Mesemalom

Franci néni aggódva méregette a kandúrt.

- Mi az, Cukikám? - simogatta meg selymes, vörös bundáját. - Talán beteg vagy?

De Cuki most nem simult hálás dorombolással gazdája lábához, ahogy máskor szokott. Hátat fordított Franci néninek, és felugrott kedvenc helyére, a függöny mögött futó, széles ablakpárkányra.

Hosszan bámulta az utcát. A lakótelep forgalma megélénkült, ez emberek most kezdtek hazaszállingózni. Máskor, mikor itt üldögélt, a járókelőket figyelte. Szerette megtippelni, kutyája vagy macskája van az illetőnek, esetleg se kutyája, se macskája, ahogy Franci néni mondaná. De most üveges tekintettel meredt a járdára. Bárcsak felbukkanna valahol egy hófehér bundás macskalány ismerős sziluettje, kívánta. Olyan erősen vágyott erre, hogy puha bocskorában érezte összehúzódó karmai szúrását.

Franci néni a telefonhoz szaladt, és a barátnőjét hívta.
- Szervusz Incikém! Alkalmas időben?
- Francikám, te mindig! Olyan szomorú a hangod. Csak nem történt valami baj?
- Nem. Vagyis igen. Pontosabban fogalmam sincs. Cukiról van szó. Képzeld, olyan különösen viselkedik. Régebben mindig azonnal befalta az ételt. Még azt is, ami a tányér mellé pottyant. Most meg rá se néz. Amikor kiporciózom a vacsoráját, úgy tesz, mintha aludna.
- Nem eszik?! Cukinál falánkabb macskát soha életemben nem láttam. Emlékszel, amikor szafaládét vittem neki? - kacarászott. - Attól féltem, hogy egészben nyeli le a kis mohó...
- De, megeszi, csak később. Tényleg, nem is tudom, hogy mikor... Még sosem hagyta ott a tálban.
- Akkor meg mi a baj?
- Ez a macska fogy, Incikém! Vészesen fogy. Ha így folytatódik, állatorvoshoz kell vinnem. Pedig roppantul utálja, már a rendelő közelében sem bírok vele. Mindig attól félek, hogy kiugrik a fedeles kosárból, és örökre elszelel.
- Hm... ahogy hallgattalak, eszembe jutott valami. Emlékszel a hamuszínű kandúromra?
- Emlékszem, persze! Milyen gyönyörű példány volt!
- Az én Szultánom is lefogyott egyszer. Alig evett. Elvittem az állatorvoshoz, aki alaposan megvizsgálta, és határozottan állította, hogy a macskám makkegészséges, csak kedélyproblémái vannak. Búskomor, ezt a szót használta. Már éppen keresni akartam egy macskapszichológust, amikor véletlenül magam jöttem rá, hogy mi a baj...
Franci néni a telefont szorongatta, és egyre izgatottabban állt egyik lábáról a másikra.
- Mondd, már, Incus! Mi baja volt Szultánnak?!
- Nem fogod elhinni! Szerelembe esett. Egy perzsacica elrabolta a szívét. Nem mondom, csinos kis jószág volt, az én Szultánom ízlésére senki nem panaszkodhatott.
- Gondolod?! Lehetségesnek tartod, hogy... Hát persze! - kiáltott fel Franci néni. - Mennem kell, Incuskám!

A vonal elnémult. Incuska, a lakótelep leghíresebb macskabarátja még sokáig hallózott. Nagyon kíváncsi volt, mi juthatott Franci eszébe, de hiába hívogatta újra meg újra, barátnője már nem vette fel. Fejét csóválva megtörölgette szemüvege vastag üvegjét, és letelepedett a rádió mellé.

Franci néni magára kapta vastag, gyapjú vállkendőjét, és kiszaladt az utcára. Eszébe jutott a cukrászda, és a két fiatal vendégével folytatott a beszélgetés. Amilyen buta volt akkor, nem kérte el se a fiú, se a lány telefonszámát. Pedig milyen helyesek voltak... De még semmi sincs veszve. Tudta jól, hogy amikor egy macska eltűnik, a gazdák körberagasztgatják a környéket a telefonszámaikkal. Fürgén járta az utcákat, odalépett minden falragaszhoz, hirdetőtáblához, és hamarosan meg is találta, amit keresett. „Eltűnt egy Blans névre hallgató, hófehér török angóra macska." A falragasz alatt olló-metélte csíkokra írva kunkorodott a gazda száma. Még egyet sem szakítottak le. Franci néni a biztonság kedvéért kettőt is letépett, és hazasietett.

Összeáll a kép, töprengett. Arra már a cukrászdában is rájöttünk, hogy az én Cukim és Tivadar kandúrja együtt keresik Eleonóra cicáját. De az meg sem fordult a fejemben, hogy miért! Szegény Cuki! Az én kedves kandúrom egész biztosan fülig szerelmes abba a fehérnépbe, és ha nem találja meg, a végén elemészti a bánat. Meg kell találnunk! Mit is mondott Eleonóra, mi a neve? Blans! Ez az! Milyen szép név! Az én kandúrom sem marad el jó ízlés dolgában Szultántól, gondolta büszkén. Franci néni kinyitotta a lakásajtót, és mosolyogva újra a telefonhoz lépett.