Mesemalom

Mimi izgatottan hadonászott.
- Gyerünk, induljunk! Vagy talán nem hallottátok, mit mondott Potok, a határleső barátunk?!
Picasso óvatosan gyakorolta a járást vadonatúj macskanadrágjában, ami jobbra-balra dülöngélt, együtt a macska tarka tomporával, darabosan követve gazdája imbolygó lépteit.
- Jól van, jól van! - dünnyögte Picasso. - De nem lehet csak úgy, hirtelen, hűbelebalázs módjára nekiindulni. Kellene valami haditerv, nem? Vagy egyenesen be akarsz sétálni a Nagy Zombor szájába? Na, köszönöm! Abból nem kérek!
- Jól beszélsz! - toldotta meg a furmány. - Még mi sem merünk a Nagy Zombor közelébe menni! A zsákmányokat is csak akkor csempésszük át, amikor nincs a közelben.
Kajtánka izgatottan hadonászott kesztyűs kezével.
- Lupi! Picassonak igaza van! Óvatosan kell becserkészni a játékdombokat. Menjünk mi is akkor, amikor a Nagy Zombor távol van! De honnan lehet azt tudni, tudni, hogy mikor biztonságos?
- Igazad van, Kajtánka! - felelte Lupi, és Potokhoz fordult. - Te biztosan tudod, milyen szokásai vannak a Nagy Zombornak. Segítesz nekünk?
- Mi vagyok én? - csapkodta nevetve kopott nadrágját a furmány. - Talán tüsténmanó?! A magamfajtától vártok segítséget?
Kajtánka sértődötten elfordult.
- Ha nem akarsz segíteni, hát nem kell! Igazad van! Nem mindenkinek hivatása az ilyesmi. Pedig azt hittem, jó szíved van. Eleinte olyan kedvesnek tűntél.
- Csak vicceltem! - nevetgélt tovább Potok. - Milyen érzékeny teremtéssel hozott össze a sors! Hát persze, hogy segítek! Ha már ennyire fontos az a karibari - komorodott el -, hogy amiatt kockáztatjátok az életeteket.
- Barikari! - vágta rá egykedvűen Mimi. - Mindenki rosszul mondja. És igazán köszönöm, hogy segítesz! Igen, nekem ez a karkötő nagyon fontos. Az egyetlen igazi barátságom jelképe.
- Nekünk pedig az a nagyon fontos, hogy Miminek segíthessünk! - lépett Mimi mellé Lupi és Kajtánka.
A határleső bólintott.
- Akkor félre a tréfát, és szépen gyűljetek körém! Mindent elmesélek, amit erről a böhönye óriásról tudok!
Potok felpattant egy lapos kőre.
- Az mégsem járja, hogy én magyarázok, közben meg a hallgatóságom lenéz rám! - mondta, és büszkén farkasszemet nézett Lupival. - A Nagy Zombor - hordozta körbe mutatóujját -, fenn lakik a magas hegyek között, a hó, a jég és a zúzmara hazájában.
- Ó! - ámult el Mimi. - Mit eszik ezen a kietlen helyen egy ilyen hatalmas teremtés?
- Áfonyát! - kiáltotta mérgesen a határleső. - Nem szeretem, ha a szavamba vágnak!
- Elnézést! - szontyolodott el Mimi. - Igazán nem akartalak megzavarni!
A furmány mélyet sóhajtott.
- Jól van, na! Megbocsátok. Egész nyáron a mezőn mászkál, hogy áfonyát szedjen - magyarázta. - Zordonnodban is van nyár, csak éppen fordítva, mint nálatok, kislány.
Mimi bólogatott, bár nehezen tudta elképzelni, hogy egy ekkora szörny beérné apró bogyócskákkal.
- A Nagy Zombor egyedül él odafenn - folytatta. - Nyáron gyűjtöget, télen unatkozik. Ezért hordjuk neki ezt a sok mindent. Félünk, hogy egyszer megunja Zordonnordot, és átköltözik Furmányföldre. Akkor pedig a furmányok népének lőttek! Kampec! De talán még a szomszédos ország népének, a kajtatómanóknak is vége! - nézett rémísztő tekintettel Lupira és Kajtánkára.
- Rettenetes! - hebegte Kajtánka. - Ez velünk nem történhet meg, ugye, Lupi? Mi lenne, ha segítenénk a bátor furmánynépnek, és csatlakoznánk a gyűjtéshez?
- Kiváló, okos ötlet! - ragyogott fel a határleső tekintete. - Legalább néha lenne szabadnapom! El sem tudjátok képzelni, mennyit dolgozunk a társaimmal, hogy érdekes dolgokat keresgéljünk. Eleinte Furmányföldről szállítottunk neki, de a mi népünk holmija alig érdekelte. Aztán tértünk át a ti dolgaitokra, kislány! - nézett Mimire. - Az már tetszett ennek a nagy, szőrös óriásnak. Felváltva járjuk a házakat, hogy játékokat, csecsebecséket csórjunk ennek a hatalmas mumusnak.
- Érthető! - bólogatott Mimi. - Én is nagyon félek tőle, pedig még nem is láttam... Tényleg, hogy néz ki?
Potok eltöprengett.

- Szőrös! Mindenütt sűrű, világosbarna szőrzet borítja. A szeme barna, és riadt. És hatalmas! Olyan magas, mint mi együtt, ha egymás nyakába ülnénk.
- Óóóó! - ámuldozott Lupi. - Ilyen óriási?
- Az, bizony! - bólogatott a furmány.
Mimi egyre izgatottabbá vált.
- Elmeséled, mit csinál a Nagy Zombor ilyenkor?
- Szívesen! Reggelente az égboltot kémleli. Nézi a felhőket, figyeli a hegycsúcsokat. Azután bemegy a jégkunyhójába. Talán az összegyűjtött áfonyát szemezgeti. Ezt nem tudom, csak gondolom, mert egyikünk se mert még bekukkantani. Minden nap elbaktat a jeges ösvényen a játékdombokhoz. Megnézi, kapott-e valami újdonságot. Ha igen, nézegeti, játszik vele egy darabig. Próbálgatja, ügyeskedik. De hamar elunja az újdonságot is, s ilyenkor zsuppsz, a holmit a legközelebbi játékdombra hajítja, és odébbáll.
A furmány a rémülten pislogó társaságra meredt.
- Meggondoltátok? Komolyan oda akartok menni? Egyenesen az óriás karmaiba?!