Mesemalom

Eleonóra és Tivadar óvatosan közelebb lopóztak a szemetesládákhoz. A közeli tujabokrok rejtekéből csodálkozva figyelték, ahogy Tivadar Borneója és az ismeretlen vörös kandúr egy hosszúszőrű, megtermett kóbor macskával veszekszik.
- Az ott a kóbormacskák vezére! - suttogta Eleonóra. - Biztosra veszem, ahogy kinéz...
- Igen! Milyen félelmetes a szeme! - rázkódott össze Tivadar. - Kész csoda, ha Borneónak nem esik baja! Bárcsak tudnám, mit keres itt az én cicám. Milyen bátor! Látod, hogy fúj arra a kandúrra?! Meglep a viselkedése. Mintha nem is ő lenne...

A következő pillanatban a vörös kandúr és Borneó váratlanul hátat fordított a kukáknak. A kóbormacskák vezére elégedetten nézett a mellette gubbasztó vörös foltos macskára.

- Pszt! Halkan legyünk! - suttogta Eleonóra. - Elindultak visszafelé.
- Induljunk mi is! - mondta Tivadar. - Mindjárt kitör rajtam tüsszögés. Ez a tujabokor folyton birizgálja az orromat. - Meghívlak a cukrászdába, ott majd mindent megbeszélünk.

A két fiatal szótlanul lépkedett egymás mellett az egyenetlen járdákon. A lámpák gyér fénnyel világítottak. Az utcán senki nem járt. Vagy valaki mégis? Tivadar felkapta a fejét. A felhangzó léptek valahonnan olyan ismerősek voltak számára. Nahát, ébredt rá, hiszen ez ugyanaz az öregúr, akitől két napja azt a tanácsot kapta, hogy keresse meg a képen látható macskát. Vagy a gazdáját... Az öreg komótosan haladt, ám ahogy melléjük ért, egy pillanatra megtorpant, és megemelte a kalapját. Tivadarnak úgy tűnt, hogy a szeme sarkából rámosolyog. Legközelebb, határozta el magában. Legközelebb megkérdezem tőle, hogy kit kellene megtalálnom. A cicát? A lányt?

Benyitottak a bársonyvirágokkal felcicomázott Hóvirág cukrászdába. Eleonóra az ablak melletti, szabad asztalt választotta, igaz, akárhova letelepedhettek volna, rajtuk kívül nem volt más vendég. A nevető szemű, ezüstös hajú pincérhölgy hozzájuk lépett, hogy felvegye a rendelést.
- Jó estét! Mit parancsoltok? - csilingelt a hangja. - Nemsokára zárunk, de azért akad még néhány finomság! - kacsintott.
- Habos krémest! - vágták rá egyszerre.
- Ezt nevezem egyetértésnek! Milyen összeszokott pár! - nevetett Franci néni, és elsietett, hogy előhúzza az utolsó tálca süteményt a hűtőpultból.
Tivadar és Eleonóra zavartan összenézett.
- Régi kedvencem! - szólalt meg a lány. Az arca kipirult.
- Én már mindent végig próbáltam itt - válaszolta erőltetett könnyedséggel Tivadar -, de tudományos tény, hogy a habos krémes a legfinomabb!

Franci néni kisvártatva visszatért az asztalhoz. Óvatos mozdulattal letette eléjük a vanília illatú, sejtelmesen ringatózó süteményt, és sietve visszatért a pult mellé, hogy elkezdje a zárás nehéz feladatát.

- Te érted, mi folyik itt? - kérdezte Eleonóra, miután lenyelte az első falatot.
- Nem. Fogalmam sincs, miért bóklászik Borneó ezzel az ismeretlen, vörös kandúrral.
- Feltűnően szép kandúr. Mint egy igazi tigris! Hrrr...- vicsorított a lány, és felkacagott.
- De vajon mi okból kötöttek ki a kóbormacskáknál? - töprengett Tivadar. - Ez az, ami egyáltalán nem fér a fejembe. Borneót nem ilyennek ismerem. Okos és szelíd kandúr, el sem tudom képzelni, mi dolga lehet ilyen kétes társasággal.

Eleonóra nem válaszolt. Levette aranykeretes szemüvegét, és gondterhelten a tányérja mellé helyezte. Tivadar csendben csodálta a lány finom vágású kék szemét.

- De vajon mi köze van mindehhez Blans eltűnésének? - rázta meg a fejét. - Abban reménykedtem, hogy a te Borneód elvezet hozzá - mondta csendesen, miközben szórakozottan piszkálta a tányéron ragadt morzsákat. - De az én cicámnak nyoma sincs. Csak kóbormacskák, és egy ismeretlen, vörös kandúr...

Franci néni újra az asztalhoz lépett, hogy elvigye a feltűnően gyorsan megürült tányérokat.
- Még egyet? - kérdezte, mire mindketten mosolyogva megrázták a fejüket. - Elnézést! Igazán nem akartam hallgatózni, vagy ilyesmi, de megütötte a fülemet, hogy egy vörös macskáról beszéltetek. Tudomásom szerint nekem van az egyetlen vörös bundás kandúrom az egész lakótelepen. Cuki a neve. Valószínűleg őt láttátok.
- Igazán szép jószág - bólogatott Eleonóra. - Büszke lehet rá!
Franci néni kihúzta magát. Szerette, ha a macskáját dicsérik.
- Meg szabad kérdeznem, merre futottatok össze vele? - kérdezte gondterhelt arccal. - Olyan furcsán viselkedett tegnap. Máskor ráveti magát a vacsorára, de most még a májas is hidegen hagyta, pedig az a kedvence.
Tivadar hellyel kínálta Franci nénit.
- Mi sem értjük, mi történik... Van egy fekete bundás kandúrom, a neve Borneó. Amikor Cukit láttuk, vele lófrált. Azért eredtünk a macskám nyomába, mert olyan különösen viselkedett, amikor meglátta Eleonóra macskájának a fényképét.
- A fényképét?! - csodálkozott Franci néni. - Hogy-hogy a képét? Ne haragudjatok, de én ezt nem értem.
- A cicám, az én drága, egyetlen Blansom, eltűnt... - felelte Eleonóra szomorúan.
- Ez rettenetes! - kiáltott fel Franci néni, és kezét szépen ívelt ajka elé kapta.