Mesemalom

Vidáman teltek a napok Telek népének vendégszeretetében, akik a falu legszebb házában szállásolták el a jövevényeket, és ételüket, italukat megosztották velük.

Jakab népszerűsége mit sem csökkent. A gyerekek reggelente azt lesték, mikor lép ki az ajtón. Újra és újra el kellett mesélnie, hogyan szabadult ki a pincebörtönből. A történet egyre több színes részlettel gazdagodott, megesett, hogy olyannal is, ami csak Jakab képzeletében létezett.

Esténként a helyiek letelepedtek a kis vendégház hűvös, döngölt padlójára terített, vastag szőnyegekre, körbejártak az ősi legendák a régi időkből, amikor még a gurgók és a strapák nemzetfői együtt, békességben vezették Glejmin birodalmát.

Napok teltek el Módusz és Jakab első, magányos vacsorájáig. Ezen az estén a gurgók házi tüzeik mellett a lángőrző timold-ünnepet ülték. Tricepsz is elment, hogy a Simsa család vendégszeretetét élvezze.

- Nem maradhatunk itt az idők végezetéig! - szólalt meg a hosszúra nyúlt hallgatást követően Módusz.
- Azért mondod ezt, mert téged még mindig gyanakvással kezelnek! - mosolygott Jakab.

Kezét a feje mögé fonta, és hátradőlt a gyökerekből eszkábált ülőkén.

- Igazad van - mosolygott Módusz sápadtan. - És nem is várom el, hogy másképp nézzenek rám. Annyi minden történt... - folytatta, és fáradt sóhaja megremegtette Spiritusz lángját. - Igazából még fel sem eszméltem. Nem szolgálhatom többé Mondánt, igaz, nem is akarom, ez világosabb, mint szegény Spiritusz a legszebb pillanataiban - mosolygott szelíden. - Mondd, Jakab, mihez kezdjen egy menesztett strapa, egy nyomorult szolga?

Módusz tenyerébe temette arcát. Jakab szeretettel nézte hajlott hátát, és a vékony, remegő ujjakat.

- Figyelj rám! - szólt Jakab, és gyengéden Módusz vállára tette a kezét. - Boldoggá tennél, ha velem tartanál. Kérlek, gyere velem haza! Az én világom szép és barátságos, az otthonunk tágas! Számodra is lesz benne elég hely!

A strapa felemelte fejét. Szomorkásan a fiúra mosolygott.

- Igazán kedves vagy, Jakab! Nagyra értékelem, amit mondtál! De az én hazám Glejmin. Elkísérlek a szerpentinhez, ahogy ígértem, de haza nem megyek veled.

Jakab komoran bólintott.

- Legyen így! Igen, induljunk el! De mi lesz Tricepsszel? Ő jól érzi magát a Gyökér családban. Már a hagyományos gurgó-ünnepre is meghívták magukhoz!

Módusz felállt, és óvatosan felemelte a szendergő Spirituszt.

- Menjünk! - mondta csendesen. - Nem akarok könnyes búcsút... Tricepsz rokonai itt élnek, ő ide tartozik. Nem kérhetem és nem is kérem, hogy velünk jöjjön. De azért - mosolyodott el -, nagyon fog hiányozni!

Jakab bólintott. Szó nélkül összeszedelőzködtek, és kiléptek a kunyhó ajtaján. A házak között már senki sem járt, az ablakokon áttetszett a házi tüzek meleg fénye.

- Tegnap felfedeztem egy járatot! Próbáljuk meg arra! - suttogta Módusz.

Elindultak a keskeny csapáson. Szótlanul lépkedtek egymás mellett az egyre szűkülő járatban. Mögöttük egyszeriben csizmasarok sietős kopogása hangzott fel, melyet a barlang fala hangosan vert vissza. Ijedten egymásra néztek. Nem maradt kétség. Valaki a nyomukban járt.

- Tricepsz! - kiáltott fel Módusz, és a megkönnyebbüléstől nagyot sóhajtott. - Te mit keresel itt?!
- Még te kérded?! Hisz szó nélkül útnak indultatok! Csak nem képzelitek, hogy hagylak benneteket egyedül kószálni?! - morogta sértődötten.
- Tricepsz, te miért akarnál velünk jönni? A rokonaid itt élnek!
- Nem szokásom túl sok szót pazarolni a magyarázkodásra. Egy gurgó mindig tudja, mit csinál. Jó... Lehet, hogy nem mindig. Lehet, hogy néha csak sejti. Megyünk végre, vagy még álldogálunk egy kicsit ezen az átkozottul szűk folyosón?!