Mesemalom

Tricepsz elszántan indult útnak az új szövetség hírével. Úti batyuját a strapa lányok alaposan megpakolták. Ennyi súly máskor meg sem kottyant a derék gurgónak, ám most úgy érezte, hogy a táska lehúzza az oldalát. Mintha a bodzás piték mellé Glejmin sorsának egy darabja is bekerült volna.

Jakab és Módusz elkísérték társukat a Bodzás széléig. A fiú Spirituszt is felkapta. Hallgatagon lépkedtek egymás nyomában.

- Azt hiszem, rám nagyobb szükség lenne a hegy gyomrában! - köhintett Spiritusz. - Szívesen veled tartok, Tricepsz! Mármint, ha úgy gondolod...

A gurgó bólintott, és hálásan megragadta Spiritusz fogantyúját. Utoljára még hátrafordult, rámosolygott Jakabra, és hosszan megszorította Módusz tenyerét.

- Vigyázz magadra, Tricepsz! - suttogta Módusz. - Olyan gyorsan fuss keresztül a mezőn, ahogy csak bírsz! Cikk-cakkban!
- Nyugodj meg! - válaszolta Tricepsz. - Minden rendben lesz!

Nekiiramodott. Izmos teste meglepően fürgén cikázott. A többiek dobogó szívvel lesték a Bodzás széléről, hogy biztonságban eléri-e a barlang bejáratát. Jó időpontot választottak az indulásra. Egyetlen karvalusz sem repült arra.

Eközben a strapák bodzavesszőből font asztalokat állítottak körbe, poharakat hoztak, és Larken csapra ütötte a legkövérebb hordót.

- Ma ünnepelünk! - emelte magasba poharát. - El sem tudok képzelni nagyszerűbb alkalmat, hogy megcsapoljuk a híres, húszéves bodzabort!

Jakab közéjük telepedett. A strapák poharaikat emelgették, és régi történeteket meséltek azokból az időkből, amikor a gurgó és a strapa nép még jó szomszédságban élt egymás mellett. Az édes nedű gyorsan fogyott. Hamarosan mindnyájan együtt fújták a híres bodzadalt.

Bodzabor, bodzabor,
A strapa a bajjal dacol!
Bodza hej, bodza haj,
A strapákat nem éri baj!

Bodzabor, bodzabor,
A strapanép együtt dalol.
Bodza haj, bodza, hej,
Nem számít a tiszta fej!

- Koccints velünk, Jakab! - biztatta Larken.

Görbe orrát a sárga nedű élénkvörösre színezte.

- Maradok a szörpnél! - pirult el Jakab. - Nekem még nem szabad ilyet innom.
- A te néped nem iszik bort? - csodálkozott Larken.
- Hajaj, dehogynem! Isznak éppen eleget! De én gyerek vagyok, és nekünk nem tanácsos poharazgatni!

Larken csodálkozva vizslatta Jakabot.

- Te? Gyerek? Hisz éppen akkora vagy, mint mi! Nálatok a felnőttek még ennél is magasabbra nőnek?
- Persze! - bólogatott Jakab. - Én még növésben vagyok. Legalábbis anya mindig így sóhajt fel, amikor megállapítja, hogy kinőttem az összes ruhámat.
- Milyen érdekes! - töprengett Módusz. - Hiszen alig tudunk valamit a ti világotokról, nem is ismerjük az embereket. Mondán és a főstrapák azt sulykolták belénk, hogy az emberek gonoszak, figyelmetlenek, nem törődnek értékes tárgyaikkal!

Módusz Jakabra mosolygott.

- Te egész biztosan nem vagy gonosz. Vagy ez is csak azért van, mert nem nőttél még fel?

Jakab nevetett.

- Remélem, nem! - vágta rá a fiú, majd egy pillanatra a gondolataiba mélyedt. - Az emberek igen különbözőek - folytatta csendesen, komoly arccal. - Vannak közöttünk gonoszok is, nem tagadom. De az nem gonoszság, amit Mondán annak nevez. A legtöbb esetben csak egyszerű figyelmetlenség.
- Mesélj még nekünk az emberek világáról! - kérlelte Larken.
- Igen! - visszhangozták a többiek is! - Mesélj!

Jakab órákon át mesélt, és közben feleleteket adott a kíváncsi strapák kérdéseire. És ez így folytatódott másnap, majd harmadnap is. Bodzabor volt éppen elég.

Egyetlen strapa volt csupán, aki nem vett részt a mulatozásban. Módusz harmadik napja ült a Fekete Bodzás szélén egy szürkésfekete, lapos kövön, és a távoli sziklák felé bámult.

- Tricepszt várod, ugye? - szólalt meg egy hang a háta mögött.

Módusz ijedten felugrott.

- Jakab! A szívbajt hoztad rám!
- Nekem is hiányzik Tricepsz... - mosolygott a fiú.

Letelepedtek, Jakab Módusz mellé ült.

- Szerinted sikerülni fog? Vajon magával hozza a gurgó népet? - kérdezte törődötten Módusz.
- Ne aggódj! Minden rendben lesz, majd meglátod!

A napok azonban egyre teltek, és Tricepszről nem érkezett hír. A lapos kő soha nem hűlt ki a Bodzás szélén, Módusz egyre Tricepsz érkezését várta.

A Bodzásban a levegő mind súlyosabbá vált, és hamarosan újra fekete felhő körözött felettük. A karvaluszok mintha megérezték volna, hogy Glejmin földjén a történelem most íródik.

Éles szemüket le sem vették a barlang kijáratáról.