szemmel bámultak a Fagyrogyás felé. Ám a Nagy Zombor nem fordult vissza. Jó néhány lépést hátrált, és egyenesen a szakadék felé rohant. Egyetlen ugrással lendült át a szakadékon.
- Végünk! - sopánkodott Fregolin. - Még két lépés, és eléri a kunyhót. Házastól tapos el minket.
- A küldetésünk megfeneklett. A furmányok többé nincsenek biztonságban! - temette kezébe az arcát Potok. - A Nagy Zombor elérte Furmányföld határát!
Az öt határleső kétségbeesetten összekapaszkodott. Egyetlen élő koszorúba görbülve fogták egymás vállát, remegő szakálluk a döngölt földet söpörte.