Mesemalom

Már az esthajnalcsillag fénye szűrődött át a Fekete Bodzás rezgő tányérvirágai között, amikor Módusz befejezte a mesét. A strapák csendben, áhítattal hallgatták, azután körbefogták, és a részletekről is kifaggatták. Jakab végig ott ült, bár közben néha elkalandoztak a gondolatai. Ujjai szórakozottan futottak fel és alá Spiritusz keresztbordáin.

- Engedjétek meg, hogy kérdezzek valamit! - szólalt meg váratlanul a fiú.

A beszélgetés megszakadt. Mindenki Jakab arcát fürkészte.

- Nem ismerem eléggé az országotok történelmét, de valami sehogy nem fér a fejembe. Lakik itt két nép. Okos és művelt strapák, nagy erejű, leleményes gurgók - nézett körbe, és fénylő tekintete megpihent Tricepszen.

A gurgó hálás mosollyal kacsintott útitársára.

- Mondjátok, miért bujkál mindkét nemzetség legjava? Miért hagyjátok, hogy egy eszelős irányítsa az országotokat, aki a tárgyainak él, és csak azt tűri meg maga körül, aki őrült hóbortjait szolgálja?!

A strapák komoran hallgatták Jakabot, aki körbehordozta kérdő tekintetét.

- Miért?! Miért féltek Mondántól? - folytatta. - Hisz neki is a strapák vére csörgedezik az ereiben!

Larken, a főstrapa felemelte a fejét.

- Ezt te kérded, aki szemtől szemben álltál a pokol madaraival?! - kiáltotta, és keze ökölbe szorult. - Mondán házi kedvencként dédelgeti a karvaluszokat, s csak egyetlen dolgot vár tőlük viszonzásul.

Jakab kérdőn nézte Larken szoborrá szilárdult arcát.
- Hogy rettegésben tartsanak minket... - mondta csendesen.

Tekintetét körbejáratta, tenyere ökölbe szorult.

- Ne hidd, hogy még soha nem próbáltunk meg véget vetni ennek ez őrületnek! A strapák nemzetsége többször fellázadt, ahogy megtették ezt a gurgók is. De minden hiába. Mondán a karvaluszokat küldte ellenünk...

A strapák szemében sötét parázs gyúlt.

- Esélyünk sem volt... Társaink sorban elhullottak az ütközetekben - fejezte be Larken színtelen hangon.

Jakab arcán titokzatos mosoly jelent meg.

- És együtt? Együtt próbáltátok már? A strapák és a gurgók nagyszerűen kiegészítik egymást!

Larken zavartan simogatta előre ugró, csupasz állát, melyen ujjnyi szakállka díszelgett.

- Mondán minket, a saját nemzetségét tette meg biztosainak, és a gurgók ezeket a strapákat szolgálják - magyarázta. - Igen, valaha egymás mellett éltünk, de mióta Mondán az uralkodó, megromlott köztünk a viszony. Csak a sérelmek gyűlnek...

Tricepsz a fejét ingatta. Vastag ujját a magasba emelte.

- Larken! Engedd meg, hogy szóljak! - nézett fel a főstrapára. - Nem a népeinkkel van a baj, hanem azzal, aki ezt a rendet diktálja. Mondán és a vezérei, különösen az az álnok Metropol...

Tricepsz szemében lázas fény gyúlt. Módusz tátott szájjal figyelte társát. Még sosem látta ennyire elszántnak.

- Mi, gurgók, jól tudjuk, hogy nem a strapák akaratából van az, ami az országban történik. A strapa szolgálók ugyanolyan bábok Mondán kezében, mint a gurgók, akikre az alantas munkát bízta.
- Akkor hát? - kérdezte Jakab.

Kérdését dermedt csend követte. Csak Larken mozdult meg. Határozott léptekkel Tricepsz elé állt.

- Akkor hát a strapák szabad népe új szövetségre hívja a gurgókat! - kiáltotta.

Szavait a hirtelen támadt szél messzire repítette.

- Utoljára kettőszáz esztendeje fogtunk össze, amikor a Torep kitört, és a láva magával sodorta falvainkat. Most azért kell összefognunk, hogy véget vessünk Mondán ámokfutásának, és végre újra szabadon, testvériségben éljünk a saját hazánkban!

Larken Tricepsz vállára tette aranygyűrűs kezét.

- Tricepsz! Kérlek, vidd hírül felkérésem a hegy szabad népének!