Mesemalom

Módusz megpillantotta a barlangi kijárat felett vijjogva köröző karvaluszt, és lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy egyre több fenevad kapcsolódik be a veszedelmes körtáncba. Mint valami titokzatos szertartás, gondolta dermedten. Úgy érezte, megbénítja a félelem. Gyerünk, biztatta magát, fuss Módusz, azonnal szólni kell a többieknek, Tricepsznek segítségre lesz szüksége!

Négykézlábra ereszkedett, hogy az ég kíméletlen cirkálói ne neszeljék meg a levelek zörgését. Köves talajon kúszott előre. Szűk nadrágja, mely annyi vándorlást kibírt már, kiszakadt, térdéről lehorzsolódott a bőr, sajgó sebeibe beleette magát az agyagos föld. Csak a hatalmas, öreg bodzabokrok közé épített falu határánál mert felegyenesedni.

- Itt vannak! - zihálta. - Gyertek gyorsan, itt vannak! Tricepsz...

Larken odarohant, és átkarolta a bizonytalanul billegő testet. Módusz teljes súlyával rátámaszkodott, ám vézna lába még így is remegett.

- Mi történt, Módusz?!
- Mindnyájunkat veszély fenyeget! Az új szövetség megbukik, mielőtt még létrejön!
- Miket hordasz itt össze?! - nézett rá szigorúan Larken.

A főstrapa széles homloka keskeny redőkbe húzódott, ahogy a választ várva Móduszra meredt. Egyre több strapa szállingózott elő az alacsony vályogkunyhókból. Csendben körbevették őket. Jakab is előkerült. Ijedten bámult Móduszra.

- Karvaluszok! - nyögte Módusz. - Egy egész raj karvalusz köröz a barlang kijárata felett. Le fognak csapni Tricepszre és a társaira, amint kilépnek!

Larken elsápadt. Hát itt van, amitől félt, gondolta. A karvaluszok megneszelték, mire vár a Fekete Bodzás. Talán észrevették Tricepszt. Jakab, mintha olvasott volna a főstrapa gondolataiban, előre lépett.

- Mit tehetnénk? - kérdezte Larkent. - Van fegyveretek a karvaluszok ellen?
- Íjakat és parittyákat kellene készíteni hajlós bodzaszárakból! - mormogta Larken maga elé. - A gurgók megerősíthetnék a fegyvert pattintott kövekkel... mint régen.

Csüggedten hajtotta le a fejét.

- De nem készítettünk íjakat, és sajnos, gurgók sincsenek... - szólt komoran. - Nem tehetünk semmit!

Módusz eszelős tekintettel meredt a főstrapára.

- Azt akarod mondani, tétlenül nézzük végig, ahogy a karvaluszok elragadják a barátomat?!

Jakab Módusz mellé ugrott, és megragadta a karját. Érezte Módusz végtelen elkeseredettségét. Szeretett volna valami biztatót szólni, de a szavak most cserbenhagyták.

Ekkor váratlan dolog történt. Jakab felszisszent. Inge alatt éles tárgy feszült az egyik bordájának.

- Hahó, hahó! - csilingelt egy kedves hang Jakab zsebében. - Hajlandó végre valaki rám figyelni?
- Mit szeretnél, Kis Medalion?

Jakab fáradt keze az ékszer után kapirgált.

- Most nem alkalmas az idő, hogy Csipkés Rozi családjáról csevegjünk -
szólt a fiú ingerülten.
- Vérig sértettél! - bólintott feldúltan a tenyerében kuporgó medál. - Tudd meg, egy úrinővel nem lehet így beszélni! Kérj bocsánatot, vagy többé szóba sem állok veled!
- Bocsánatot kérek...- motyogta Jakab. - Nem akartalak megbántani, de tudod, nagy bajban vagyunk. A barátunk, Tricepsz...
- Süket sem vagyok! - szikrázott fel az ékszer, de látva Jakab riadt tekintetét, lassan lecsillapodott. - Nem fecsegni, segíteni szeretnék! - szólt békítőleg. - Van egy ötletem! Hiszem, hogy érdemes lesz megpróbálni!