Mesemalom

A ház ajtaja ismét kivágódott. Egy fiatal gurgó férfi öles ugrásokkal szaladt feléjük, és gyermekeit izmos karja védelmébe vonta. Fénytelen, fekete haját vaskos varkocs tartotta össze.

- Kik vagytok, és mit akartok a gyermekeimtől, idegenek? - kérdezte.

Hosszú bajuszát fenyegetően megpödörte, sötét tekintete szikrákat szórt.

Tricepsz előrelépett.

- Gurgó vagyok, akárcsak te! Csak szolgálatos! Pontosabban volt szolgálatos...
- Én inkább úgy nevezném a magad fajtáját, hogy esküszegő! - förmedt rá az idegen. - Egy gurgó, aki megszegte népének törvényét...
- Igen - bólintott komoran Tricepsz -, igazad van. De választanom kellett. Ha nem vezetem el társaimat a régi városba, talán nem éljük túl a karvaluszok támadását.

Csendben kinyílt a többi ház ajtaja is. Egyre több gyanakvó tekintetű barlanglakó vette őket körül.

- Ki a te apád? - szólalt meg egy remegő hang a gurgók sorfala mögött.

A gurgók utat nyitottak, és előre engedtek egy ráncos arcú öreget, kinek ősz szakálla csaknem a földig ért.

- Mi az, megnémultál fiacskám? Kérdeztem valamit! - mondta, és sárga sipkáját meglepő fürgeséggel, bosszúsan a földhöz vágta.

Spirituszban fellobbant az érdeklődés lángja.

- Hohó! Hátrább azzal a tűzzel, te lámpa! - rivallt rá az öreg. - Ha felgyújtod a szakállamat, esküszöm, leúsztatlak a patakon!
- Sötét alak! - dünnyögte sértődötten Spiritusz.

Tricepsz meg sem rebbent. Az öreget bámulta.

- Miért kérdezgeted ezt az árulót, Drexin? - kiáltotta egy hang a tömegből.

Az öreg hátra sem fordulva, bosszúsan csendet intett. Tricepsz arcát kutatta.

- Az én apám Gyökér Simsa! - felelte büszkén a megszólított. - A nevem Tricepsz.
- Nahát! Még ilyet! Éreztem én! - vidult fel az öreg. - Raxisz! Fiam! - fordult a két gyermek atyjához. - Hallgass ide! Ez itt az unokatestvéred! Gyökér Simsa az én bátyám!

Drexin fátyolos tekintettel bámult el a gurgók feje felett.

- Jaj, drága Simsa - dünnyögte-, de régen volt, amikor mi ketten együtt dobáltuk a kovaltintököket...

Tricepsz és Raxisz újra farkasszemet nézett egymással, ám az öreg közéjük lépett. Kezét Raxisz vállára tette, arcára komor nyugalom ült ki.

- Tricepsz nem szegett esküt! - szólalt meg békítő hangon. - Nem tekinthető esküszegésnek, ha valaki azért jön Telekre, hogy a maga vagy mások életét megmentse. Raxisz! Ezt neked is olvasnod kellett a Szabad Gurgók Nagy Könyvében!

Egyikről a másikra nézett, újra elmosolyodott, és megpaskolta az unokatestvérek vállát.

- De most már elég a szóból! Mi lenne, ha végre átölelnétek egymást, ahogy rendes rokonokhoz illik! És engem is, ha kérhetem, a mindenségit neki! - kurjantotta.

A körülöttük álló gurgók lelkesen tapsoltak, örvendeztek. Végre a két unokafivér alaposan meglapogatta egymás vállát és az öregét is.

A két kicsi gurgó továbbra is gyanakvó tekintettel bámulta az idegeneket, akik a háttérbe húzódva figyeltek.

- Apa, apa, mondd, ki az a két bácsi? - nyújtotta feléjük mutatóujját a kisebbik.

Most minden tekintet az ismeretlenekre szegeződött. A barlangteremre újra csend borult. Tricepsz sietve Módusz mellé lépett.

- Ők a barátaim! A fiú odafentről érkezett ide. Egészen fentről. Onnan, ahonnan az elveszett tárgyak kerülnek a birodalomba. Jakabnak hívják. A másik személy egy strapa. Mondánt szolgálta, ahogy én is.

A barlangterem újra felbolydult. A gurgók szúrós tekintettel méregették Móduszt.

- Tíz évig álltam szolgálatban Módusz mellett - folytatta Tricepsz. - Szerencsésnek tudhatom magam! A legtöbb gurgónak csak a nehéz munka, és a szidalom a jussa. Módusz nem ilyen. Mindig becsültem őt. Soha nem éreztette a hatalmát. Mondán kötelességszegés miatt mindkettőnket menesztett. És ez a fiú itt - mutatott rá Jakabra -, Mondán foglya volt.

Tricepsz szavai hidat kovácsoltak a barlang csendjébe.

- Módusz ötlötte ki, hogyan szöktethetjük meg Jakabot Mondán pincebörtönéből!

Jakab ámulattal figyelte, ahogy a gurgók szó nélkül sorba rendeződnek, és a menet megindul felé. A fiú rémülten hátrált, ám Tricepsz megragadta a karját.

- Ne félj! - súgta oda neki.

A gurgók egyesével megálltak a pincebörtön foglya előtt, és fejet hajtottak. Jakab vérvörös füllel fogadta a tiszteletadást.

- Nálunk az a szokás, hogy megosztjuk az ételt - szólalt meg újra az öreg, és végigsimította ősz szakállát. - Gyertek, üljetek közénk!

Nyájas mosollyal nézett körbe.

- Különleges ez az este! Maga a legenda látogatott el hozzánk! Egy fiú, akinek történetét a gurgók valamennyi új generációja szájról szájra adja majd. Kérlek, Jakab, ha megengeded, hogy így szólítsalak, mesélj nekünk! Mondd el, mi szél hozott Glejminbe, hogy kerültél fogságba, és hogyan tudtál megszökni a rettenetes pincebörtönből, aminél a régi város lakói számára nincs félelmetesebb. Talán csak a vérszomjas karvaluszok...

A jövevények letelepedtek. Jakab még mindig pirulva sütötte le a szemét. Nehezen eredt meg a nyelve, de hallgatóságának szomjas tekintete lassan magával ragadta.