Mesemalom

Mikulás apó hazaérkezett lappföldi házába. Fáradt volt, alaposan megviselte a hosszú út. Soha senkinek nem merte elárulni, mennyire utálja a kötelező télapógyűléseket. Ráadásul idén egy kicsit elhúzódott a találkozó, amit a japán télapó, Szantaszán szervezett.

A gyerekek, ahogy Franci néni Eleonórát és Tivadart nevezte, másnap este nem értek rá. Franci néni azonban egyedül is vállalta, hogy Cuki nyomába ered. Itt valami titok lappang, mondogatta, miközben izgatottan járkált fel és alá a szobában. Majd Miss Franci szépen utánanéz a dolognak!

Franci néni olvadozott a gyönyörűségtől. Mosolyogva idézte fel magában Miss Marple, a híres a nyomozónő törékeny alakját, akit titokban mindig irigyelt a veszélyes kalandok miatt, melyekben szerencséje folytán része lehetett. Franci néni biztos volt benne, hogy ő is kiváló nyomozói logikával rendelkezik.

A nagy papírdobozt még hetekkel ezelőtt dobta le egy öltönyös férfi a Szemét-szigeteki kukák mellé. Kamu összehordott pár rongyot, kihajított pulóvert a környékről, és otthonos melegedőt rendezett be a belsejében.

Franci néni aggódva méregette a kandúrt. - Mi az, Cukikám? – simogatta meg selymes, vörös bundáját. – Talán beteg vagy?

Amikor Cuki megjelent, Borneó már több mint egy órája várt rá a Kotorékdomb tetején. Éppen nagy levegőt vett a szemrehányáshoz, amikor a vörös kandúr illatozó finomságot pottyantott az orra elé.

Eleonóra és Tivadar óvatosan közelebb lopóztak a szemetesládákhoz. A közeli tujabokrok rejtekéből csodálkozva figyelték, ahogy Tivadar Borneója és az ismeretlen vörös kandúr egy hosszúszőrű, megtermett kóbor macskával veszekszik.

Cuki nagyot nyelt. Húzós merev tekintete szinte megbénította a vörös kandúrt, mégis közelebb lépett, hogy szembenézzen a kóbormacskák királyával.

A parkoló autók egymásnak durcásan hátat fordítva álldogáltak a Kotorékdombot övező, első háztömb mellett. Borneó és Cuki a két sor között osont, nem is sejtve, hogy valaki a nyomukban jár, és fától fáig lopózva követi őket.

Cuki és Borneó a következő napon is a Kotorékdomb tetején találkoztak. - Jó estét! – dünnyögte Cuki az orra alatt, amikor a fekete kandúr megjelent.

Tivadar megérkezett a parkba. Előző nap ide beszélték meg a találkozót Eleonórával, a Blans névre hallgató, eltűnt cica gazdájával.

Cuki méltóságteljes léptekkel haladt elöl, Borneó némán követte. - Khm… - köhintett a fekete kandúr. – Tudom, megbeszéltük, hogy te vezeted az akciót, de azért kérdezhetek valamit?

Tivadar elgondolkodva húzta végig vékony mutatóujját telefonja sima üvegén. Egyre Borneó járt a fejében. Olyan furcsán viselkedik mostanában, töprengett, vajon mi ütött bele?

Borneó szaporán szedte a lábát a lakótelep kockaépületei között. A Kotorékdomb felé igyekezett. Rutinosan kerülte ki a pihenőhelyüket keresgélő autókat, és a robogós pizzafutárokat, akik nyomában Gojkó, a lakótelep őshonos kóborkutyája és éhenkórász cimborái rohantak.

Tivadar hazafelé baktatott. Agyában egyre a professzorral folytatott beszélgetés járt. A mikrobák és a fák együttélése… Milyen izgalmas téma, gondolta, és felidézte magában tanára csillogó tekintetét, hullámzó ezüst szakállát, elegáns kézmozdulatait, ahogy a munkahelyi ebéd közben az új kutatásról magyarázott

Cuki ezen az estén a megszokottnál hamarabb érkezett a Kotorékdombhoz. Néhány ugrással odafenn termett. Körülnézett. A lakótelep a sötétedést várta. Akár egy rosszul szabályozott égősoron, egyre több ablakban gyúlt világosság: egy a tizediken, egy az ötödiken, egy újabb a földszinten. Addig forgott körbe, míg végül elszédült a világító ablakok játékában.

Borneó alig várta az estéket, hogy mielőbb kisurranhasson az esti portyázásokra új barátaival. Még Tivadarnak is feltűnt macskája izgatottsága, ahogy a fekete antennafarok egyre nagyobb sebességgel cirkál fel és alá a két fal között.

Borneó orrát ismeretlen szagok ingerelték, miközben lopva körbekerítette a félelem. Saját szíve gyorsuló dobogását hallgatta. Mirci valaha sok félelmetes történetet mesélt neki az elvadult kóbormacskák titokzatos táborhelyéről.

Közelített a tél. A fáradtságot fakasztó sötétség minden nappal egyre korábban telepedett rá a lakótelepre. Nyári estéken ilyenkor még az utcán sétálgattak az emberek, a szülők elkísérték a gyerekeket a játszótérre, vagy a család kerékpárra szállt, és vidáman kanyarogtak a lakótelep házai között.