Mesemalom

Jakabnak már patakokban folytak a könnyei, amikor a közelben megszólalt egy hang.

- Bocsánat, elnézést kérek a zavarásért, de ha lehet, mondanék valamit!
- Ki beszél? - kutakodott tekintetével Raxisz. - Jakab, kérlek, ne bőgj már, nem hallom, honnan jön a hang!

A fiú egycsapásra elhallgatott.

- De hiszen ez tőlem jön! - kiáltott fel meglepetten.

A fiú mindkét kezét zsebébe mélyesztette. A bal oldalon valaki belecsimpaszkodott a mutató ujjába.

- Debóra! Hát te vagy az?!

Jakab óvatosan kihúzta a zsebórát, és a tenyerébe fektette.

- Mi az, mit szeretne mondani, Debóra?
- Elnézést, hogy megzavarom a fontos tanácskozást! - köhécselt az óra. -Végtelenül elkeserít a hír, hogy a szövetség hajója megfenekleni látszik. Sajnos, akaratlanul is hallottam minden szót... Én is szeretnék hazajutni! Tudják, meg kell találnom azt a hölgyet, akit a tokomba rejtett fénykép ábrázol. Tartozom ezzel a gazdám emlékének...

Debóra szégyenlősen Jakab felé pislogott.

- Öö, bocsánat, Jakab! Megkérhetem, hogy húzzon rajtam egy keveset? De óvatosan ám! Féltem a gerincem. Tudják, lassan eljár felettem az idő...

Jakab finoman megtekerte az óra felhúzó szerkezetét. Óvatosan, jobbra és balra. Jobbra és balra. Szegény Debóra, jutott eszébe, több mint két napja húzta fel utoljára.

- Hálásan köszönöm! - sóhajtott megkönnyebbülten. - Így már jó, lesz elég erőm hozzá, hogy mindent elmeséljek.

Elegáns mosollyal körbetekintett a hallgatóságán.

- Elmesélek egy történetet. Senkit nem szeretnék untatni, de azt hiszem, nagyon fontos, amit mondani akarok.

Larken és Raxisz egymásra nézett. Raxisz bólintott.

- Az elsők közt kerültem az elveszett tárgyak országába - sóhajtott fel újra Debóra, - rengeteg dolgot megtapasztaltam már. Egy öreg karóra, aki igen hosszú időt töltött el Mondán csuklójához kötözve, még a glejmini legendákról is mesélt nekem. Mondán igencsak kedveli az ősi történeteket.
- Hova akarsz kilyukadni? - kérdezte Raxisz türelmetlenül.
- Ne siettessen, ha megkérhetem, árt a rugóimnak! - kattogott sértődötten Debóra. - Ha megengedi, most folytatom.

Jakab felé fordult.

- Nos, az öreg karóra sorra mesélte nekem a legendákat, köztük azt is, hogy Moldi, a híres hadvezér és Glejmin első uralkodója hogyan szelídítette meg a gyíkmadarakat.

Minden szempár Debóra számlapjára tapadt.

- Hogyan?! - lépett közelebb Larken.

Debóra elmosolyodott.

- A történet szerint Moldi frissen szedett bodzavirágokból fonatott koszorút a strapalányokkal, és azt dobta a fenevadak nyakába. Ha a dobás sikerült, a karvaluszból kezes háziállat lett!

Raxisz és Larken hitetlenkedve egymásra tekintettek. Larken szólalt meg először.

- Én is hallottam már ezt a történetet, de azt gondoltam, ez csak egy tündérmese...
- Lehetséges... - mélázott Debóra.
- De jelenleg ez az egyetlen fogódzónk! Miért ne próbálhatnánk ki?! - lelkesedett Jakab. - Már van is egy tervem! Módusz azt mesélte, látta, hogy a karvaluszok egyedül járnak inni...

Larken bólogatott.

- Nem rossz ötlet. Így talán nem kockáztatunk többet a kelleténél. A Fekete Bodzás mellett folyik a Kékkő Patak. Többször láttam arra magányos karvaluszt.

Larken töprengve körbejárt.

- Vállalja valaki a küldetést? - torpant meg.
- Én vállalom! - szólt Raxisz. - És szeretném Tricepszt is magammal vinni. Nála bátrabb gurgóval még nem találkoztam!

Egymás arcát kutatták, csak Debóra ketyegése hallatszott a nagy csendben. Milyen büszke lenne rám a gazdám, gondolta a zsebóra, hiszen ez éppen olyan, mint rég. Háború. De ez a küzdelem a szabadságért folyik.