Mesemalom

Maguk sem tudták, mióta meneteltek a hegy gyomrában a kanyargó, néhol szűkülő, máshol kiöblösödő járatokon át. Nem sejtették, mikor van nappal, és mikor van éjszaka. Egyedül Spiritusz lángja világított a vaksötétben. Ha elfáradtak, meghúzódtak egy-egy sziklamélyedésben, vagy összebújva megpihentek a nyirkos kövek között. De Spiritusz nem aludt el. Folyton utántöltést követelt Tricepsztől, de így is egyre bágyadtabban pislákolt.

- Tarts ki Spiritusz! - súgta Jakab. - Meglásd, szerzek neked új kanócot, és az üveged is fényesre törlöm, csak érjünk ki innen egyszer!

Spiritusz nem válaszolt. Már a zsémbelődéshez sincs ereje, gondolta szomorúan Jakab. Egy lélek sem járt a barlangban, csak a vízcseppek toccsanása követte egyhangú menetelésüket. Néha megálltak, hogy harapjanak az elemózsiából, amiből Tricepsz szerencsére gondosan felszerelkezett.

- Vajon hova vezet ez a járat? - kérdezte Jakab a gurgótól az egyik pihenő alkalmával.
- Fogalmam sincs. Faggattam a többieket is Telken, de senki nem tudja. Gurgó még soha nem lépett rá erre az útra.
- Ez nem sejtet valami fényes jövőt! - sóhajtott Spiritusz.
- A strapák nem tudnak fény nélkül élni! - nyögött fel Módusz. - Nem bírom tovább! Napok óta sötét barlangjáratokban bolyongunk. A pihenőkön a hideg ráz. Másszunk ki innen, menjünk tovább a felszínen, különben belepusztulok...

Valamennyien csüggedten néztek maguk elé. Spiritusz is szomorúan hajtotta le lángját.

- Mennék én arra - törte meg a csendet Tricepsz -, ha ismernék utat, ami a felszínre vezet.
- Utat? - kiáltotta Jakab. - Mondjátok, miről beszéltek? Azt sem tudjuk, merre tartunk!

Jakab zsebében ekkor valaki halkan, de határozottan köhintett.

- Mi ez? - kapta fel a fejét Módusz.
- Az utasaim! - kiáltott fel Jakab.

Benyúlt a kabátja zsebébe, és sorban mindenkit előhúzott.

- Talán valami baj van? - kérdezte Jakab, és közelebb húzta Spirituszt, hogy jobban lássa a zseblakókat. - Ő itt Spiritusz! - mutatott a lámpásra. - A legbátrabb petróleumlámpa, akit ismerek.

Spirituszba visszatért az élet, fénye fellobbant. Elégedetten kihúzta magát, és meghajtotta fogóját ismeretlen utastársai előtt.

- Elnézést - köhintett Kockás -, akaratlanul is a beszélgetésetek fültanúja voltam. Talán segíthetek megtalálni a szerpentint!

Csodálkozva bámultak a kis matekfüzetre.

- Ne gondoljatok valami nagy csodára. Egyszerű a képlet! - folytatta szerényen. - Hogy is mondjam... Khm... Van valami a hátsómon!

Kis Medalion felháborodottan sikkantott fel.

- Bocsánat, elképzelhető, hogy rosszul fejeztem ki magam. Nem vagyok a szavak füzete. Azt akartam mondani, hogy a hátsó borítómon.

Kockás szégyenlősen megfordult, és megmutatta a hátára rajzolt képet.

- Mi ez a kriksz-kraksz?! - kérdezte Tricepsz.
- Magam sem vagyok büszke rá, hogy ezt az ábrát hordozom. Még akkor sem, ha saját kezűleg Mondántól származik. Bízom benne, hogy az én gondos Taki gazdám befed majd valami csinos csomagolópapírral, hogy eltüntesse ezt a csúfságot. De ez a rajz most segíthet rajtunk. Mondán Glejmin térképvázlatát véste ide. Legalábbis a vezérkari gyűlésen azt állította, hogy a rám rajzolt térképen mutatja meg az utat...
- Mutasd! - kiáltotta izgatottan Módusz.

A strapa fásultsága egyszeriben szertefoszlott.

- Senki nem ismerheti az ország egyetlen, részletes térképét... - magyarázta, és a rajz fölé hajolt. - Mondán a kincstárba záratta. Az egyszerű strapáknak nincs is rá szükségük, hiszen senki nem hagyhatja el a saját számláló körzetét. De a vezérkar tagjai Mondán parancsára bárhová beléphetnek. Így hát, ha a király küldetésről határoz, maga rajzolja le a térképet!

Módusz Kockás hátsó lapjára helyezte mutatóujját.

- Ez itt az én körzetem! - kiáltott fel, és remegő ujját körbehúzta a térkép egy részén. - Igen! Ez az! Itt van a hegyvonulat, aminek a gyomrában menetelünk. Nézzétek! Valahol itt lehet Telek...
- Ez pompás! - csilingelt Kis Medalion.

Módusz izgatottan rábökött egy pontra.

- Au! - jajdult fel a füzet. - Lenne szíves finomabban bánni velem! A körme igencsak hosszú!
- Ó, elnézést! Rég volt alkalmam kézápolásra, és pillanatnyilag túlságosan izgatott vagyok. De talán megbocsát. Csodálatos dolgot pillantottam meg a hátsóján!
- Mi az, Módusz? - nézett rá várakozva Tricepsz.
- Ez itt... ez itt... Ez a Fekete Bodzás! Nézzétek!

Spiritusz halovány fényénél türelmetlen szempárok kutatták a strapa arcát.

- Fekete Bodzás a strapák legendás, ősi földje - magyarázta felhevülten Módusz. - Mindenki úgy hiszi, hogy már nem létezik. Ám ha Mondán berajzolta, akkor talán mégis ott van... Lehet, hogy élnek még strapák, akik nem állnak szolgálatban! - lelkendezett.

Módusz elbűvölten nézett Tricepszre.

- Talán éppen úgy, mint Telek népe! - kiáltotta izgatottan.

Jakab a térképet fürkészte.

- Földrajzból mindig jó voltam - húzta ki magát. - Nézzétek! Látjátok, ahogy a hegyvonulat kanyarodik? Mi ugyanilyen kanyart jártunk be idelenn! Az az érzésem, hogy hamarosan kijutunk a hegy gyomrából.
- De hol van az a híres szerpentin? - kérdezte Debóra.
- Itt van! - bökött rá Módusz a körzetére. - Bizony jókora távolság innen! Arra is sort kerítünk, de előbb irány a Fekete Bodzás!