Mesemalom

A ház ajtaja ismét kivágódott. Egy fiatal gurgó férfi öles ugrásokkal szaladt feléjük, és gyermekeit izmos karja védelmébe vonta. Fénytelen, fekete haját vaskos varkocs tartotta össze.

Vidáman teltek a napok Telek népének vendégszeretetében, akik a falu legszebb házában szállásolták el a jövevényeket, és ételüket, italukat megosztották velük.

Maguk sem tudták, mióta meneteltek a hegy gyomrában a kanyargó, néhol szűkülő, máshol kiöblösödő járatokon át. Nem sejtették, mikor van nappal, és mikor van éjszaka.

Jakabnak igaza volt. Néhány forduló után a barlangi járat kiszélesedett, és fény áradt be a járatba. Átcsavarták lesoványodott testüket a szűk kijáraton, és kimásztak a felszínre.

A bodzavirágok átható illata lassan eltompította a vándorok érzékelését. Már maguk sem tudták, mennyi ideje menetelnek - újabb és újabb átjárókat kutatva - a hajlékony ágak sűrűjében.

Már az esthajnalcsillag fénye szűrődött át a Fekete Bodzás rezgő tányérvirágai között, amikor Módusz befejezte a mesét.

Tricepsz elszántan indult útnak az új szövetség hírével. Úti batyuját a strapa lányok alaposan megpakolták.

Módusz megpillantotta a barlangi kijárat felett vijjogva köröző karvaluszt, és lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy egyre több fenevad kapcsolódik be a veszedelmes körtáncba.

Száz szemüvegen át száz kíváncsi szempár szegeződött Kis Medalionra. Elmesélem, mi történt velem a Nagy Lélekavatási Szertartáson, Mondán palotájában, ahol jelen volt Kfesszon is, a karvaluszok fővezére.

Larken körbejárt. Kiválasztott két strapát, és maga is Jakab mellé lépett.

Gurgók és a strapák hamar összebarátkoztak a Fekete Bodzásban. Míg Raxisz és Larken elmélyülten tanácskoztak, a többiek vidám történeteket meséltek egymásnak.

Jakabnak már patakokban folytak a könnyei, amikor a közelben megszólalt egy hang. - Bocsánat, elnézést kérek a zavarásért, de ha lehet, mondanék valamit!

Tricepsz azonnal bólintott a felkérésre, nem is volt kérdés számára, hogy Raxisszal, rangidős gurgó vezérrel tartson-e.

A telihold megvilágította a patakot. Tricepsz elmosolyodott. Nahát, gondolta, Raxisz elbóbiskolt. Nem csoda. Megállás nélkül meneteltek szinte egész álló nap.

Mondán őrjöngve járkált fel és alá palotája nagytermében. Észre sem vette Metropolt, aki uralkodója parancsát várva, némán álldogált a sarokban.

Alaposan felbolydult az élet a Fekete Bodzásban, mióta a meglasszózott karvalusz vezér beköltözött közéjük. A hatalmas gyíkmadár alig fért el a bokrok között, törött ágak jelezték amerre járt.

Jakab és a strapák a gondolkodtató tányérlevelek körül üldögéltek. Jakab szórakozottan simogatta piros papucsait. Gondolatai messzire kószáltak.

Halisszadúr a nagy napra várt. A megmérettetés napjára. Reggelente a hadjáratra varratott, aranyozott, zsinóros egyenruhájában parádézott, és lelkesítő beszédeket mondott a haza megmentésétől, na meg Mondán, de kiváltképp Halisszadúr kiválóságáról.

Halisszadúr lába a földbe gyökeredzett. Hiába adta ki a parancsot, körülötte senki nem mozdult. Hangzavar keletkezett, és egyre nagyobb lett.

Az idő lassan vánszorgott a hatalmas palota fülsiketítő csendjében. Aki élt és mozgott háborúba indult, követve Halisszadúr parancsát.