Mesemalom

Jakabnak igaza volt. Néhány forduló után a barlangi járat kiszélesedett, és fény áradt be a járatba. Átcsavarták lesoványodott testüket a szűk kijáraton, és kimásztak a felszínre. Tricepsz és Jakab lassan szoktatták szemüket a napfényhez. Letelepedtek a barlang elé, és ujjaik rácsán keresztül szemlélték az ismeretlen földet. De Móduszt már semmi nem tarthatta vissza. Kiszaladt a virágos rétre, és kacagva táncra perdült.

- Módusz, gyere vissza azonnal! - kiáltott rá Tricepsz.

A gurgólegény szája széle mosolyra húzódott. Még sosem látta ennyire önfeledtnek a társát.

- Gyere már vissza, hallod?! Lehet, hogy lesnek ránk! - kurjantott utána ismét.

Módusz sugárzó arccal szaladt feléjük.

- Jakab! - kiáltotta lihegve. - Kérlek, csalogasd elő Kockást! - Szeretném újra megnézni, hova rajzolta be Mondán a Fekete Bodzást.

Kockást nem kellett kétszer kérni. Előzékenyen felajánlotta hátsó fertályát.

- Igen! - bökött rá a rajzra. - Arra lesz! Látjátok azt a fehér felhőt ott velünk szemben? Mintha hófelleg ülné meg a mezőt. De az nem hó! Hogy lehetne a zöld mezőn hó?! -nevetett. Ez a bodzás, és ha szerencsénk van, éppen most borult virágba! Hát nem csodás? Oda kell mennünk!

Tricepsz most már szigorúan nézett társára.

- Módusz! Ez nem tréfa! A karvaluszok nem adják fel ilyen könnyen, tudod te is. A bokrokig túlságosan nagy a távolság, a mező nyílt terep. A gyíkmadarak könnyen észrevesznek minket!

Jakab megvakarta kócos feje búbját.

- Fussunk sziklától szikláig, ahogy a mező állatai teszik. Így több esélyünk van rá, hogy ne vegyenek észre. Menjünk egyesével!
- Én veled akarok menni! - szontyolodott el Spiritusz, és Jakabra pislantott.
- Az csak természetes, hogy téged én viszlek tovább. Ne aggódj, kicsi lámpás!

Tricepsz és Módusz egyetértően bólogattak. Sietősen megbeszélték az indulási sorrendet, és elindult a futam. Ki-ki a maga módján szaladt. Tricepsz úgy száguldott előre, mint az ágyúgolyó, Módusz lányos tempóban kocogott. Jakabnak valahogy nem ment a futás. Papucsban futni, dohogott magában, a mama mindig rám szól, hogy ne szaladgáljak papucsban, az nem arra való.

- Gyere már, Jakab! - sziszegte Tricepsz, és az égre mutogatott.

Fekete viharfelhő jelent meg odafenn, és egyenesen feléjük közeledett.

- Gyerünk, ne vacakolj már! Rohanj! Mindjárt itt vannak a karvaluszok!

Spiritusz rémüldözött Jakab kezében. A fiú felkapta a papucsokat a szabad markába, és mezítláb rohant a bodzabokrok irányába. A fekete fellegből néhány pillanattal később kirajzolódott a gyíkmadarak izmos teste. Hangos vijjogásuk betöltötte a mezőt. Jakab az utolsó pillanatban ugrott be az ágak közé, éppen akkor, amikor a karvaluszok elérték a bodzás szélét. A lecsapó ellenség jéghideg tekintete szinte átfúrta a fiú szemgolyóját.

Jakab remegve kúszott beljebb a sűrű bozótba, oda, ahol a karvalusz hatalmas, karmos lába már nem talált fogódzót. A ragadozó zsákmány nélkül maradt.

- Ez forró volt! - pislogott Spiritusz. - Csaknem széttörött a búrám!
- Az enyém is! - nevetett keserűen Jakab. - Nem sokon múlt, hogy elkapjon ez a szörnyeteg.

Módusz és Tricepsz Jakab mellé telepedett.

- Annyira féltem! - sóhajtott fel Módusz. - Rettenetes volt látni, ahogy az az átkozott bérfarkas lecsap rád!
- Szörnyűség... - bólogatott Tricepsz. - De a bátorságod megvédett, fiú!

Az üldözöttek összenéztek, majd elindultak, és némán törtek előre az illatos bodzavirág-felhőben. Jó ideig mellettük menetelt a rettegés. A karvaluszok vijjogása visszhangzott felettük és a fejükben.