Mesemalom

Csaknem besötétedett, mire megérkeztek a mamutfenyő erdő szélére, ahol a fák szédítő magasságban meredeztek a sötétszürke ég felé. Némelyik olyan hatalmas volt, hogy még a sárkányok is csak óvatos léptekkel mertek elosonni a vastag, kígyózó gyökerek mellett. A fatörzsekre kiszegezett tiltó táblák ellenére néhány sárkány sajnos, nem tartotta be a tűzfújási tilalmat, és az elszenesedett fatörzsektől a rengeteg még komorabb képet mutatott.

Egy óriási fenyőhöz értek, melynek törzsnyúlványai a magasban kapaszkodtak össze. Úgy döntöttek, hogy hatalmas üregében keresnek oltalmazó menedéket a levegőben egyre sűrűbb csoportokban repkedő kelekótyák, Sárkányország védelmezői elől. Ezek a bőrszárnyú madarak jelentették az erdei sárkányoknak, ha idegen járt az erdőben.

Hiába minden. Botor, Sárkányország kapuőre nyomban észrevette, hogy a kelekótyák vijjogva köröznek odafenn. Berontott a barlangba, hogy riassza feleségét, Botorkát. Nélküle soha nem kelt útra.

- Gyere, Botorka! Őrjáratozni megyünk! Idegenek járnak az erdőben!

Botorka eldobta a főzőkanalat, és Botor után indult. Karmos lábaik alatt tompán döngött a föld.

- Mi ez? Talán földrengés? - kérdezte riadtan Bori.
- Nem, attól tartok nem... - suttogta Samu. - A kelekótyák riaszthatták az öreg erdőlakó sárkányokat, és most minket keresnek...
- Ugye, nem kell tőlük félni? - pityergett Bori. - Ugye, ők barátságosak? Nálunk az idős bácsiktól és néniktől senki se fél!
- Há..át, túlságosan barátságosnak nem mondanám őket - magyarázta Sári. - Tudod, régesrég, amíg be nem tiltották ezt a sportot, a sárkányok királylányokat raboltak. Ám voltak olyanok, akik nem értettek egyet a szigorú paranccsal. Ők tiltakozásul bevetették magukat a mamutfenyő erdő titkos rengetegébe.

Sarolta észrevette, hogy a két sárkánymatuzsálem egyenesen feléjük tart.

- Ott, ott! Huszonnégy fejűek! - suttogta dermedten.

A két öreg pikkelyes farknyúlványa kígyózó forgatagot kavart az avarban. Az üreg bejárata előtt álltak meg. Negyvennyolc szempár szemrevételezte a szökevényeket.

- Nézd már, anyjuk! - vartyogta Botor. - Micsoda különös társasághoz van szerencsénk! Meséljetek lelkecskéim, hogy kerültök ti ide?

Botor ekkor észrevette Borit.

- Ki az az emberszerzet ott? - bődült fel.
- Ő...- kezdte Samu -, a barátunk, Bori! Haza kell kísérnünk Emberországba!
- Mondd csak, fiam - kérdezte Botor. - Hogy kerül ez a leány a mi ősi földünkre?
- Én repítettem ide, hogy megismerje Sárkányországot! - húzta ki magát Samu.
- Ahá, persze! - sziszegte Botor. - Világosabb, mint a nap. Hiszen ő egy álruhás királylány, akit arra kényszerítesz, hogy a feleséged legyen! Ismerd be, hogy így van!

Samu heves tiltakozásba kezdett, mire a vén erdőlakó még jobban felfortyant.

- Mit gondolsz, ifjú sárkány, talán elhalászhatod a rangidős orra elől a szerencsét?! Több száz esztendeje várom, hogy végre rabolhassak egy királykisasszonyt!

Botor támadásba lendült. Mind a huszonnégy fejét harciasan előreszegezte, és fenyegetően az üreg felé lépett. Mély levegőt vett, hogy tüzet fújjon, ám a tűzcsóva a torkán égett, mert a farka tövét, legsebezhetőbb pontját hatalmas rúgás érte.

- Aúúúúú! - üvöltötte.

Fájdalomtól meggyötörve, imbolygó léptekkel fordult hátra, hogy szembenézzen az ellenfelével. Biztosan egy kóborlovag, gondolta, ahol királylányok sétálgatnak, ott mindig akad lovag is.

- Botorka!!! - süvöltötte, amikor támadójában felismerte saját, hites feleségét. - Botorka! Mondd, miért?! Hogy tehetted ezt velem?!
- Még kérded, te, te, megátalkodott, begyepesedett agyú, érzéketlen, aggastyán?! Évszázadokon keresztül tűrtem a nyafogásod, hogy királylány így, királylány úgy! Közben én őrjáratoztam veled, én főztem rád, és én rendeztem be az otthonunkat is. Te pedig még kihullott fogakkal is királylányokról ábrándozol?! Vedd tudomásul, hogy nem tűröm tovább! - harsogta.

Botorka hátat fordított, és dérrel-dúrral elindult. Talpa alatt törmelékké vált a száraz avar.

- Keress magadnak másik barlangot! - kiáltotta visszafordulva. - Hé, ti ott! Gyertek velem! Elvezetlek benneteket a határhoz.
- Botorka! Ne hagyj itt!!! - kiabált Botor. - Nem mehetsz el! Csak vicceltem! Jaj, dehogy akarok más feleséget, hisz tudod jól, hogy te vagy a szívem egyetlen királynője, életem oltalmazó csillaga...

Botor kétségbeesetten baktatott a menet után, és egyfolytában Botorkának könyörgött, miközben mind a huszonnégy orra a földig lógott. Botorka szóra sem méltatta, ám mire Sárkányország határához érkeztek, megenyhült.

- Jól van, jól van, te vén bolond! - szólt békülékenyen. - Hagyd abba a könyörgést! Hát mihez kezdenénk egymás nélkül, mondd?

Botor reménykedve nézett párjára.

- Hát megbocsátasz?

Botorka karmos ujjaival megcirógatta ura balszélső fejebúbját.

- Persze, megbocsátok! Gyere, integess szépen a fiataloknak!

A kis csapat így hát biztonságban átlépte Emberország határát. Még sokáig integettek a két öreg sárkánynak. Azután leszállt az éjszaka, és a mamutfenyő erdőt elnyelte a vaksötét.