Mesemalom

A négy testvér visszafelé ballagott a határvidékről. Elmélyülten beszélgettek. Adoritot faggatták, a nagy kaland minden részletéről hallani akartak.
- Büszke vagyok rád, testvérem - mondta Abakusz. - Bátran helyt álltál! Belátom, neked volt igazad. Logíria börtönei valóban kalandriai foglyokat rejtegettek, ráadásul nem is akármilyeneket!
Adorit fejet hajtott testvérbátyjai előtt.
- Ti pedig megfontolt uralkodók módjára cselekedtetek.
Silabusz felsóhajtott.
- Az uralkodás bizony nem gyerekjáték. Végtelen megkönnyebbülést jelent Abakusznak és nekem, hogy édesapa visszatért, és újra elfoglalja a trónt.
- Végre visszatérhetünk szeretett könyveink közé - tette hozzá Abakusz.
Abakusz Szolanszra mosolygott.
- Ahogy te is, testvéröcsém! Kalandria-szerte azt suttogják, hogy milyen ügyes gyógyító vagy! Büszke vagyok rád!
- Ugyan, van még mit tanulnom! - válaszolt Szolansz elpirulva. Hirtelen a fejéhez kapott. - Testvéreim! A búza! A búzakészletünk mételyes mákonnyal fertőzött!
A többiek ijedten néztek össze. Valamennyien hallottak már a méregről, de semmit nem sejtettek abból, hogy Kalandria népét a boszorkány titokzatos varázsszere ejtette kábulatba. Szolansz mindent elmesélt testvéreinek, amit Arszin ármánykodásairól Furunktól és Trakktól tudott.
- Ha ez így van, nagy bajban vagyunk. A mesemalom nélkül Kalandria újra kiszolgáltatottá válik. - suttogta lehajtott fejjel Silabusz.
- Egyetlen reményünk van! - mondta Szolansz. - Trakkot, a bátor kis tippantót megkértem, hogy keverje bele a rejtőzködő gomba spóráját a búzászsákokba. Ha időben megtette, akkor semmi sincs veszve. Gyertek, testvéreim, tegyünk próbát!
Silabusz a fejét ingatta.
- Nem engedhetjük meg, hogy újra a kábulat uralkodjon Kalandria földjén! Elővigyázatosnak kell lennünk! Azt javaslom, kössük be a fülünket, hogy maradjon józan elme, ha a híres gomba spórád mégsem lenne hatékony ellenszer.
- Bölcs javaslat! - helyeselt Abakusz. - Így legyen!
Szolansz előre szaladt, hogy megkeresse a tippantókat. A két szárnyas manó egy csoport kalandriainak magyarázott, akik álmélkodva hallgatták a Logíriában átélt, fantasztikus kalandokat.
Szolansz már messziről kiabált.
- Trakk! Beszórtad a búzát a spórával?
- De be ám! - rikkantotta Trakk. - Minden szem spórát elkevertünk, de nélküled nem mertük kipróbálni az őrlést!
Szolansz nagyot sóhajtott, és így szólt.
- Kalandriaiak! Arszin ebben a pillanatban nem fenyeget minket, de jól tudjuk, hogy az ország védtelen, ha a malom nem működik. A termésünket megmérgezték!
A családokon keresztülfutott a rémület. Ők sem tudták még, hogy mi történt a mesemalommal. Szolansz töviről hegyire elmesélte, hogy Arszin mit tett. A kalandriaiak egymásba kapaszkodva hallgatták a hihetetlen történetet.
- Egyetlen ellenszert ismerek a mételyes mákony ellen - mondta Szolansz. - Ez a rejtőzködő gomba spórája, mellyel ezek a kedves tippantók beszórták a búzát. Csak reménykedhetünk abban, hogy a szer időben került a zsákokba. Akkor, amikor még lélegzett a búza...
Csendes szomorúság ülte meg a mezőt. A királyfi szavai felidézték a rég múlt háború borús emlékképeit, amit valamennyien végérvényesen feledni akartak.
Adorit lépett elő.
- Nincs bizonyítékunk arra, hogy a gombapor semlegesíti a varázsszer hatását, ezért megkérek mindenkit, hogy alaposan kösse be a fülét! A szibaúrok és a vízpartiak merüljenek le a vízbe, vagy ússzanak be a zsombékosba! Abban reménykedünk, hogy így elkerüljük a bűvös kábulatot.
A kalandriaiak szó nélkül engedelmeskedtek a felszólításnak.
Szolansz megfogott egy fél zsák búzát, és a malomhoz húzta. Lassan fellépdelt a grádicson. A garat peremére húzta a zsákot, és megdöntötte.
A gabonaszemek hangos koppanással hulltak alá a mélybe. Az őrlőmalom lassan beindult. Szolansz egy pillanatra megszédült a malom szája előtt, de a gyengeség nem tartott sokáig.
A malom a régi hangján új történetet mesélt egy csodálatos országról szólt, ahol a népek oly sok megpróbáltatás után szabadon és boldogan élnek.
Szolansz arca ragyogott. Lassan, méltóságteljesen kisétált a malomból. Intésére mindenki lekapta a fülvédőt, és az új mesét hallgatta.
- Sikerült! - hangzott fel az első, megkönnyebbült kiáltás.
A szellőfiúk felkapták a hírt, és mint egy színes szalagot, keresztülhúzták Kalandria felett.
A Nadály tetején Gorgosz mosolyogva nézett bele a messzelátójába. Figyelte az örömünnepet, a boldog kalandriaiakat. Végignézte, amint Aldin és Fréza ünnepélyesen belép a Szivárvány Palotába négy fia és Híria kíséretében, és ahogy a nép tombol örömében, amikor újra elfoglalják a trónt.
Látta az esti ünnepséget is, amikor Aldin kihirdette, hogy ez a nap mától fogva az új búza ünnepe Kalandriában.
Gorgosz leült, éppen szemben a frissen felhúzott börtönépülettel, melyet vastag üvegajtó zárt el a külvilágtól. Az ágyon mély álomban egy fiatal, szőke férfi aludt.
Gorgosz mosolyogva nézett a távolba.
- Ünnepelj, Kalandria! Arszin mostantól Gorgosz foglya.

- . -

Hanka, a csinos, fitos orrú, fiatal nő, ha teheti, szombatonként még mindig ellátogat az öreg malomhoz. Nekiveti hátát a falnak, és a nagymamára gondol, meg a vele átélt vidám, gyerekkori kalandokra.
Annyiszor tette már meg ezt az utat, hogy rég nincs szüksége a nagymama térképére. Mégis féltve őrzi, legtitkosabb naplója hátsó borítójának rejtekében. Arra gondol, hogy egyszer ő is egy csillogó szemű kislány kezébe adja majd, akit - ki tudja - talán éppen Hankának fognak hívni.