Mesemalom

Tivadar megérkezett a parkba. Előző nap ide beszélték meg a találkozót Eleonórával, a Blans névre hallgató, eltűnt cica gazdájával. A fiú a legszebb ünneplő pulóverét viselte, a norvég mintásat, amit a nagymamája kötött. Igaz, ezen kívül csupán egyetlen pulóvere volt, egy kinyúlt garbó, amiben dolgozni járt.

Már öt óra tíz perc van, és még senki nem jött... Lányok, dohogott magában Tivadar. Éppen ezért nem randevúzott mostanában. Mennyivel kiszámíthatóbbak a mikrobák! Öt óra tizenöt... Tehetetlenül járkált fel és alá. Még szerencse, hogy ez a találkozó nem számít randinak, gondolta, máskülönben már rég hazament volna. De az ember nem mondhat nemet egy sírós hangú lánynak, akinek eltűnt a macskája. Még akkor sem, ha ennyit késik...

- Elnézést! - integetett felé a távolból egy szemüveges lány, aki farmernadrágban és dzsekiben futott keresztül a parkon. Kezében ismerős fecnit lobogtatott. - Elnézést, ugye, te vagy Tivadar?
A fiú biccentett. Csak hogy végre, mormogott az orra alatt.
- Eleonóra vagyok! - mutatkozott be a lány, aki a futás miatt még mindig levegő után kapkodott. Törékeny ujjait a fiú felé nyújtotta, míg másik kezével megigazította a hajgumi szorításából kibújt, rakoncátlan, szőke fürtöt. - Elnézést a késésért, de készülnöm kellett az esti fellépésre. Brahms. 2. zongoraverseny.

A fiú zavartan bólintott. Annyit maga is tudott a zenéről, hogy a zongoraversenyen nem zongorák versenyeznek. Ezek szerint az ismeretlen lány zenész. De ezt ráér később is szóba hozni, gondolta.
- Tivadar! - nyújtotta a kezét.
- Köszönöm, hogy eljöttél! Jaj! - kapta szája elé kezét a lány. - Bocsásson meg, hogy csak úgy egyszerűen letegeztem. Remélem, nem haragudott meg. Úgy tippelem, nagyjából egyidősek vagyunk.
- Ugyan! - enyhült meg Tivadar. - Én örülnék annak, ha tegeződnénk. Rendben?
- Rendben! - nevetett a lány. - Akkor... Kezdjük elölről! Szia!
- Szia!

Tivadar arra gondolt, hogy a mikrobák nem mosolyognak ilyen szépen. Sőt, ha jobban belegondol, egyáltalán nem mosolyognak. De egy dologban kifejezetten hasonlítanak ezzel a lánnyal. Ugyanolyan talányosak.

- Khm... Őszintén sajnálom, hogy eltűnt a cicád. Sejtem, mit érzel. Nekem is van macskám, nem is tudom, mihez kezdenék az én Borneóm nélkül. A kutatás is unalmasabb lenne, ha nem sertepertélne körülöttem.

Eleonóra szemében fény villant. Legalábbis Tivadar határozottan így látta a szemüvegen át.
- Kutatás? Te kutató vagy? Akkor segíts felkutatni Blanst!
- Csalódást kell okoznom - mosolygott a fiú. - Én mikrobákat kutatok, nem macskákat. Egy cica nehezen férne be a mikroszkóp alá.
A lány félmosolyát látva zavartan folytatta.
- De hagyjuk is ezt! Látom, nem vagy vicces kedvedben, és ezen nincs mit csodálkozni. Azt mondtad, kitaláltál valamit. Mondd, hogyan segíthetnék, hogy megtaláld a te Blansod?

Eleonóra a piros padhoz lépett, melyre valaki fehér festékkel holdat és felhőket pingált. Lerogyott, és Tivadart hellyel kínálta maga mellett.
- Azt mesélted, hogy a macskád kijár esténként. Az enyém is ezt tette. Mondtad, milyen izgatott lett, amikor megmutattad neki Blans képét. Azt hiszem, ez nem véletlen. Szerintem ismerik egymást!
- Most, hogy mondod... - töprengett Tivadar -, igazad lehet!
- Segíts nekem! Kövessük a macskád! Abban bízom, hogy ő nyomra vezet!
Tivadar izgatottan a lány felé fordult.
- Rendben! Éppen ezt csinálom a mikrobákkal is! Figyelem a mozgásukat, elemzem a viselkedésüket!
Eleonóra zavartan mosolygott.
- Rend-ben! - nyújtotta el a szót. - De jobb lesz titokban megfigyelni a te Borneódat. Ki tudja, hogy viselkedne, ha észreveszi, hogy követik. A macskák nagyon okosak. Talán még a mikrobáknál is okosabbak - villant huncutul a szeme.
- Ahogy mondod!
- Rohanok, még át kell öltöznöm a koncert előtt - ugrott fel a lány. - Kiveszek néhány nap szabadságot, és holnap már kezdhetjük is a megfigyelést. Hánykor engeded ki Borneót? Melyik házban laksz?
- Hatkor és a hatban.
- Ezt nem lesz nehéz megjegyezni! - mosolygott Eleonóra. - Holnap ott leszek a ház előtt. Pontban hatkor!
- Hát persze! - sóhajtott Tivadar. - Pontban hatkor...