Mesemalom

A nagy papírdobozt még hetekkel ezelőtt dobta le egy öltönyös férfi a Szemét-szigeteki kukák mellé. Kamu összehordott pár rongyot, kihajított pulóvert a környékről, és otthonos melegedőt rendezett be a belsejében.

Kamu felriadt a délutáni szunyókálásból, és felemelte fejjel nézte végig, ahogy Húzós betelepszik a dülöngélő kartondobozba, és elégedetten végignyúlik kedvenc, piros pulóverén.

- Szépen kerekedik a pocakod, főnök! - állapította meg.
Húzós büszkén bólogatott.
- Te sem panaszkodhatsz! Első osztályú az ellátmány, amit ezek a buta kandúrok hordanak ide nekünk.
- Neked! - morgott Kamu. - Nekem folyton csak a párizsi jut.
- Ne nyávogj, te kis telhetetlen! Már elfelejtetted azokat a napokat, mikor állandóan azt nyávogtad, „mit nem adnék egy falat felvágottért"?! Ha nem tetszik, ne edd meg! Menj, és keress magadnak egereket, attól biztosan nem fogsz elhízni!

Kamu elhallgatott. Jobb, ha nem méltatlankodom, gondolta, nem túl okos dolog Húzóst felbosszantani.

- Én már kezdem megsajnálni ezt a két szerencsétlent... - sóhajtott fel. - Főleg a vöröset! Láttad, micsoda tűz lobog a szemében?
- Te javíthatatlan romantikus vagy, kicsikém! - dünnyögte Húzós. - A lényeg az, hogy hozzák a vacsorát, vagy nem?
- És mi lesz, ha rájönnek, hogy az a fehér macska nincs is nálunk?
Húzós töprengett.
- Rossz világ! Úgy fogunk élni, mint korábban. Naphosszat a kukák környékén kószálunk, és ha nem találunk kidobott élelmet, kopog a szemünk az éhségtől. Még rágondolni is rossz! Kamu, ügyesnek kell lennünk. Nem jöhetnek rá a turpisságra.
Kamu elgondolkodott.
- Akkor sem örülök. Ez a két kandúr azt hiszi, hogy mi képesek vagyunk ekkora aljasságra. Elrabolni és fogva tartani valakit a saját fajtánkból... El sem tudok képzelni ennél kegyetlenebb dolgot. Nem is tudom, hogy jutott eszedbe ilyesmi, főnök, amikor te olyan jó vagy - simult hozzá hízelkedve.

Húzós felsóhajtott. Eszébe jutott a régi otthona, a tányérja, az illatos, langyos tej, a zsíros húsfalatok, a kandalló és a hatalmas televízió, amit ő is nézhetett.

- Egy történetben láttam ezt - emelte fel a fejét. - Egy tévé sorozatban, amit a hajdani gazdám nap mint nap nézett. Még az ismétlésnél is bekapcsolta a tévét. A film egy gyönyörű lányról szólt, akit egy gazfickó elrabolt. A lány szerelme állhatatosan kutatott a párja után. Mennyit szenvedett szegény! Mindent megadott volna, hogy rátaláljon.
- Óh! - sóhajtott Kamu. És mi lett a történet vége? Megmentette a lányt?
Álmodozó tekintete a távolba révedt.
- Nem tudom - felelte komoran Húzós. - Még nem volt vége a sorozatnak, amikor az utcán találtam magam. De hagyjuk is ezt! - tápászkodott fel. - Jobb ötletem támadt! Menj, és gyűjts össze néhány fehér szőrszálat!
Kamu apró szeme résnyire húzódott.
- Minek? Mit akarsz te az én bundácskámmal?
- Én ugyan semmit. De jó szolgálatot tesz, ha a kandúrok bizonyítékot akarnak. Egy kis fehér szőr, és máris jobban elhiszik, hogy a fehér macska nálunk van. Abban a sorozatban is így volt. A fiú bizonyítékot követelt, hogy a szerelme él, és a rablók fogságában van.

Kamu bólogatott. Zseniális terv, az már biztos. Az egész lakótelepen nincs okosabb macska, mint a főnök.

- Kamu! Gyűjtögesd szépen össze a fehér szőrszálakat minden mosakodás után. De jól vigyázz! Vörös ne kerüljön bele!

Kamu bólogatott, és újra végignyúlt kedvenc, csíkos pulóverén.