Mesemalom

A bodzavirágok átható illata lassan eltompította a vándorok érzékelését. Már maguk sem tudták, mennyi ideje menetelnek - újabb és újabb átjárókat kutatva - a hajlékony ágak sűrűjében. Hol Módusz, hol Tricepsz ment elöl. Jakab még mindig kába volt az ijedtségtől, de arra ügyelt, hogy Spiritusz törés nélkül megússza a ruganyos ágak visszacsapódását. Hamarosan rájuk esteledett. Módusz megállt, és lehajolt Spirituszhoz.

- Jobb lenne, ha ma este nem világítanál! - súgta oda neki.
- Ó, hát így! Értek én a szóból! Spiritusz elvégezte a dolgát, Spiritusz elmehet...
- Egyáltalán nem erről van szó! Hát nem világos? A karvaluszok odafenn köröznek. Olyan óvatosan kell surranunk a bokrok között, amennyire csak lehet. Ha most lángra kapsz, minket észrevesznek, és nyakunkon az újabb támadás.
- Ó! Erre igazán nem gondoltam, engedd meg, hogy bocsánatot kérjek. Nem viselkedtem valami fényesen... Legalább végre pihenek egy jót ma éjjel!

Tricepsz megkereste a legsűrűbb bodzabokrot. Leültek a tövébe, és elrágcsálták az utolsó lapos lepényt, amit Tricepsz Telekről hozott magával. Ki-ki gondolataiba merülve, csendben várta az éjszakát, mely csakhamar rájuk terítette puha, fekete takaróját. Spiritusz aludt el először. A többiek is elhevertek a gyér aljnövényzeten, és csakhamar elnyomta őket az álom.

- Hehíthég!

Tricepsz fuldokolt és kapálódzott. A sötétben nem látta támadóit, akik puha labdát tömtek a szájába, és durva szövésű hálóval csavarták körbe a testét. Vonszolni kezdték. Csak a lihegésüket hallotta, ahogy lépten-nyomon megálltak nehéz terhükkel. Egyszeriben döngölt padló hűvösére huppant. Valaki lehúzta róla a hálót, és kivette szájából az ázott csomót. Azután ajtó csapódott, és kulcs fordult a nyikorgó zárban. Tricepsz riadtan tapogatózott a sötétben.

- Van itt valaki? - suttogta, miközben a szájában ragadt bodzavirágokat próbálta kiköpni.

Tricepsz egyszeriben megdermedt. Tisztán hallotta a lélegzetvételt. Biztos, hogy valaki más is van itt rajta kívül, gondolta, és elöntötte a jeges félelem.

- Te vagy az, Tricepsz?
- Jakab?! - kiáltott fel Tricepsz. - Micsoda megkönnyebbülés! Mát azt hittem, egy vadállattal zártak össze! És hol van Módusz? Ő is itt van?
- Nem, nem hiszem!

Jakab körbetapogatta a helyiséget. Csupán egy kancsót és két bögrét talált az ablakpárkányon. A poharak mellett csendben kuporgott a petróleumlámpa.

- Spiritusz! De jó, hogy itt vagy! - örvendezett Jakab.
- Valami izzadt tenyerű, neveletlen alak szorongatta a fogantyúmat! - fortyant fel a lámpa. - Hiába kiabáltam, válaszra sem méltatott. Micsoda megkönnyebbülés újra jó társaságban lenni. Parancsoltok egy kis fényt?

Jakab óvatosan leemelte Spirituszt.

- Igazán kedves vagy! Örülnék, ha világítanál, de ha kérhetem, éppen csak annyira, hogy körbepillanthassunk...

Spiritusz kivételesen azonnal engedelmeskedett. Jakab és Tricepsz fáradtan egymásra mosolygott a félhomályban.

- Hm! Milyen jó az illata! - szippantott bele Jakab a kancsóba. - Bodzaszörp!

Szomjasan töltötték magukba az édes nedűt.

- Téged is hálóban hurcoltak ide, mint engem? - kérdezte Tricepsz, és ingujjával végigtörölte nedves ajkát.
- Igen. Gombócot dugtak a számba. Förtelmes volt... De vajon hol lehet Módusz?
- Nem láttam!
- Én sem! - vágta rá Spiritusz. - Nem engedtétek, hogy világítsak, hát ez lett a vége!

Jakab és Tricepsz összenézett.

- Spiritusz! - szólalt meg Jakab. - Talán igazad van. De ami történt, megtörtént. Legjobb lesz, ha most pihenünk! Ki tudja, mi vár ránk holnap.

Tricepsz és Jakab egymásnak vetették hátukat, és elbóbiskoltak.

Már a nap fénye világított be a rácsos ablakon, amikor felébredtek. Valaki óvatos léptekkel a zárka felé közelített. A retesz megnyikordult. Hajlott hátú, szemüveges strapa kandikált be.

- Gyerünk! Velünk jöttök! - parancsolta érdes hangon.

Háta mögött sorakoztak társai, valamennyien vékony dongájú, hajlott hátú strapák. Többségük szemüveget viselt.

- Fekete Bodzás rögtön ítélő bírósága előtt fogtok felelni! - szólalt meg újra az első a strapa.
- Milyen bűnt követtünk el? - szipogott Jakab.
- A kémkedés főbenjáró bűn! Nincs rá mentség. Gyerünk, a bírák már várnak rátok!

Kiléptek a cellából. A strapák a zárka túloldalához irányították őket, ahol tömött sorokban egytől-egyig tógába öltözött strapák ültek. Módusz már előttük állt. Megtörten bámult a semmibe. Jakabot és Tricepszt a fővádlott mellé vezették.

- A barátotok szépen csengő hazugsággal megpróbált félrevezetni bennünket. Hitszegő strapa! - sziszegte a szónok. - Mondán szolgája! Ha nem tudjátok bebizonyítani, hogy nem vagytok kémek, életfogytig tartó fogság lesz a büntetésetek!

Tricepsz haragosan villantotta körbe tekintetét.

- Talán bizonyítsátok be ti, hogy kémek vagyunk! - hördült fel. - Ilyen igazságtalan igazságszolgáltatást is csak a strapák találhatnak ki!
- Tricepsz, hagyd ezt! - csitította Jakab. - Én be tudom bizonyítani, hogy nem vagyunk kémek.

Jakab az elnöklő strapára nézett.

- Tessék, válaszolj, ha olyan okos vagy! Ha Mondán kémei lennénk, lehetne-e a birtokunkban olyan tárgy, amelynek Mondán lelket adott?
- Micsoda kérdés! Bolondnak nézel talán? Mindenki tudja, hogy Mondán ezt egyetlen szolgájának sem engedi meg. Életre kelt tárgyakat senki nem vehet magához. Te, fiú, te pedig végképp nem!
- Hát akkor idefigyeljetek!

Jakab egyesével szedegette ki zsebeiből a potyautasokat. Végül lehajolt, hogy megsimogassa papucsait, akik úgy doromboltak gazdájuk cirógatására, mint a jóllakott kiscicák.

- Egy barátunk még a zárkában maradt. Spiritusz, a petróleumlámpa!

Jakab a tárgyakra mutatott.

- Kérdezzétek meg őket is, ha nekem nem hisztek!
- Való igaz, nem lehetnek kémek! - hebegett a bíró.
- Hát akkor kicsodák? - kérdezte egy hang a tömegből.
Talán rablók? Talán fosztogattak a királyi udvarban! - vágta rá valaki.